Amikor 1980. szeptember 22-én Délnyugat-Irán elfoglalásának szándékával az iraki hadsereg hat hadosztályának katonái átlépték a határt, Irak diktátora, Szaddám Huszein úgy gondolta, csapatai néhány hét alatt megsemmisítő győzelmet aratnak majd az előző évi forradalom miatt végletesen meggyengült Irán felett; nézetét a nemzetközi közvélemény nagy része is osztotta.
Szovjet gyártmányú, 152 mm-es űrméretű iráni D-20-as tarack akcióban a háború során. (forrás: Wikipedia)
Akkor a többség még nem gondolta, hogy a néhány hetesre tervezett offenzívából végül a 20. század leghosszabb ideig tartó konvencionális háborúja lesz. Következzen az első (igazi) öbölháborúként is emlegetett iraki-iráni háború rövid története!
Új urak Irakban és Iránban
Míg Irán (korábbi nevén Perzsia) több évezredes múltra tekint vissza, addig Irak, mint állam létezése az első világháború utáni közel-keleti brit politikának köszönhető, amely számos szatellitállamot (Londonhoz hű monarchiákat) hozott létre a térségben. Az európai gyarmatosítók által önkényesen meghúzott határok a következő évtizedekben számos konfliktusnak váltak forrásaivá. Ilyen, vitára okot adó terület volt az Irak és Irán tengerpart menti határvidékén húzódó kőolajmező, és Irak tengeri kijáratának kérdése is feszültségforrás volt a két állam között.
A Kuvaitot Irántól elválasztó néhány kilométeres tengerparti sáv Bagdad vezetőinek megítélése szerint ugyanis nem volt kellően biztonságos a kőolajexport szempontjából.
1974-1975-ben súlyos összecsapásokra került sor az iraki-iráni határ mentén. A vitás kérdések tisztázására Algírban ült össze tárgyalni majd írt alá egy megállapodást Iráni akkori uralkodója, Reza Pahlavi sah (a kép bal oldalán) és Szaddám Huszein, Irak alelnöke (jobb szélen). A megegyezés hatalmas diplomáciai siker volt Algéria akkori vezetője, Houari Boumédiène számára. (forrás: Wikipedia)
Miközben az 1970-es években a Reza Pahlavi sah által irányított, az Egyesült Államokkal szövetséges Irán és a Baasz Párt helyi szárnya által uralt, ezekben az időkben a Szovjetunióval (is) barátkozó Irak számos tárgyaláson és megbeszélésen próbálta elsimítani a nézeteltéréseket, súlyos belpolitikai válsággal is kénytelenek voltak szembenézni, amelyek végül az egymással való leszámolás kísérletéhez és egy pusztító háborúhoz vezettek.
Ruholláh Homeini, aki tizenöt éves külföldi száműzetés után 1979-ben tért vissza Iránba, s szinte azonnal átvette az ország irányítását. Vezetése alatt épült ki a mai is létező teokratikus köztársaság a perzsa államban. (forrás: Wikipedia)
Irán esetében ez a válság egy (síita) iszlamista alapokon nyugvó, az egyébként egy puccsal hatalomra jutó és meglehetősen antidemokratikusan uralkodó sah hatalmát megdöntő forradalmat eredményezett 1979-ben (így jött létre az Iráni Iszlám Köztársaság (جمهوری اسلامی ایران) Homeini ajatollah vezetése alatt), addig ugyanebben az évben Irakban egy addig a háttérben meghúzódó, szabadidejében mániákus szadistaként is tevékenykedő korábbi titkosszolgálati vezető, aktuálisan az alelnöki széket elfoglaló Szaddám Huszein ragadta magához a gyeplőt, miután párt- és kormánybeli ellenfeleit sikeresen eltette az útból.
Szaddám Huszein, aki évekig volt - papíron - Irak második-harmadik embere, mígnem 1979-ben magához ragadta a teljhatalmat és Irak elnökévé vált. Az Irán elleni offenzívában gyors győzelmet remélt, végül azonban a 20. század leghosszabb konvencionális háborúja kerekedett a konfliktusból. (forrás: Wikipedia)
Nem könnyített a feszültségen az sem, hogy Iránban az iszlám síita ágához tartozó vallási vezetők kerültek hatalomra - Irak népességének nagy része ugyan síita, de az országot irányítók az iszlám szunnita ágát képviselték; pontosabban Irak szekuláris berendezkedésű állam volt, ahol az ország irányításában a vallásnak csak névleges szerep jutott.
Háború!
Elpusztított iráni C-47-es szállító repülőgép. Az irakiak a támadás első napjaiban teljesen meg akarták semmisíteni az iráni légierőt (lehetőleg még a földön), számításuk azonban nem jött be. (forrás: Wikipedia)
Mint említettük volt, Irán délnyugati része kőolajban rendkívül gazdag vidék - az Eufrátesz és a Tigris összefolyásából létrejövő Satt el-Arab folyótól keletre fekvő, az iráni Huzesztán tartományhoz tartozó terület volt emiatt a fő célpontja az iraki haderőnek (Szaddám mintegy mellékesen azt is szerette volna elérni, hogy az ifjú teokratikus iráni állam a lehető leghamarabb összeomoljon az irakiak csapásainak súlya alatt), miután nyilvánvalóvá vált, hogy a tárgyalási kísérletek és diplomáciai anyázások nem vezettek eredményre.
Az első öbölháborúként is hivatkozott iraki-iráni háború térképe. A háború kezdeti szakaszában az irakiak Irán határ menti sávjának nagyobb részét megszállás alatt tartották - a konfliktus előrehaladtával azonban az irániaknak még iraki területek elfoglalására is futotta erejükből. (forrás: Wikipedia)
A háború közel nyolc éve alatt Irak és Irán is számtalan légitámadást hajtott végre a másik fél ellen (hol vadászbombázó repülőgépekkel, hol pedig ballisztikus rakétákkal). A háború későbbi szakaszában az irakiak még vegyi fegyvereket is bevetettek az iráni csapatok elpusztítása érdekében. (forrás: Wikipedia)
A háború végül 1980. szeptember 22-én, az iraki légierő támadásával vette kezdetét: az irakiak megpróbálták a nem túl rózsás állapotban lévő iráni légierő gépeit még a földön megsemmisíteni, majd nem sokkal ezt követően megindult a szárazföldi offenzíva - első lépcsőben a határ mentén fekvő iráni városok, Horramsahr és a vele szinte teljesen egybeépült Ábádán ostromával, azt követően pedig szinte a teljes határ mentén megkezdték előrenyomulásukat az iraki csapatok.
Az iráni haderő az 1970-es években masszív fejlesztésen ment keresztül - a sah által uralt Irán fontos szereplője lett volna egy esetleges Szovjetunió elleni háborúnak, éppen ezért a korszak csúcstechnológiáját képviselő fegyvereket rendszeresítettek az iráni haderőben (többek között a legendás F-14-es vadászrepülőket, amelynek a perzsa állam lett az egyetlen külföldi rendszeresítője).
Iráni F-14-es géppár a háború idején. A korszerű amerikai repülőgéptípusokkal felfegyverzett iráni légierő a forradalmi tisztogatások miatt a háború kezdetén nem volt a helyzet magaslatán, később azonban az iráni pilóták számtalan sikert értek el az irakiakkal szemben a légi összecsapások során. (forrás: Wikipedia)
Az 1979-es forradalom azonban nem csak a sahot söpörte el, hanem a jól képzett tisztikarát is: aki megúszta a kivégzést (már ha nem lépett le időben az országból), az könnyedén börtönben találta magát, ahol az új rendszer morcos kihallgatótisztjeinek kellemetlenebbnél kellemetlenebb kérdéseire kellett válaszolnia. Így járt a sátán által kiképzett pilóták többsége is, akiket aztán a háború első heteiben kiengedtek a hűvösről, hogy élesben, a frontvonalon bizonyítsák hazájuk iránti szeretetüket.
Iráni F-5-ös vadászrepülőgépek, készen a bevetésre. (forrás: Wikipedia)
A jól képzett, felszerelt és kellően motivált iraki haderő (amely vegyesen alkalmazta a korszerű nyugati és szovjet haditechnikát) győzelmében nem sokan kételkedtek - a kevés kivétel között voltak Teherán új urai is, akik gyorsan reagáltak: több százezer "önkéntest" mozgósítottak Irán-szerte az iraki invázió feltartóztatására - többek között az ő önfeláldozásuknak is köszönhető, hogy megállították Szaddám csapatait.
A Horramsahr védelmét ellátó maroknyi iráni katona két hónapig feltartóztatta az irakiakat, miközben több, mint kétszáz páncélosukat kilőtték, és súlyos veszteségeket okoztak az ostromlóknak élőerőben is Habár végül Horramsahr elesett, ikertelepülését, Ábádánt egy évvel később sikeresen mentették fel az ostromgyűrűből.
Utcai életkép Horramsahr 1980-as ostromakor. (forrás: Wikipedia)
Az iráni ellenállás gerincét az egész háború alatt a manapság terrorszervezetként (is) nyilvántartott Forradalmi Gárda alkotta: a vallásilag fanatizált, önkéntes katonák az ágyútöltelék szerepét betöltve, puszta létszámukkal állították meg az iraki rohamokat, így megakadályozták, hogy Irak jelentős területi nyereséget könyvelhessen el az összecsapások során.
Harcképtelenné tett iraki T-62-es harckocsi Huzesztán tartományban, Iránban. Páncélosok és tüzérség terén az iraki fölény egyértelmű volt az irániakkal szemben. (forrás: Wikipedia)
Elhúzódó háború
Az irakiak által tervezett villámháború végül belefulladt a Satt el-Arab mocsárvilágába - a következő években véres lövészárok-hadviselés jellemezte az Irak és Irán közötti összecsapásokat, ahol rendszeresen hajtottak végre nagyszabású offenzívákat és ellentámadásokat a felek.
Az irániaknak a háború elején még arra is futotta erejükből, hogy nagyszabású szárazföldi offenzívát indítsanak a legnagyobb dél-iraki város, Bászra elfoglalására. A Ramadán-hadművelet névre keresztelt ellentámadás végül a város határában kifulladt, habár az irániak ideiglenesen így is elfoglaltak 50 (azaz ötven) négyzetkilométernyi iraki szent anyaföldet.
Iráni gyerekkatona - az irániak a súlyos harctéri veszteségek pótlására tízezerszámra soroztak be fiatalkorú fiúkat, akik aztán többnyire az ágyútöltelék szerepét töltötték be a csatamezőn. Sokan közülük soha nem térhettek haza... (forrás: Wikipedia)
A háború előrehaladtával mindkét oldalon meglehetősen kreatívan alkalmazták a rendelkezésekre álló eszközöket: így fordulhatott elő, hogy Irak ballisztikus rakétacsapást mért az iráni fővárosra, Teheránra (az irániakat végül ezek a támadások inspirálták saját ballisztikus rakétaprogramjuk beindításánál), de a kreativitásnak (és a kurázsinak) köszönhető, hogy az iráni légierő sikeres csapást hajtott végre a saját területektől több száz kilométerre, Nyugat-Irakban fekvő H-3-as légi támaszpont ellen, közel negyven iraki repülőgépet megsemmisítve még a földön.
Miközben az osiraki nukleáris központ elleni támadásuk kudarcot vallott, s az iraki atomprogramot végül a zsidó állam légierejének támadása függesztette fel hosszú időre...
A háború során végrehajtott egyik legvakmerőbb iráni támadás térképe: a légi utántöltő gépekkel megtámogatott iráni vadászbombázók sikeres légicsapást hajtottak végre a Nyugat-Irakban található H-3-as légi támaszpont ellen, megsemmisítve vagy harcképtelenné téve több tucatnyi iraki repülőgépet. (forrás: Wikipedia)
Ami még jellemző volt a háborúra az az, hogy a hadakozás nemzetközi írott és íratlan szabályait nem nagyon vették figyelembe a szembenálló felek. Így Irán az egyre növekvő veszteségek pótlására gyerekkorú katonákat küldött a frontra, míg Irak az iráni ellenállás megtörése érdekében több alkalommal, a front több szakaszán is vegyi fegyvereket vetett be - az ilyen tömegpusztító fegyverek harctéri alkalmazására az első világháború óta nem volt példa.
Becslések szerint legalább százezer iráni katona vesztette életét vagy szenvedett súlyos sérüléseket az iraki vegyifegyver-támadásokban.
Iráni hadifoglyok csoportképe az iraki Tikrít térségében, 1983-ban. A fotó által sugaltakkal szemben a legtöbbször az ellenség fogságába esett iraki vagy iráni katonák helyzete tragikus volt. (forrás: Wikipedia)
A külföld szerepe
Iráni katona gázálarcban egy iraki vegyifegyver-támadás idején... (forrás: Wikipedia)
...és egy 1987-es iraki vegyifegyver-támadás áldozatairól készült fotók. (forrás: Wikipedia)
A külföld (amely alatt most Nyugat-Európát és az Egyesült Államokat értjük leginkább) elsősorban abban volt érdekelt, hogy Irak kerüljön ki győztesen a háborúból - éppen ezért a konfliktus egésze alatt folyamatosan vásárolták az iraki kőolajat, amelyet aztán a Perzsa (Arab)-öblön keresztül közlekedő tankerek szállítottak rendeltetési helyükre. Ez persze az irániaknak is feltűnt, így a háború előrehaladtával egyre gyakrabban hajtottak végre támadásokat a sokszor semleges zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajók ellen.
Amikor 1986-ban az irániak elfoglalták az egyetlen iraki tengeri kikötőt, Faót (amit csak két év múlva sikerült visszafoglalni az irakiaknak), az öbölmonarchiák nagylelkűen iraki olajként értékesítették a sajátjukat, így is segítve Bagdadot a háborúban.
Az iráni haditengerészet brit Vosper-osztályú fregattja, az IS Sahand lángokban, miután amerikai repülőgépek rakétatámadást hajtottak végre ellene 1988. április 19-én. (forrás: Wikipedia)
Amerikai hadihajók egy semleges tankert kísérnek az iraki-iráni háború idején. (forrás: Wikipedia)
Az irakiakat sem kellett félteni: egy Mirage F1-es vadászbombázójuk Exocet rakétákkal találta telibe az öbölben hajózó jenki USS Stark fregattot - bagdadi álláspont szerint véletlenül...
A nemzetközi teherhajózás zavartalanságának biztosítása ürügyén az Egyesült Államok végül egy flottaköteléket vezényelt a Perzsa (Arab)-öbölbe, ahol aztán konvojrendszerben védelmezték az olajszállító hajókat 1987-től Az amerikaiak és az irániak között számos összecsapás zajlott le, és sor került egy légi katasztrófára is, amelyben 290 civil vesztette életét.
Az iráni Forradalmi Gárda haditengerészetének csónakjai közelítenek meg egy tankert - az irániak egyik legfőbb célja volt, hogy blokkolni tudják az iraki kőolaj tengeri exportját a Perzsa (Arab)-öböl vizén keresztül. (forrás: Wikipedia)
Az amerikai flottakötelék légvédelmét ellátó USS Vincennes cirkáló 1988. július 3-án tévedésből (?) lelőtte az Iran Air légitársaság Bandar-Abbászból Dubajba tartó 655-ös járatát. Túlélő nem volt.
Az amerikaiak közben igazi janusi politikát folytattak: miközben a felszínen inkább Bagdadot támogatták, addig a színfalak mögött nem állt érdekükben, hogy az irakiak túlnyerjék magukat. Éppen ezért a háború folyamán komoly támogatást biztosítottak Iránnak is: az iráni haderő jenki hardverjéhez szállítottak utánpótlást (repülőgép-alkatrészek és fegyverzet, lőszerek - köztük TOW páncéltörő-rakéták - formájában). Az üzletben részt vett Izrael is, amely a sah idején szoros kapcsolatokat ápolt a perzsa állammal.
