Az 1990-es évek előtt Kelet-Európában a legfőbb problémát az jelentette, hogy a működő szocializmus nem létezett, a létező szocializmus pedig nem működött. Európa, Ázsia és Afrika határán, Izraelben azonban ekkor már évtizedek óta működött egy rendszer, amely nagyon hasonlított az előbbihez (mármint a létező szocializmushoz), a zsidó állam nemzeti jelképe mégis a Dávid-csillag maradt, nem a vörös.

Utcakép egy izraeli kibucban. Nem éppen egy szocialista termelőszövetkezet. (forrás: Wikipedia)

Nézzünk szét kicsit Izraelben, a kibucok világában!

Új haza születik

A 19. század végétől Európából (elsősorban Kelet-Európából, különösen az Orosz Birodalomból) zsidók ezrei érkeztek az akkoriban az Oszmán Birodalom által ellenőrzött Palesztinába azzal a szándékkal, hogy új életet kezdjenek a meglehetősen kopár, de mégiscsak bibliai vidéken, amely a zsidó nép és vallás bölcsője is. Kezdetben még az idősebb generációk képviselői jöttek itt leélni életük hátralevő részét, de a 19-20. század fordulóján egyre több fiatal, tetterős bevándorló telepedett le főként Galileában.

A Szentföld (Palesztina) első modern kori zsidó bevándorlói főként Közép- és Kelet-Európából (legtöbbek az Orosz Birodalomból) érkeztek a 19-20. század fordulóján. Gyakorlatilag minden, az életben maradáshoz szükséges eszközt és élelmiszert maguknak kellett előteremteni az akkoriban az Oszmán Birodalom ellenőrzése alatt álló területen. (forrás: Wikipedia)

Mivel a területet akkoriban jobbára nomád életmódot folytató, sokszor ellenséges arab törzsek lakták, már idejekorán felmerült az igény egy olyan közösség létrehozása iránt, amely nem csak védelmet, hanem megélhetést is nyújt az ide érkező (vagy már itt születő) zsidóknak - ráadásul nem egy egyén (cár, király, satöbbi) elnyomására épül, hanem a közösség tagjainak együttműködésére. Az első, Degania (דְּגַנְיָה א'‎) névre keresztelt kibuc végül 1909-ben alakult meg a mai Izrael északkeleti részén a szocialista cionizmus jegyében.

A kibucok alapja a kezdetektől fogva a mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés) volt. (forrás: Wikipedia)

Az elgondolás lényege az volt, hogy a közösség tényleg közösségként működik; ennek megfelelően a magántulajdon, mint olyan nem igazán létezett (magánélet egy picivel több, de az is praktikus célokat szolgált, ha a Kedves Olvasó érti, milyen folyamat végrehajtására gondolunk), a kibucok lakói mindenüket megosztották egymással, az ételtől a ruhán át egészen a fogkeféig, cserébe azonban nem kellett nélkülözniük - a megtermelt javak értékesítéséből befolyt pénz pedig az egész kibucot gazdagította.

Betakarítás egy kibucban a réges-régi szép időkben... (forrás: Wikipedia)

Időközben a törököket a britek váltották fel Palesztina élén, akik az 1920-as évektől egyre több akadályt próbáltak gördíteni a zsidók Európából történő bevándorlása elé. Ebben az időszakban éleződött ki a palesztinai arab és zsidó közösségek közötti ellentét is, amely sokszor fegyveres összecsapásokban (és leszámolásokban) csúcsosodott ki. Ilyen körülmények között a kibucok lakói a fegyverforgatás mestereivé (is) váltak, ennek köszönhetően a második világháború után tevékenyen tudtak részt venni az új, zsidó állam megalakításában és a függetlenség 1948-as kikiáltását követően annak megvédésében is. 

Kibucok védelmezői (?): a gyakran elszigetelt közösségekben komoly hangsúlyt kapott a fegyveres önvédelem oktatása - a háború művészetére már egészen kiskoruktól megtanították a kibuclakókat. (forrás: Wikipedia)

Kibucok daliás védelmezője. (forrás: Wikipedia)

Kibucok virágkora

A függetlenség utáni első időszak, azaz az 1950-es évek tekinthető a kibucok igazi virágkorának is: a nyugati, demokratikus alapon szerveződő kapitalista Izraelben kiválóan megfértek egymás mellett a hagyományos gyárak és az utópisztikus kibuc-közösségek, amelyek már ekkor az ország mezőgazdasági termelésének döntő részét adták. 

