A nukleáris hatalmakat bemutató, két héttel ezelőtt elindult sorozatunk második epizódjában (miután az elsőben az Egyesült Államokban tettünk látogatást) Franciaország nukleáris arzenálját vesszük alaposabban szemügyre. Való igaz, nem a szovjetekkel (oroszokkal) és nem is a britekkel folytatjuk, hanem a franciákkal, felrúgva ezzel az időrendi sorrendet és döntésünkkel teljesen szubjektív alapokra helyeztük a folytatás mikéntjét, amiért elnézést kérünk.
A posztban lesz pár kifejezés és rövidítés, amelyek jelentését nem fogjuk részletezni, mert az már megtörtént az első részben.
Nukleáris hatalom születőben
Mirage III vadászbombázó - egy időben ilyen géppel mértek volna végzetes csapásokat a Szovjetunióra a franciák.
KIEGÉSZÍTÉS: ennek megnagyobbított, kifejezetten csapásmérésre optimalizált verziójával, a Mirage IV-essel mértek volna csapást. Köszönjük az észrevételt Sigismundus olvasónknak. (forrás: Wikipedia)
A második világháború - habár a gall kakas a győztesek oldalán zárta - nagy megrázkódtatás volt Franciaország számára: az 1940-es vereség, a sokéves német megszállás alaposan megtépázta Párizs katonai tekintélyét (a gazdasági és erkölcsi károkról nem is beszélve), egyszersmind végérvényesen másodrendű hatalommá degradálta az Egyesült Államok és a Szovjetunió mögött (bár ez végül csak 1956-ban bizonyosodott be a francia kormány számára).
A franciáknak nem csak stratégiai, hanem harctéri nukleáris csapásmérő arzenáljuk is volt - a szárazföldi hadsereg fent látható Pluton komplexumának rakétája néhány száz kilométerre fekvő célokat érhetett el; végül az 1990-es években ezt is leszerelték. (forrás: Wikipedia)
A hidegháború küszöbén, a gyarmatokon (Algéria, Indokína) kirobbanó függetlenségi háborúk korában a mindenkori francia vezetés nem akarta megengedni, hogy a köztársaság szégyenszemre még egyszer idegen hatalmak megszállása alá kerüljön - ennek zálogát pedig a saját nukleáris elrettentő erő birtoklásában látta.
Az Egyesült Államok az 1950-1960-as években lehetőséget biztosított a francia kormány számára, hogy háború esetén francia repülőgépek amerikai nukleáris fegyvereket alkalmazzanak a NATO égisze alatt, de azért saját tollakkal ékeskedni mégiscsak jobb, mint idegennel - gondolták a franciák.
A francia nukleáris programnak nem mindenki örült: mali diákok tiltakoznak a szabad és demokratikus szocialista ország, Kelet-Németország Lipcse nevű városában az imperialista franciák galád nukleáris fegyverkezése ellen... (forrás: Wikipedia)
Már közvetlenül a háború után létrehozták saját nukleáris programjukat, amelynek gyümölcse azonban csak lassan érett be (az angolokkal ellentétben a franciáknak teljesen saját erőből kellett kifejleszteni a maghasadáson, később pedig a magfúzión alapuló nukleáris fegyverüket - a jenki Manhattan-programban meglehetősen kevés francia illetőségű tudós vett részt), de azért csak megérte az erőfeszítés és a milliónyi elköltött frank: 1960. február 13-án reggel a Gerboise Bleue-művelet keretében atomvillanás fénye borította be a ritkán lakott algériai sivatagot, büszkén (?) hirdetve ország-világ előtt, hogy Franciaország lett a Föld negyedik atomhatalma.
Charles de Gaulle francia katonatiszt, hazafi és államférfi - nem mellékesen pedig a francia nukleáris program fő támogatója. (forrás: Wikipedia)
Mivel két évvel később az ekkoriban a második világháborús katonai vezető, Charles de Gaulle által irányított Franciaország megadta a függetlenséget Algériának, a további nukleáris kísérleteket már a távoli Csendes-óceánon fekvő Francia Polinézia felségvizein hajtották végre - gyakran komoly nemzetközi konfliktust generálva ezzel (például Új-Zélandon).
De Gaulle határozta meg egyébként a francia nukleáris erők (amelyek kezdetben a Force de frappe [csapásmérő erő], napjainkban pedig a Force de dissuasion [Elrettentő erő] névre hallgatnak) elsődleges célját: olyan méretű károkat kell okoznia a Szovjetuniónak (pontosabban a Szovjetunió európai országrészének), amely miatt annak már nem éri meg egy Franciaország elleni totális nukleáris támadás.
Az elrettentő erő kiépítése olyan jól sikerült, hogy napjainkban Franciaország rendelkezik az USA és Oroszország mögött a harmadik legtöbb (körülbelül 300 darab) nukleáris robbanófejjel.
