Az egzotikus országokat bemutató sorozatunk részeként (illetve egy azon kívüli poszt keretein belül) már foglalkoztunk Oroszország különleges közigazgatási egységeivel.
A terület legnagyobb vasútállomása Birobidzsánban. (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkban a Tuvától (orosz szemszögből) kőhajításnyira fekvő Zsidó Autonóm Területet nézzük meg közelebbről.
Hol is vagyunk? És mikor?
A terület Ázsia keleti részén helyezkedik el; földrajzilag közelebb van Alaszkához, mint a Közel-Kelethez. (forrás: Wikipedia)
Mielőtt belemennénk a részletekbe, muszáj ezt az országrészt elhelyeznünk térben és időben egyaránt: az Ázsia északkeleti részén, az Amur folyó északi partja mentén fekvő vidék a 19. század közepén került az Orosz Birodalom fennhatósága alá (addig formálisan a Mennyei Középső Birodalom irányítása alá tartozott), amelyet aztán a két hatalom között megkötött 1860-as pekingi szerződés szentesített.
A bevándorló-alapító zsidók emlékműve. (forrás: Wikipedia)
Mint határvidék, katonai szempontból kiemelkedő fontossággal bírt a terület (ahol emiatt jelentős katonaság állomásozott), a 19-20. század fordulóján pedig területén keresztül fektették le a transzszibériai vasút vágányait. Mielőtt elérkeznénk mai egzotikus országunk (jó, jó: autonóm közigazgatási egységünk) születéséhez, mindenképpen meg kell említenünk, hogy az orosz polgárháború egyik utolsó csatáját ezen a területen vívták a vörösök és a fehérek Volocsajevka mellett (utóbbiak szenvedtek vereséget a meccsen, így az utolsó akadály is elhárulhatott az első föderatív proletárállam megalakulása előtt).
Sztálin és a zsidóság
A Zsidó Autóm Terület zászlaja napjainkban: a hét szín a menóra hét ágát jelképezi, míg a fehér a tisztaságot szimbolizálja. (forrás: Wikipedia)
1922-ben tehát létrejött a Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetsége (Szovjetunió), Lenin halálát követően pedig a nemzetiségi politika nagy úttörője, az enyhén (?) paranoiás Sztálin lett a hatalmas vörös birodalom első embere. Mivel de facto ateista államról van szó, ugyanakkor hatalmas közösséget alkottak a Szovjetunióban, a helyi zsidóságra elkezdtek kvázi népcsoportként tekinteni - minden vallási fennhang nélkül.
A terület címerében az őshonos ragadozó, az amuri tigris pózol. (forrás: Wikipedia)
S mint a szabaddá vált népek hatalmas szövetsége, a Szovjetunió az 1920-as évektől területi alapú autonómiát kezdett biztosítani az etnikai kisebbségeknek.
Ezek lettek a különböző autonóm területek, amelyek annyira voltak függetlenek Pétervártól Leningrádtól Moszkvától, mint egyszeri közép-amerikai katonai diktátor az 1970-es években az Egyesült Államoktól.
Semennyire.
Szóval a szovjet nemzetiségi politika részeként - Sztálin ötletére - az Amur folyó északi partján 1930-ban létrehozták a Zsidó Autonóm Területet, ezt jogszabályba végül 1934. május 7-én iktatták. A létrehozást követően aktív kampány folyt a szovjet zsidóság körében a távoli területen történő letelepedés előmozdítása érdekében, hatalmas népvándorlás azonban még a kemény diktatúra időszakában sem indult meg: a háború előtti csúcson összesen húszezer zsidó élt a területen, ami az összlakosság nagyjából húsz százalékát tette ki. Valljuk be, nem lehetett sokaknak vágya önként Szibériába költözni.
A terület főváeosának, Birobidzsánnak a zászlaja, közepén a város címerével. (forrás: Wikipedia)
A szovjetek titokban egyfajta alternatívaként tekintettek a Zsidó Autonóm Területre a világ zsidósága körében: ekkoriban már zajlott a nagyarányú bevándorlás Palesztinába, s Moszkvában abban bíztak, hogy a baloldali beállítottságú zsidók számára vonzóbb lesz a kvázi Szovjet-Izrael, mint az 1948-ban létrejövő igazi.
Szürke hétköznapok
A Zsidó Autonóm Terület végül nem lett a szovjet zsidók paradicsoma (Sztálin paranoiájának részeként az 1950-es évek elején még üldözték is őket), amit végül is meg lehet érteni, hiszen a terület már majdnem Kína...a második világháború végén ugyan nyitottak egy zsinagógát a terület fővárosában, Birobidzsánban (az 1960-as években leégett és bezárták), s nyílt ugyan néhány jiddis iskola, de a kulturális élet sem volt valami magas színvonalú (a kötelező politikai oktatásokat leszámítva).
Egy szebb napokat is látott zsinagóga. (forrás: Wikipedia)
A terület hivatalos nyelve a világ zsidósága által beszélt két nagy nyelv, a héber és a jiddis közül az utóbbi lett, mivel előbbire - alig néhány évtizede feltámasztott egykori holt nyelvként - gyanakvással tekintettek a szovjetek, és amúgy sem beszélték sokan. Vagyis akkoriban még nem beszélték sokan. Manapság már a héber a világ zsidóságának fő nyelve.
A Szovjetunió széthullásának időszakában, az 1990-es évek elején több százezer zsidó hagyta el az országot, hogy új életet kezdjen Izraelben - a Zsidó Autonóm Terület amúgy sem nagy létszámú zsidó népessége ekkor a mélypontra zuhant.
Napjainkban
Kétnyelvű üdvözlő szöveg a terület határán. (forrás: Wikipedia)
A harminchatezer négyzetkilométer (ez nagyjából Svájc-méret) területű országrészt napjainkban 176 ezer ember lakja (harmaduk a terület fővárosában, Birobidzsánban él). Habár névleg az Oroszországi Föderáció részeként még mindig a zsidók autonóm területének számít, gyakorlatilag napjainkban már alig él itt ember, aki zsidónak vallaná magát: 2010-ben számuk alig ezerhatszáz (!) volt, ami az össznépesség egy százalékát sem éri el.
A Zsidó Autonóm Terület hivatalosan kétnyelvű - el lehet azonban képzelni, hogy a gyakorlatban az orosz és a jiddis közül melyiket használják... (forrás: Wikipedia)
A területen - papíron - az orosz mellett továbbra is hivatalos a jiddis (cirill és héber feliratokkal az egész területen találkozni), ne legyen kétségünk afelől, hogy a mindennapokban melyik a használatos (hogy ki ne felejtsük, a terület neve oroszul: Евре́йская автоно́мная о́бласть, jiddisül pedig ייִדישע אװטאָנאָמע געגנט).
Az egész területen három iskolában tanítanak jiddis nyelven.
Ugyan számos zsinagógát emeltek a rendszerváltás óta (és állami szinten már nem is a tűrt kategóriába tartozik a vallásgyakorlás), napjainkban inkább turisztikai jelentősége van a zsidó vallás templomainak.
Menóra Birobidzsán főterén. (forrás: Wikipedia)
A Zsidó Autonóm Terület gazdaságának alapját egyébként a mezőgazdaság adja: az itt fellelhető termékeny talajoknak köszönhetően évről évre komoly mennyiségű gabonát és más növényeket takarítanak be.
Az ipar jobbára a mező- és erdőgazdaság termékeit dolgozza fel, de jelentős bevételeket hoz a folyami hajózás és a már említett transzszibériai vasútvonal környékbeli szakaszának kiszolgálása is.