Idei karácsonyi posztunk egy picit rendhagyó, ugyanis nem a széles nagyvilágból választottunk egy különleges ünnepi szokást, hanem kis hazánkból, Magyarországról - ami az előbb nevezett keresztény ünnepet tartó többi országban számít kuriózumnak (vagy hogy azt ne írjuk: furcsa terméknek).
Kis karácsony, nagy karácsony(fa)... (forrás: Wikipedia)
Jó, nem szaporítjuk tovább a szót, ismerkedjünk meg a szaloncukorral!
A szaloncukor ősének a fondant-cukor számít, ami túltelített cukoroldatból felfőzéssel készült puha, kikristályosított massza.
- Wikipedia, Szaloncukor-cikk
Mint írtuk volt, a szaloncukor (ma ismert formájában és felhasználási módja szerint) magyar eredetű édesipari termék, amely a hazai karácsonyok nélkülözhetetlen tartozéka - ha úgy tetszik, magyar karácsony nincsen szaloncukor nélkül. Maga az édesség német (osztrák) közvetítéssel került Magyarországra a 19. században Franciaországból, ahol cukrászmesterek a 14. századtól készítették az ős-édesség ősének tartott fondant-cukrot.
Franciaországban (egész pontosan Lyonban) a mai napig gyártják a szaloncukor ősének (egyben ikertestvérének) tekinthető Papillote nevű fondant-cukorkát. (forrás: Wikipedia)
Persze a derék, angolok elleni háborúskodással meglehetősen elfoglalt 14. századi franciáknak eszükbe sem jutott a karácsonyfákra aggatni - mondjuk nem is voltak akkoriban még karácsonyfák Franciaországban...
Szóval megjelent kis (akkor még nagyobb) hazánkban a 19. század elején, a század végén pedig már a magyar családok karácsonyi ünnepének elengedhetetlen kelléke lett a szaloncukor (a nevet is a németektől loptuk kölcsönöztük, akik a becsomagolt édességet "salonzuckerl" néven emlegették, s ebből rá is jöhetünk, hogy az akkoriban elterjedt szalonok édes kiegészítője volt német földön), amit a szintén ekkoriban elterjedő karácsonyfákra aggattak.
Ami az ízvilágot, kiszerelést, csomagolást és az árakat illeti: ma már a csillagos ég a határ. (forrás: Wikipedia)
Persze sokszor csak a szaloncukor papírja került fel a fára (mondjuk gondos kezek által papírgalacsinokkal kitömve), mert a benne lévő finomságot a ház édesszájúi már azelőtt felfalták, hogy eljött volna a karácsony - és mi tagadás, ez még manapság is súlyos problémát jelent azok számára, akik mindenképpen szaloncukrot akarnak a fán látni.
Szaloncukor természetes közegében, lógva. (forrás: Wikipedia)
A 20. századra külön iparág települt rá a szaloncukor-készítésre, amely folyamat gyakran már augusztusban-szeptemberben elkezdődik, hogy a szezonra kellő mennyiségű szaloncukor álljon a műértő magyar vásárlóközönség rendelkezésére. Kezdetben még csak néhány ízesítéssel lehetett kapni, manapság viszont már a csillagos ég a határ - már ami a fajták számát, illetve az egyes szaloncukrok árát illeti.
Angyalkás szaloncukor. Hogy ezek a magyarok mit ki nem találnak... (forrás: Wikipedia)
Majdnem elfelejtettük: Magyarország mellett északi szomszédunknál, Szlovákiában is népszerű karácsonyi édesség a szaloncukor helyi változata (ott már nem német, hanem magyar közvetítéssel honosodott meg), amelyet "salónka" vagy "salónky" néven emlegetnek.
Tehát lehet, hogy a németeknek előbb volt karácsonyfájuk, lehet, hogy az angolszászok már hetekkel karácsony előtt feldíszítik, lehet hogy a franciáknak sokkal csillogóbb az egyik legfontosabb keresztény ünnep alkalmából emelt fa-totemük, de az biztos, hogy a legédesebb karácsonyfája a magyaroknak van. Punktum.
Zárásként itt egy rövid dokumentumfilm a szaloncukor (és karácsonyi dísz) készítésének folyamatáról:
A FuraTermék és Barangolás Blogok közös szerkesztőségének nevében ezúttal kívánunk minden kedves (és ha van ilyen: kedvetlen) olvasónknak, barátunknak, ellenségünknek kellemes karácsonyi ünnepet valamint (mivel ebben az évben már nem jelentkezünk friss poszttal, amiért szíves elnézéseteket kérjük) pozitív eseményekben gazdag boldog új esztendőt!