Iraki parancsnokok vitatják meg a következő lépést. (forrás: Wikipedia)
Nincs ebben semmi meglepő, mert az "ellenségem ellensége a barátom" elvet követték Jeruzsálemben: Irak akkoriban nagyobb veszélyt jelentett a zsidó államra, mint az ajatollahok állama.
Egyébként a nemzetközi (amerikai, szovjet, francia, satöbbi) katonai támogatásnak köszönhetően Irak a háború végén az elszenvedett veszteségek ellenére jóval több harceszközzel (harckocsik, repülőgépek) rendelkezett, mint 1980-ban.
Vége a háborúnak
Fogságba esett iraki katonák Horramsahr felszabadítása után, 1982-ben. (forrás: Wikipedia)
A közel nyolc évig tartó háborúskodás teljesen kimerítette a két országot: Irak teljesen eladósodott az iszlamista térhódítástól félő, éppen ezért Bagdadot dollár-milliárdokkal támogató öböl-menti olajmonarchiák felé (ezzel a pénzzel fizették ki a bőkezű külföldi fegyverszállítmányokat), az iráni gazdaság bevételeinek döntő többségét biztosító olajipari létesítmények nagy része pedig megsemmisült, miközben a teheráni rezsim egyre inkább elszigetelődött. Éppen ezért 1988. augusztus 20-án az ENSZ közvetítésével tűzszünetet kötöttek a felek, s visszavonultak az 1980-as határok mögé, lezárva a 20. század történetének leghosszabb konvencionális háborúját. Ahogy mondani szokás: sakk-matt patthelyzet a javából.
Háborús életkép: sebesült iráni katona magának tartja az infúziós tasakot. (forrás: Wikipedia)
A két ország gazdasága együttesen több, mint ezermilliárd (!) USA-dollárnyi kárt szenvedett a háborúban. Mármint 1990-es értéken számolt USA-dollárnyi kárt.
Bagdadi emlékmű az iraki-iráni háború hőseinek tiszteletére. (forrás: Wikipedia)
Irak a háborús veszteségeket újabb hódításokkal próbálta kompenzálni: alig két évvel később mondvacsinált okokkal megszállták a kicsiny Kuvaitot - emiatt azonban a néhány évvel korábban még szövetségesnek számító Egyesült Államok már Szaddám ellen szervezett nemzetközi koalíciót (de az már egy másik történet).
Háborús mementó: a harcok során legtöbbet szenvedett iráni város, Horramsahr épületein a mai napig láthatóak golyó ütötte nyomok. (forrás: Wikipedia)
A háborúban több, mint egymillió ember vesztette életét (iráni oldalon a kiképzett és bevetett több tízezer gyerekkatona közül is sokan maradtak holtan a harcmezőn), közülük százezernyi civil volt, aki rosszkor volt rossz helyen. A sebesültek és életük végéig nyomorékká váló veteránok száma szintén közelíti az egymilliót.
A háború után Irán-szerte emeltek emlékműveket a háború áldozatainak (vagy ottani szóhasználattal a mártíroknak), a temetőkben pedig országszerte külön parcellákat kaptak a harcokban elesettek. Irakban szintén hosszú ideig voltak megemlékezések a háborúról, de az 1991-es, majd a 2003-as öbölháború után (az azokban elszenvedett súlyos veszteségek miatt) ezek jelentősége valamelyest elhalványult.
Iszfaháni katonatemető az iraki-iráni háború elesettjeinek (mártírjainak) tiszteletére. (forrás: Wikipedia)
És hogy a történelemnek milyen furcsa fintora van: az elmúlt másfél évtizedben (nem kis részben az Egyesült Államok később dilettánsnak bizonyuló Irak-politikájának köszönhetően) Irak és Irán már egymással szövetséges államnak tekinthető (sokan az iraki kormányzatot Teherán bábkormányának tekintik).