A kibucokban az étkezés is közösségi eseménynek számított. (forrás: Wikipedia)

A kibucok - mint írtuk volt - a csecsemőkortól az aggastyánkorig támogatták a tagokat; mivel a nőket teljesen egyenjogúnak tekintették a férfiakkal, ezért a szülést követően rövid idővel már "tehermentesítették" az anyákat, hogy azok továbbra is részt tudjanak venni a mindennapi munkákban (értsd: minden munkaképes lakóra szükség volt, így mellőzték a gyest). A gyerekek nevelése, ruháztatása, oktatása teljes egészében a közösség feladata lett, így ha vér szerint nem is, de a gyakorlatban minden gyerek mindenkinek a testvére volt, és a gyerkőc a kibuc összes nőtagját anyjának tekinthette. 

Fesztiválozó kibuclakók. A dolgos hétköznapokat az évben nem egy (és nem két) ünnep szakította meg - a kibucok többsége egyébként nem vallási alapon szerveződött/szerveződik. (forrás: Wikipedia)

Az egészen személyes tárgyakat (családi fotók, alsóneműk) leszámítva minden, de tényleg minden a közösség tulajdona volt, és annak közös használatában állt. Az már szinte magától értetődő, hogy az étkezések is társasági események voltak, s azokra általában a kibuc erre kijelölt épületében került sor. 

Ebéd a kibucban - az étkezésnek (étkeztetésnek) a legtöbb helyen saját épületet tartottak fenn. (forrás: Wikipedia)

Beköszönt a 21. század

Kibuclakók új generációja: sok minden máshoz hasonlóan a gyerekek nevelése és taníttatása is közösségi feladat lett, hogy "tehermentesítsék" az egyébként teljesen egyenrangúnak tekintett édesanyákat. (forrás: Wikipedia)

Ugyan az utóbbi évtizedekben a kibucok sokat veszítettek varázsukból (ráadásul az 1980-as évek izraeli gazdasági válságában számos kibuc tönkrement), jelentőségükből cseppet sem: manapság is a mintegy kétszáz kibuc biztosítja Izrael mezőgazdasági termelésének és élelmiszer-ellátásának jelentős részét amellett, hogy manapság már csúcstechnológiás gyártóüzemek is települtek az egyébként szorgos és jól képzett munkaerővel bíró kibucok közelébe (a zsidó államban olyan jelentős hadiipari beszállítók egy része is kibucok kezelésében áll). 

A felső-galileai, a libanoni határ közelében fekvő Sasa (סָאסָא) kibuc látképe. A település az otthona a harcjárművek gyártásáról híres Plasan vállalatnak. (forrás: Wikipedia)

A modern Izrael modern kibucai már nem annyira az 1950-es évek utópista-szocialista társadalmi kísérletének lenyomatai, sokkal inkább új elvek alapján szervezett kapitalista közösségek, ahol már jelentős szerep jut a magántulajdonnak is, noha a fő cél még mindig a közösség felvirágoztatása - ráadásul napjainkban nem csak falusias közösségekben vannak kibucok, hanem nagyvárosokban (még a fővárosban, Jeruzsálemben) is, bár utóbbiak elsősorban szolgáltatók, mint mezőgazdasági vagy ipari termelők. 

Kert a kibucban. A kibucok többsége falusias, kisvárosi hangulatú település. (forrás: Wikipedia)

A kibucok fontos szerepet játszottak az Izraelbe az 1990-es évektől érkező több százezer kelet-európai és afrikai (etióp) zsidó helyi társadalomba való beillesztésében (és elsősorban a héber nyelv elsajátításában). A kibucok tagjai számára egyébként ugyanúgy kötelező a sorkatonai szolgálat, mint minden zsidó férfinak és hajadon nőnek Izraelben - az innen bevonuló katonák (akiket "náhál"-nak [נח"ל‎] hívnak az "ifjú úttörő harcos" héber kifejezést takaró betűszó alapján) a mai napig jól képzett és fontos tagjai az izraeli haderőnek. 

Izraeli katonák. Az országban minden zsidó és drúz férfinak, valamint hajadon nőnek kötelező a sorkatonai szolgálat, amelynek leteltét követően további hosszú évekig azonnal behívható tartalékosnak számítanak. Ez alól nem képeznek kivételt a kibucok lakói sem, akik közül szívós és jól képzett katonák kerülnek ki. A határövezetek közelében fekvő kibucok lakóinak a mai napig számolniuk kell a településük elleni közvetlen támadás lehetőségével. (forrás: Wikipedia)