Harminc évvel ezelőtt, 1989 augusztusában, miközben Magyarországon már javában bontották a műszaki határzárat, három kis szovjet tagköztársaságban kétmillió ember kerekedett fel, hogy létrehozzanak egy gigantikus élőláncot.
Élőlánc Litvániában - a sor vége Észtországban volt. (forrás: Wikipedia)
Tettükkel egy ötven évvel korábbi eseményről emlékeztek meg, de ez a megmozdulás jelentette a kezdetét a két évvel később kivívott szabadságért folytatott erőszakmentes küzdelemnek. A "Tovább" gomb után megismerkedhetünk a balti lánc (vagy más néven balti út) történetével.
Szövetségbe forrt szabad köztársaságok
Köztudott (?) tény, hogy 1939. augusztus 23-án a Német Birodalom és a Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetsége, közismert nevén a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött Moszkvában - hivatalosan az egymás közötti háborúnak akarták elejét venni, nem hivatalosan (egy titkos záradék formájában) azonban felosztották egymás között a két hatalom közé ékelődő államokat: Lengyelországot, Litvániát, Lettországot és Észtországot (grátisz pedig megállapodtak Besszarábiáról és Finnországról is).
A Molotov-Ribbentrop-paktum megkötésének ötvenedik évfordulójára kiadott karikatúra-plakát - a kép ugyan mulatságos, de meglehetősen hűen ábrázolja a korabeli eseményeket. (forrás: Wikipedia)
Hivatalosan (vagyis szigorúan bizalmasan) a köztes államokat besorolták egymás érdekszféráiba; a finnek, az észtek és a lettek a szovjetek, a lengyelek és a litvánok pedig a németek befolyási övezetébe kerültek, miközben a németek átengedték a Romániához tartozó Besszarábiát Sztálinnak - Lengyelország 1939 szeptemberi lerohanását követően egy de facto területcsere formájában Litvánia a szovjet érdekszférába került.
Azt mondanunk sem kell, hogy a fenti megállapodásról az érintett államokat "elfelejtették" tájékoztatni.
Miután megköttetett a paktum és az utolsó lengyel katonák is letették a fegyvert az egymással szövetségben harcoló németek és szovjetek előtt, a Szovjetunió elkezdte érvényesíteni az említett érdekeit a Baltikumban: kölcsönös segítségnyújtási szerződést kényszerítettek a tallinni, rigai és vilniusi kaunasi kormányra, amely után nem sokkal (még 1939 folyamán) a Vörös Hadsereg támaszpontokat létesített a három országban (a Vörös Flottáról nem is beszélve)
A baltikumi népek mindig is egyfajta ütközőzónában éltek: hol a svédek és oroszok, hol a németek és oroszok között találták magukat, miközben saját államiságukat csak az első világháború után, véres függetlenségi háborúkat követően tudták először megszervezni 1918-1919 folyamán.
1939-1940 telén a szovjetek sikertelenül próbálták térdre kényszeríteni Finnországot, a balti államok esetén azonban nem tétováztak: 1940-ben mindhárom államot annektálták (pontosabban kikiáltották a szocialista köztársaságokat, amelyek aztán kérték felvételüket a Szovjetunióba - nem lettek elutasítva...), majd a korábbi elit nagy részét eltették láb alól, vagy Szibériába szállították őket (többségüknek a vasúti jegy csak oda szólt).
Tüntetés az elnyomás ellen a litvániai (akkor szovjetunióbeli) Šiauliai városában 1989 augusztusában. (forrás: Wikipedia)
A második világháború során néhány évre a németek foglalták el a balti államokat, majd 1944-ben visszatértek a komancsok, akik újjászervezték a szocialista köztársaságokat, s gyakran véres partizánháborúk során nyomták el az észtek, a lettek és a litvánok függetlenségi vágyát. Sötét évtizedek köszöntöttek a Balti-tenger keleti partvidékére...
Az ötvenes évektől több százezer orosz, ukrán és fehérorosz ember telepedett le a balti államokban - Észtországban és Lettországban a népesség negyven-ötven százalékát adták, s jelentős az orosz kisebbség aránya napjainkban is.
Új szelek fújnak
Élőlánc Litvániában...