Szárazföldi elrettentés
Egy mára már elhagyatott dél-franciaországi rakétasiló - az amerikaiakhoz hasonlóan a szárazföldi telepítésű nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták szintén a légierő kezelésében álltak, azonban az 1990-es években - kihasználva a hidegháború utáni enyhülést - költségtakarékossági okokból leszerelték az ezekben tárolt rakétákat. (forrás: Wikipedia)
Franciaországban is - hasonlóan az atomhatalmak többségéhez - először repülőgép-fedélzeti fegyverek (bombák, majd szuperszonikus sebességű robotrepülőgépek) formájában jelent meg a nukleáris elrettentés, azonban már a kezdetek kezdetén számoltak szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétákkal is.
S3-as ballisztikus rakéta egy silóban, miközben várja a szerencsére soha meg nem érkező indítási parancsot. (forrás: Wikipedia)
Ennek részeként 18 darab S2 típusú közepes (3000 km körüli) hatótávolságú ballisztikus rakétát (Intermediate Range Ballistic Missile - IRBM) telepítettek jól védett silókba a dél-francia Vaucluse régió fennsíkjain az 1970-es években, hogy aztán alig egy évtizednyi szolgálat után felváltsák azokat a modernebb S3-as rakétákkal. Ezeket végül költségtakarékossági okokból 1996-ban kivonták a hadrendből - azóta Franciaország csak a nukleáris triád két ágával rendelkezik.
Ajándék az égből
Napjainkban a modern Rafale vadászbombázó szállítaná a célpont közelébe a nukleáris robbanófejjel felszerelt robotrepülőgépet. A légierő és a haditengerészet gépei egyaránt alkalmasak az ilyen bevetésekre, de az első vonalat a légierő 1/4 Gascogne századának gépei képviselik, amelyek közül egynéhány folyamatos készültségben van. (forrás: Wikipedia)
Az 1960-as évektől napjainkig számos bombázó- és vadászbombázó típus - Vautour, Mirage III, Mirage IV, Mirage 2000N és napjainkban a Rafale - volt alkalmas nukleáris csapásmérésre (érdekesség, hogy a nukleáris csapásmérésért felelős parancsnokságot még azelőtt, 1955-ben létrehozták a légierő alárendeltségében, hogy rendelkeztek volna ilyen fegyverekkel): az amerikaiakhoz hasonlóan a célba juttatást robotrepülőgépekkel oldják meg (a hagyományos bombákat kivonták ebből a szerepkörből). Napjainkban a légierő és a haditengerészet Rafale vadászbombázói 75 db ASMP-A típusú, 300 kilométer hatótávolságú, 100-300 kilotonna robbanóerejű nukleáris robbanófejjel felszerelt robotrepülőgéppel tudnának Franciaország ellenségeire csapást mérni. A flotta gépei - ha a szükség úgy hozza - az anyaországtól nagyon távoli célpontokat is képesek támadni, ha az ország egyetlen (nukleáris meghajtású) repülőgép-hordozója, a Charles de Gaulle a közelbe szállítja őket.
ASMP-A robotrepülőgép (forrás: Wikipedia)
Munkájukat szükség esetén légtérellenőrző és légi utántöltő repülőgépek is támogatnák, amelyek a légierő már említett külön parancsnokságának alárendeltségébe tartoznak - habár békeidőben máshol is fel-felbukkannak ezek a repülőgépek.
A haditengerészet atomöklei
A Redoutable tengeralattjáró, amely megalapozta a franciák tengeri alapú nukleáris elrettentését. (forrás: Wikipedia)
A franciák az 1970-es évek elejétől négy hat darab nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárót állítottak hadrendbe (Redoutable-osztály), amelyek egyenként 16 darab M4 típusú SLBM hordozására voltak képesek. Ezeket az 1990-es évektől négy darab vadonatúj Triomphant-osztályú tengeralattjáró váltotta fel, amelyek szintén tizenhat darabot hordoznak a jóval modernebb M45 vagy M51 típusú, 10 000 kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétákból.
Az SLBM-ek tengeralattjárón történő elhelyezésének keresztmetszeti képe. (forrás: Wikipedia)
Rakétánként akár hat robbanófejjel, így egy francia tengeralattjáró (is) képes egy közepes méretű ország térképről történő leradírozására.
A tengeralattjárók - amelyek támaszpontja az atlanti-óceáni kikötőváros, Brest közelében van (a francia haditengerészet fő kikötője, Toulon a Földközi-tenger partvidékén helyezkedik el) - közül egy folyamatosan járőrözik, ami praktikusan annyit jelent, hogy valahol az Észak-Atlanti-óceán mélyén várja a mindenkori köztársasági elnök rakétaindítási parancsát.
Azonban néha előfordul, hogy a több millió négyzetkilométernyi vízfelület nem elegendő az atomhatalmaknak...
Az 1990-es évek végétől hadrendbe állított Triomphant-osztály egyik tagja, a Temeraire ritka vízfelszíni tartózkodásainak egyikén. (forrás: Wikipedia)
Az alábbi videón egy M51 típusú SLBM szárazföldi tesztindítása látható.
A következő rész itt olvasható.
