Amet Muhtar Zogolli. Ez a név nem sok magyarnak mond sok mindent, de meg merjük kockáztatni, hogy e férfiú szülőhazájában, Albániában sem ezen a néven emlékeznek rá.
Portré az albánok első (meglehetősen fess) királyáról. (forrás: Wikipedia)
Mert ő nem volt más, mint I. Zogu (vagy I. Zog), Albánia első királya (és gyakorlatilag az utolsó is). Következzen rövid, de annál kalandosabb története.
Király születik
A kis Amet 1895. október 8-án látta meg a napvilágot az akkor még az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó Albánia északi részén élő, a helyi viszonylatban tehetős és befolyásos (egyébként muzulmán vallású) család első fiúgyermekeként. Anyai ágon (így a legenda) olyan felmenővel büszkélkedhet, akire minden albán vágyik: a családi legendárium szerint maga az ALBÁN NEMZETI HŐS, Szkander bég (avagy Kasztrióta György, albánul Skënderbeu vagy Gjergj Kastrioti) volt az egyik őse.
Ezt már elég korán tudatosították is vele. Azért valljuk be őszintén, mi sem bánnánk, ha felmenőink között ott tudnánk Hunyadi Jánost vagy éppen Kinizsi Pált.
Kasztrióta György (azaz Szkander bég), 15. századi albán hadvezér, törökverő és fejedelem, akit hazájában nemzeti hősként, "Albánia sárkányaként" tartanak számon. (forrás: Wikipedia)
Atyai (és anyai felmenői) hátszéllel az ifjú albán titán útja egyenesen a birodalmi fővárosba, a 19-20. század fordulóján még harmadrészben görögök által lakott metropoliszba, Isztambulba vezet, ahol középiskolai és katonai tanulmányokat folytatva gazdagítja tudását. Apja 1911-es halála után szűkebb pátriája, Mat névleges kormányzója lesz, de fiatal korára (tizenhat éves) való tekintettel családja megkíméli a zűrös politikai ügyek intézésétől.
Nagyon rendes családja volt, az kétségtelen.
Fiatal és tehetséges
1912-ben szülőföldje képviseletében részt vesz az albán függetlenséget kikiáltó vlorai gyűlésen, eközben pedig fegyveres ellenállást szervez az éppen dúló első balkáni háború részeként hazájára fogát fenő szerb és montenegrói csapatok betörése ellen.
A következő évben, 1913-ban Albániát fejedelemséggé nyilvánítják, a fejedelmi trónra pedig egy német származású uralkodót, Vilmost teszik.
Albán delegátusok egy 1913-ban az osztrák-magyar Trieszt városában hazájuk sorsáról megtartott kongresszuson. (forrás: Wikipedia)
A még mindig nagyon fiatal (alig húszéves!) politikus-hadvezér az első világháború első éveiben részt vesz egy uralkodó-ellenes felkelés leverésében, majd az osztrák-magyar kormány kegyeit keresve 1916-ban Bécsbe utazik, hogy részt vegyen az új császár-király, I. (IV.) Károly beiktatásán. Mivel az osztrákok már akkor is vendégszerető népség voltak, megkérik Ametet, hogy kis időre (egészen pontosan a háború végéig) maradjon még a császárvárosban, gyanították ugyanis, hogy a nagy hatalmú albán fiatalember képes lenne akár az ellenséges olaszokkal is szövetkezni az akkoriban osztrák-magyar megszállás alatt álló Albánia függetlenségéért.
Olasz csapatok az első világháború idején Vlorë albán kikötővárosban. Az olaszok már akkor szemet vetettek az egyébként szegény, fejletlen országra. (forrás: Wikipedia)
A háború 1918 őszén véget ért, de hősünk kálváriája nem: miután az osztrákok szabadon bocsátották, az olaszok fogták le egy kis időre, így csak a következő évben, 1919-ben térhetett haza szeretett Albániájába. 1920-ban az újjáalakuló albán kormány tagja lett, majd a kis létszámú, de befolyásos nagybirtokos és iparos réteg támogatását élvezve 1922-ben elnyerte a miniszterelnöki széket.
Ekkor még mindig csak huszonhét éves. Ugyan Albánia nem egy világhatalom (akkor sem volt az), de azért huszonhét évesen szinte önerőből eljutni az ország vezető pozíciójába nem kis teljesítmény szerintünk.
Xhemal Zogolli, Amet édesapja, aki nagy befolyásra tett szert Észak-Albániában. (forrás: Wikipedia)
1924-ben merényletet kísérelnek meg ellene, amit túlél, majd a szomszédos Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba (öt évvel később már Jugoszlávia) kénytelen menekülni, ahonnan nemsokára visszatér: 1925 elején - miután az alkotmányozó nemzetgyűlés köztársasággá nyilvánítja az országot - Amet Zogollit Albánia köztársasági elnökévé választják.