Mihail Gorbacsov hatalomra kerülésével új szelek kezdtek fújni Moszkvából: az addig szigorúan ellenőrzött sajtót már nem cenzúrázták annyira, és a gazdasági reformok mellett a politikai térfélen is elkezdtek nyitni a világ felé - ez új lehetőséget teremtett a balti államok függetlenségi mozgalmainak, akik a nyolcvanas évek második felétől egyre hangosabban hallatták a hangjukat.
...Észtországban...
A három ország legjelentősebb függetlenségi mozgalmai, az észt Népfront (Rahvarinne), a Lett Népfront (Latvijas Tautas fronte) és a litván Reformmozgalom (Sąjūdis) 1989 nyarán az általuk fekete napként számon tartott Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának ötvenedik évfordulójára igazán egyedi esemény megszervezésével készültek: a három fővárost is magában foglaló, gigantikus élőlánccal (az eseményt észtül "Balti kett", lettül "Baltijas ceļš", litvánul pedig "Baltijos kelias" néven hivatkozzák).
...és a két állam között, Lettországban. (a képek forrása: Wikipedia)
1989. augusztus 23-án mintegy kétmillió észt, lett és litván ember gyűlt össze (pontosabban egy részüket buszokkal és autókkal szállították a megfelelő helyre), majd kéz a kézben kiálltak a szabadságuk mellett (az élőlánc teljes hossza 675,5 kilométer volt!), egyúttal emlékezve a szovjet és német megszállások alatt meghalt tízezrekre. Az élőlánc mindhárom köztársaságban forgalmi dugókat okozott, de azon a napon ez egyáltalán nem zavarta a sofőröket.
Litvánok a szabadságért - kéz a kézben. (forrás: Wikipedia)
Az eseményt a levegőből is figyelemmel kísérték. (forrás: Wikipedia)
Az élőlánc szervezésében nagy hasznát vették a kézi rádióknak - emellett nem egy (és nem kettő) munkahely azzal támogatta az eseményt, hogy elengedte dolgozóit a szerdai munkanapon (igaz, más helyeken meg kötelezően bent marasztalták a munkásokat, nehogy kacérkodni merészeljenek a függetlenség gondolatával).
A lettországi székhelyű Radiotehnika elektronikai gyár egyik terméke, amelynek nagy hasznát vették az élőlánc szervezésekor. (forrás: Wikipedia)
Az esemény során az ekkor már meglehetősen liberális (mármint a korábbiakhoz képest liberális) hozzáállást tanúsító szovjet vezetés nem alkalmazott erőszakot, sőt, az országos szovjet sajtó is beszámolt róla.
Szabadság szárnyán
Az élőlánc miatt nem egy helyen forgalmi dugók keletkeztek, de ez a sofőrök többségét nem zavarta. (forrás: Wikipedia)
A balti út (vagy balti lánc, esetleg a szabadság lánca) után már nem igazán lehetett az észt, lett és litván szabadságszellemet visszaparancsolni a repedezett, ütött-kopott szovjet palackba: a következő évben a balti államok deklarálták a szuverenitásukat, majd 1991-ben mindhárom kinyilvánította függetlenségét a Szovjetuniótól.
Az élőlánc emlékfala a litván fővárosban, Vilniusban. (forrás: Wikipedia)
Néhány helyen - elsősorban Litvániában (1991 januári események) - akadtak példák véres összetűzésekre, de összességében erőszakmentesen nyerte vissza önállóságát a három balti állam.
Észtország, Lettország és Litvánia azóta egyaránt igyekszik leszámolni a szovjet múlttal (miközben az ott érő orosz származású polgárok helyzete sokszor nem tisztázott, sőt, gyakran másodrendű polgárokként vannak kezelve), s az elmúlt évtizedekben a nyugati szövetségi rendszerek (az Európai Unió és a NATO) stabil tagjai lettek - a szabadságra vágyó egyszerű polgárok harminc évvel ezelőtti élőlánca pedig az UNESCO Világ emlékezete programjának része lett.
Az egykori litván fizetőeszköz, a litas 2014-es emlékérme a 25. évfordulóra - a balti államokban manapság már az euró a fizetőeszköz. (forrás: Wikipedia)
Zárásként itt egy rövid videó, amelyben korabeli felvételek láthatóak a balti láncról: