Mai írásunk témájára szerkesztőségünk egyetlen hölgy tagja (akinek megannyi írást köszönhetünk a testvérblogunkon), Miss Weaver hívta fel figyelmünket. Nézzük meg tehát, miért szomorú a sorsa a címben hivatkozott kutyafajta tagjainak.
Spanyol agár szemléli a tájat - talán észre is vette a prédát? (forrás: Wikipedia)
Mai posztunk tartalma egyesek számára felkavaró lehet - és alapvetően a 18. életévét betöltött korosztályok számára készült, ezért kérjük, ennek figyelembevételével kattints a "Tovább" gombra.
Köszönjük!
Vadásznak született
A galgóként is hivatkozott spanyol agár története több ezer évre nyúlhat vissza - már a római korból is maradtak ránk feljegyzések, amelyek alapján az Ibériai-félszigeten a galgóhoz hasonló kutyával vadásztak kisebb állatokra (például nyulakra) a helyiek. Igazán nagy népszerűségre azonban a középkorban tett szert, amikor a félsziget keresztény és muszlim előkelőségei (a mai Spanyolország nagy részét ekkoriban iszlám vallású államok uralták) előszeretettel használtak spanyol agarakat vadászataik során.
Ezen a 12. századi templomi falfestményen is látható, hogy már a középkorban népszerű volt a galgók alkalmazása a vadászatokon - a kutya segítségével elsősorban kisebb állatokat (nyulakat) kaptak el. (forrás: Wikipedia)
A széles körben elfogadott álláspont szerint a ma ismert spanyol agár igazi őse az arab agár lehetett, amely kutyafajtát a délről betörő arab (berber) hódítók hoztak magukkal a 8-9. század folyamán.
Az évszázadok alatt tehát a spanyol agarak a helyi (vadász)kultúra részévé váltak, s részei is maradtak annak ellenére, hogy nem csak vadászatra használták fel őket: a 20. század első évtizedeiben számos spanyol agarat párosítottak angol agarakkal, hogy növeljék a terhelhetőségüket és a sebességüket, amelyeknek a különböző kutyafuttató versenyeken látták nagy hasznát.
Mármint a kutyák gazdái és a nagy számú szerencsejátékos látták hasznát, mert a kutyákat a kutya nem kérdezte, hogy ez jó-e nekik...
A 20. század első felében az agárfuttató versenyek népszerű résztvevőjévé váltak a galgók. (forrás: Wikipedia)
Szomorú történet
A spanyol agár tehát kiváló munkakutya, sokaknak pedig igazi háziállat - habár a spanyol törvényi szabályozások értelmében egyáltalán nem minősül annak (hanem munkakutya, jóval kevesebb joggal, mint egy háziállat). Több tízezer spanyol vadász alkalmaz napjainkban is galgókat, sokuk számára azonban egyáltalán nem olyan megbecsült társ az állat, mint gondolnánk.
És akkor innen kezdődnek a felkavaró sorok...
Lételeme a futás. (forrás: Wikipedia)
A tenyésztők például nagyon a darabszámra mennek, ennek köszönhetően akár már tíz euró körüli összegért hozzá lehet jutni egy galgó-kölyökhöz. A vadászok gyakran hatvan-hetven (!) kutyát is beszereznek egy vadászati idény előtt, az idény után (ami általában februárra esik) aztán a feleslegesnek ítélt, vagy rosszul teljesítő kutyáktól különféle módon szabadulnak meg - menhelyre a legritkább esetben adják be őket.
A spanyol agarakat ritkán tartják háziállatként - elsősorban munkakutyák. (forrás: Wikipedia)
Évente megannyi olyan történetről lehet hallani, hogy savat itatnak a kutyával, felakasztják őket, vagy éppen eltörik a lábukat és úgy teszik ki őket az erdőbe, hogy még véletlenül se tudjanak visszatérni.
Egy évben akár ötvenezer kutyától is megszabadulhatnak ilyen módon.
Azon szerencsés (?) állatok, amelyek túlélik a szezont, sem feltétlenül húzzák sokáig, a vadászok egy része ugyanis összezsúfolva, szűk kennelekben tartja őket, és csak az életben maradáshoz szükséges, mosléknak is nehezen nevezhető valamivel eteti őket (és akkor a gyakran brutális kiképzési módszerekről - autó után kötve futtatás - még nem is beszéltünk).
A legtöbb galgó sorsa szomorú és tragikus. (forrás: Wikipedia)
A helyi állatvédők (akiknek több száz agármentő szervezete működik az országban) ugyan megtesznek minden tőlük telhetőt, de sokszor ez is kevésnek bizonyul: azon állatokat tudják csak megmenteni, amelyeket nem ölnek le, hanem "csak" kidobnak az útszélen, illetve a törvény előtt felelősségre vonhatják a nagy ritkán rajtakapott kutyatulajdonosokat (ez is nagyon nehéz, mert a kutyáktól gyakran magánterületen, a világtól elzárt helyeken szabadulnak meg, szemtanúk nélkül).
Anya a gyermekeivel - a nőstény kutyákat sokszor az almok világra hozatalát követően egyszerűen leölik. (forrás: Wikipedia)
Még mielőtt a Kedves Olvasók leszednék rólunk a keresztvizet: nem azt állítjuk, hogy minden spanyol vadász bánik így a kutyáival, de sajnos nagyon sokan vannak, akik ilyen és ehhez hasonló "módszereket" alkalmaznak (és már egy is több lenne a kelleténél) - mindenkinek jót tenne, ha gyorsan bekövetkezne egy pozitív változás a szemléletben.
