Blogunkon az atomhatalmakat bemutató sorozatunkban már említettük, hogy Izrael feltehetően rendelkezik az emberiség által jelenleg ismert legnagyobb hatóerejű tömegpusztító fegyverrel, azt azonban elfelejtettük (?) megemlíteni, hogy a zsidó állam politikai és katonai vezetésének elsődleges célja az, hogy más térségbeli állam (értsd: az Izraellel ellenséges muzulmán országok) hasonló fegyver beszerzésére irányuló törekvését megakadályozza. Bármi áron.
Menáhém Begín miniszterelnök és Móse Daján külügyminiszter (korábbi háborús hős és védelmi miniszter). Begín miniszterelnök határozta meg Izrael azon politikájának alapelveit, mely szerint a környező ellenséges államokat bármi áron meg kell akadályozni tömegpusztító fegyverek fejlesztésében és birtoklásában. (forrás: Wikipedia)
Napjainkban Irán jelenti a legfőbb mumust a jeruzsálemi kormánynak ebből a szempontból, bő három évtizeddel ezelőtt azonban a Szaddám Huszein irányította Irak volt a fő fenyegetés.
Iraki atomököl (?)
Az Izraellel baráti kapcsolatot soha nem ápoló Irak vezetését 1979-ben vette át Szaddám Huszein, aki a következő évben háborúba vezette hazáját a teokratikus köztársasággá váló, szomszédos Iránnal szemben. A meglehetősen komoly véráldozatokat követelő, igen költséges konfliktus közben (amely végül a huszadik század leghosszabb konvencionális háborúja lett) a szabadnapjain ellenfelei megkínoztatásával (is) foglalkozó iraki diktátornak arra is jutott ideje, hogy felpörgesse hazája évek óta zajló atomprogramját.
A francia segítséggel épülő egyik osiraki atomreaktor. (forrás: Wikipedia)
Ennek keretében a franciák támogatásával már épült Bagdad közelében, Osirak település mellett egy (vagyis kettő, a Tammuz-1 és Tammuz-2 névre hallgató) atomreaktor, amely a vérmes iraki remények szerint plutónium előállítására is alkalmas lett volna, hogy aztán ballisztikus rakétákra szerelve csapást mérhessenek a köztársaság ellenségeire.
Az iraki-iráni háború kirobbanását követően alig néhány nappal, 1980 szeptemberének végén az irániak sikertelenül bombázták a létesítményt.
Az irániak az Irak elleni háború kirobbanását követően napokkal, 1980 szeptemberében sikertelen légitámadást hajtottak végre az osiraki létesítmény ellen. (forrás: Wikipedia)
Opera a sivatagban
Az izraeli politikai vezetésben az első bekezdésben emlegetett elv (amit az akkori miniszterelnökről Begín-doktrínának is neveznek) megszületett az elhatározás, hogy az irakiakat meg kell akadályozni nukleáris törekvéseikben - a katonai vezetés pedig kidolgozott egy tervet az osiraki atomerőmű elleni légitámadás végrehajtására.
A teljesítendő feladat nem volt egyszerű, mivel az izraeli vadászbombázóknak javarészt ellenséges légtérben kellett megtenni 1600 kilométert, és a támadás után még vissza is kellett térniük légi támaszpontjukra közbenső leszállás és légi tankolás nélkül.
A felkészülés során egyébként a zsidó állam szorosan együttműködött az irániakkal (az ellenségem ellensége a barátom, ugyebár), akiktől értékes hírszerzési információkat és légi felvételeket kaptak az iraki atomreaktorral kapcsolatban.
A támadásban részt vevő egyik F-16A vadászbombázó. (forrás: Wikipedia)
A hosszú tervezést és felkészülést követő nagy nap végül 1981. június 7-én jött el, amikor nyolc, bombákkal megrakott F-16-os vadászbombázó hat F-15-ös vadászrepülőgép kíséretében megindult a távoli célpont irányába - az akkoriban ellenségesnek számító jordániai és szaúdi légtéren keresztül. Kezdetét vette az Opera (vagy Babilon) hadművelet (מבצע אופרה).
