1956 októberében és novemberében, azokban a napokban, amikor Budapesten és Magyarország egyéb részein még javában dörögtek a fegyverek, Afrika és Ázsia határán három szövetséges hatalom éppen azon fáradozott, hogy megleckéztessék a túlságosan is önálló politikát folytató Egyiptomot és annak ambiciózus vezetőjét, Gamal Abden-Nasszert, valamint - mintegy mellékesen, de tényleg - visszaszerezzék az ellenőrzést a Szuezi-csatorna felett.
A britek (és részben franciák) által a 19. század második felében épített Szuezi-csatorna jelentősen lerövidítette a Távol-Kelet és Európa közötti hajóutat. (forrás: Wikipedia)
Kiegészítés: mint ahogyan arra egyik olvasónk felhívta a figyelmünket, a csatornát a franciák építették (Ferdinand de Lesseps vezetésével), a britek pedig később váltak többségi tulajdonossá és üzemeltetővé.
A konfliktusban - amely elterelte a nemzetközi közvélemény figyelmét a szovjetek által vérbe fojtott magyar szabadságharcról - igazán nem a három muskétáson múlt, hogy végül visszavonulót kellett fújniuk. A "Tovább" gomb után nézzük meg, hogyan (és miért zajlott) a szuezi válság!
Fordulat Egyiptomban
Egyiptom királysága egészen 1952-ig a britek stabil szövetségesének számított - London ennek köszönhetően ellenőrizni tudta a részben általa finanszírozott és épített, stratégiai fontosságú tengeri kereskedelmi átjárót, a Szuezi-csatornát.
Gamal Abden-Nasszer ezredes, Egyiptom teljhatalmú ura az 1950-es évek második felétől. (forrás: Wikipedia)
A Szuezi-csatornában - amely többségi brit tulajdonban állt - kisebbségi részvényesek voltak a franciák is.
1952-ben azonban katonatisztek egy csoportja (Nasszer ezredes vezetésével) megpuccsolták az utolsó egyiptomi királyt (az egyébként otthon közutálatnak örvendő I. Farukot), kikiáltották a köztársaságot, s hozzáláttak az egyiptomi közélet átszervezéséhez.
Anthony Eden, az Egyesült Királyság miniszterelnöke 1956-ban. (forrás: Wikipedia)
A briteket (és úgy általában a pragmatikus nagyhatalmakat) nem úgy ismerjük, mint akiket olyan apróságok, mint a velük szövetséges uralkodó megbuktatása, nagyon zavarna: Nasszer rezsimjével is együttműködtek abban a reményben, hogy továbbra is uralni tudják a csatornát és környékét.
Gyűlnek a viharfelhők
1956-ban Egyiptom egy gát és a hozzá tartozó vízerőmű építésébe kezdett a Níluson, amelyet eleinte a britek, franciák és jenkik is támogattak. Nasszer különutas politikája (többek között üzleteltek a vörös csehszlovákokkal, valamint elismerték a kommunista Kínát, amikor ezt a szocialista országokon kívül kevés állam tette meg) miatt azonban a nyugati hatalmak megvonták a gát építésének támogatását.
A hadműveletek folyamán komoly szerepet szántak a légierőnek - a képen az izraeli légierő egyik Meteor harci repülőgépe. (forrás: Wikipedia)
Ez azonban Nasszert nem zavarta: "Egyiptom képes maga is előteremteni a gát költségeit!" - mondta a derék ezredes, majd azzal a lendülettel államosította a Szuezi-csatornát, hogy annak bevételeiből folytathassák a gigantikus projektet.
Ez érthetően kiverte a biztosítékot Londonban és Párizsban egyaránt - rövidesen meg is kezdték egy Egyiptom elleni közös hadművelet tervezését (amely terv később a "Muskétás" fedőnevet kapta). Valószínűleg a britek és a franciák is ismerték azt a híres-neves közmondást, amely szerint "Három a magyar igazság!", így bevonták a közös buliba Egyiptom szomszédos ősellenségét, Izraelt is.
Izraeli katonák valahol a harcmezőn... (forrás: Wikipedia)
A terv szerint előbb Izrael megtámadja Egyiptomot, elfoglalja a Sínai-félszigetet, majd a britek és franciák (a jófiúk szerepében tetszelegve a megvezetett nemzetközi közvélemény előtt) a Szuezi-csatorna hajóforgalma zavartalanságának biztosítása álcájában szépen bevonulnak Egyiptomba és elfoglalják a csatorna környékét. Mint írtuk volt: a terv szerint.
Kezdődik a háború!
Brit katonák és páncélosok a fontos egyiptomi kikötőváros, Port-Szaíd utcáin. (forrás: Wikipedia)
A titkos brit-francia-izraeli paktum értelmében tehát 1956. október 29-én (a magyarországi események kellős közepén) a zsidó állam nagyszabású offenzívát indított Egyiptom ellen: a légierővel és a különleges ejtőernyős katonákkal megtámogatott izraeli hadművelet elérte célját: néhány napon belül már az zsidó állam csapatai ellenőrizték az egész félszigetet.
Hadműveletek a Sínai-félszigeten. (forrás: Wikipedia)
Miután a harmadik muskétás ilyen szép eredményt ért el, befutott a brit-francia hadiflotta, majd a szövetség másik két tagjának ejtőernyősei rövid, de véres harc után elfoglalták a Szuezi-csatorna két partját és legfontosabb városát, Port-Szaídot, ahova az egyesült brit-francia haderő mintegy hetvenezer katonája vonult be.
Brit ejtőernyősök egyiptomi foglyukkal. (forrás: Wikipedia)
Közben az egyiptomiak néhány tucat teherhajó elsüllyesztésével hajózhatatlanná tették a csatornát.
Egyiptom néhány nap alatt súlyos katonai vereséget szenvedett: légiereje csak azért nem pusztult el a szövetséges offenzívában, mert nem sokkal előtte a repülőgépeket a baráti Szíriába menekítették. Senki számára nem lehetett kérdés, hogy újra a britek (és a franciák) diktálnak Szuez térségében...
Port-Szaíd olajtartályai lángokban. (forrás: Wikipedia)
Közbeszól a hidegháború
...így gondolták legalábbis Londonban, Párizsban és Tel-Avivban. A Szovjetunió azonban világosan a három szövetséges értésére adta, hogyha rövidesen nem vonulnak vissza, annak csúnya vége lesz az egész világ számára. A britek arra számítottak, hogy legfontosabb szövetségesük, az Egyesült Államok majd melléjük áll, de ezúttal tévedtek, nem is kicsit...
A szuezi válság idején nem az egyiptomiak mellett állt a katonaszerencse: magára hagyott egyiptomi harckocsi... (forrás: Wikipedia)
...és egy izraeliek által Haifa kikötőváros mellett elfoglalt brit gyártmányú egyiptomi romboló, amelyet már nem is adtak vissza, hanem néhány évvel később célhajóként elsüllyesztettek. (forrás: Wikipedia)
Eisenhower elnök a szovjetek mellé állt (nem állt érdekében a harmadik világháború, márpedig a vörösök ezúttal hajthatatlannak mutatkoztak): Washington közvetlenül (olajszállítások megtagadásával - a britek és franciák ellen az arabok olajembargót hirdettek, így csak a jenki naftára számíthattak volna - és valutapiaci manipulációval) nyomást gyakorolt az Egyesült Királyságra és Franciaországra, így 1956. november 7-én a britek és a franciák megkezdték kivonulásukat a Szuezi-csatorna térségéből, és Izrael is a Sínai-félszigetről.
A britek hordozókat is bevetettek a Szuezi-csatorna ellen. A visszatérő repülőgépek (mint a fenti képen is) nem egyszer súlyos sérülésekkel is visszatértek hajójukra. (forrás: Wikipedia)
A távozó csapatok helyét egy sebtében felállított nemzetközi ENSZ-békefenntartó erő vette át, amely végül az 1967-es hatnapos háborúig maradt is a térségben.
A három muskétás katonáit kéksisakos békefenntartók váltották fel. A fenti képen svéd ENSZ-katonák láthatóak. (forrás: Wikipedia)
Konklúzió
A néhány napig tartó harcokban a három szövetséges kevesebb mint kétszáz katonája esett el - az egyiptomiak nagyjából 1600-3000 halottat vesztettek, s szárazföldi erejük egy jelentős része is megsemmisült, ugyanakkor a politikai győzelem és dicsőség egyértelműen Nasszeré volt, aki a hazáját megmentő hősként tetszeleghetett a közvélemény előtt (miközben a brit kormányfő, Anthony Eden nem sokkal később megbukott).
Francia ejtőernyősök bevetésen. (forrás: Wikipedia)
A szuezi válság vége megmutatta, hogy az Egyesült Királyság és Franciaország végérvényesen másodrendű hatalommá degradálódott a két szuperhatalom mögött - megmaradt a saját kis homokozójuk a világ szegleteiben, de az igazán fontos ügyekben már Washingtonban és Moszkvában hozták meg a döntést.
A "Ki nevet a végén?" játékot egyértelműen az egyiptomi vezető nyerte meg. Nasszer 1960-ban Eisenhower amerikai elnökkel. (forrás: Wikipedia)
A másik nyertes Izrael volt, amely a gyászos visszavonulás ellenére elérte, hogy a hosszú évekig tartó blokád után újra hajózhatóvá vált a korábban Egyiptom által lezárva tartott Tiráni-tengerszoros, ezáltal Dél-Izrael is bekapcsolódhatott a nemzetközi tengeri kereskedelembe.