Az izraeli gépek az Akabai-öböl felett is elrepültek, ahol éppen ekkor pihent jachtja fedélzetén Husszein jordán király - az éles szemű uralkodó a Dávid-csillagos gépeket és azok haladási irányát látva rögtön kapcsolt, hogy Irak felé tartanak. Figyelmeztetni akarta az iraki kormányt a várható támadásról, de az üzenet végül nem érkezett meg Bagdadba...
Mivel akkoriban a zsidó állam még nem rendelkezett légi utántöltő repülőgépekkel (ma már igen), ezért a gépek extra mennyiségű üzemanyaggal indultak útnak - az ezeket tartalmazó póttartályoktól végül a szaúdi sivatag felett szabadultak meg. A kerozinra szükség is volt, ugyanis az iraki légtérben alig harminc méteres magasságban haladtak a célpontjuk felé, hogy az iraki radarállomások ne tudják őket időben észlelni, és maradjon valami a meglepetés erejéből.
Az izraeli repülőgépeknek hosszú utat kellett megtenniük az osiraki atomreaktorig - nagyrészt ellenséges (de semmiképp nem baráti) légtérben. Útjukat a jordániai királynak sikerült majdnem lebuktatniuk. (forrás: Wikipedia)
Az izraeliek végül épségben megérkeztek Osirak felé, az F-16-osok megszabadultak bombáiktól (miközben az F-15-ösök készen álltak az esetleg felbukkanó iraki vadászgépek lelövésére), amelyek célba is találtak: az osiraki létesítmény atomerőműként a továbbiakban használhatatlanná vált (emellett számos kiszolgáló épület is megsemmisült).
A támadásban tíz iraki katona és egy francia mérnök vesztette életét. A franciák egyébként nem ismerték (f)el, hogy az irakiak elsősorban nem áramot akarnak termelni a Bagdadtól alig 17 kilométerre, délkeletre fekvő atomerőműben.
A fent említett F-16-os vadászbombázó elején az osiraki létesítmény elleni támadás szimbóluma mellett egy szíriai felségjelzés is látható - a gép tehát nem csak bombázott, hanem lelőtt egy ellenséges gépet is pályafutása során. (forrás: Wikipedia)
A továbbiakban
Irak (részben azért is, mert el volt foglalva az Irán elleni háborúval) az 1981-es támadás után nem folytatta az osiraki létesítmény építését - s ekkor a válaszcsapás is elmaradt, így az izraeli vezetők nyugodtan dőlhettek hátra jeruzsálemi irodáikban.
A támadás után készített légi felvétel. (forrás: Wikipedia)
Irak letett a nukleáris fegyverek fejlesztéséről, de így sem maradtak tömegpusztító fegyverek nélkül: a hatalmas mennyiségű vegyifegyver-készleteik számos alkalommal kerültek bevetésre Irán és az iraki kurd kisebbség ellen is.
Az Opera hadműveletben résztvevő legfiatalabb F-16-os pilóta, egy bizonyos Ílán Rámón később a légierő ezredese és Izrael első űrhajósa lett, aki a Columbia űrrepülőgép katasztrófájában vesztette életét 2003-ban.
Ílán Rámón, az izraeli légierő későbbi ezredese a támadás idején még a kötelékben résztvevő pilóták legfiatalabbja volt. 2003-ban ő lett Izrael első űrhajósa, sajnos azonban a Columbia űrrepülőgép katasztrófájában életét vesztette. Ma a déli izraeli üdülőváros, Eilat repülőtere az ő nevét viseli. (forrás: Wikipedia)
Izrael az Osirak elleni légi támadással bizonyította, hogy nem riad vissza az erőszak alkalmazásától, ha olyan eseményről van szó, amely a zsidó állam létezését veszélyeztetheti (ezért biztosak lehetünk benne, hogy az iráni nukleáris létesítmények elleni csapásmérés tervei ott pihennek a megfelelő páncélszekrényekben - vagy számítógépeken).
Reméljük, hogy alkalmazni nem fogják őket.