Minden albánok királya
Az albán függetlenség első évfordulóját ünneplő tömeg. Az 1910-es években a helyi vezető réteg nagy reményekkel tekintett a jövőbe. (forrás: Wikipedia)
Evés közben jön meg az étvágy - tartja a közismert piréz mondás. Ennek keretében az újdonsült elnök fokozott erővel látott hozzá a még mindig középkori színvonalon élő hazája modernizálásához. Habár maga is muszlim volt, az akkori törökökhöz hasonlóan Amet Zogolli is igyekezett világi berendezkedésűvé alakítani Albániát (többek között a vidéken még mindig divatos jobbágyság felszámolásával), ebben pedig partnerre lelt az ebbe az irányba (is) terjeszkedni szándékozó Olaszországgal (élén Mussolinivel).
Több egyezmény megkötését követően az olaszok használati jogot nyertek Vlora (Vlorë) hadikikötőjére, illetve ekkortól olasz kiképzőtisztek segítették az albán haderő fejlesztését, természetesen olasz fegyverekkel.
Miniszterelnök volt, köztársasági elnök lett, majd végül Albánia Királyává vált: I. Zogu háttérben a helyi stílusban tisztelgő hölgyekkel. (forrás: Wikipedia)
A köztársasági elnök végül 1928. szeptember 1-jén az albánok királyává nyilvánította magát I. Zogu (egyes forrásokban I. Zog) néven, s ugyan hivatalosan - olasz mintára - alkotmányos monarchiát szervezett, a hatalom továbbra is az ő kezében összpontosult (édesanyját a szintén megtisztelő "Albánia anyakirálynője" címmel ruházta fel).
A szenvedélyes dohányos és pókerjátékos hírében álló uralkodó személyes kiadásai a teljes albán költségvetés 2%-át tették ki - nem tudjuk eldönteni, hogy ez a királyra vagy az ország gazdaságára nézve lesújtó.
Az Albán Királyság zászlaja, tetején Szkander bég sisakjával. (forrás: Wikipedia)
Az uralkodó azért jótékony hatással is volt az országra: folytatta a modernizációt, amelynek részeként hozzáláttak az első országos közoktatási rendszer megteremtéséhez, s itt-ott igyekezett gáncsolni is az Albániára lassan gyarmatukként tekintő olaszok térnyerését.
Mussolini nagy álma volt a hajdanvolt Római Birodalom újjáteremtése (természetesen rendkívül szerényen a saját vezetésével). S mivel Albánia területe egykor a birodalom fontos tartománya volt, így nem is volt kérdés, hogy újfent azzá teszik majd.
Királyi bankjegy királyi portréval. (forrás: Wikipedia)
Egy magyar hölgy Albániában
Egy magára valamit is adó király nem maradhat sokáig királyné nélkül - érezte ezt a lassan agglegény korba lépő uralkodó is, aki szét is nézett az európai menyasszony-piac kínálatában. Valljuk be, az "Albánia királynéja" cím nem sok korabeli arisztokrata hölgy érdeklődését kelthette fel (ráadásul mégiscsak egy többségében muzulmán országról beszélünk a döntően keresztény kontinensen).
A megnyerő tekintet, amely Albánia királyát is elvarázsolta. Apponyi Géraldine albán királyné portréja. (forrás: Wikipedia)
I. Zogu tekintete végül egy fotón akadt meg (de nagyon): a felvételről egy csodaszép, magyar nemesi családból származó hölgy tekintett vissza az uralkodóra, aki 1937 szilveszterére meg is hívta tiranai palotájába gróf nagyapponyi Apponyi Géraldine kisasszonyt.
Az 1915-ben született grófkisasszony az akkorra már nagyon elszegényedett Apponyi-család leszármazottja volt - anyagi helyzetüket mi sem szemléltette jobban, mint hogy Géraldine a Magyar Nemzeti Múzeum kioszkjában volt kénytelen dolgozni.
Az újév-köszöntő partin az albán király nem teketóriázott sokat: megkérte a nála húsz évvel fiatalabb hölgy kezét, aki boldogan igent mondott: 1938. április 27-én megtartották a menyegzőt Tiranában, ahol a jegyespár egyik tanúja maga Ciano gróf, Olaszország külügyminisztere volt.
Géraldine pedig Geraldina (vagy Xheraldina) néven Albánia királynéja lett.
A királyi pár. Alig egy évig élvezhették a közös uralkodást Albániában. (forrás: Wikipedia)
Geraldine királyné hamar beilleszkedett a tiranai udvari és társasági életbe, amelyben nagy segítségére lehetett, hogy nem kellett áttérnie a muszlim hitre: mindvégig római katolikus vallású maradt. A királyné alig egy évvel később, 1939 április 5-én egészséges fiúgyermeknek adott életet, aki a Leka nevet kapta.
Száműzetésben
Az Albán Királyi Hadsereg katonái. A gyengén felszerelt és kiképzett hadsereg nem lehetett ellenfele az országot egyetlen nap alatt megszálló olasz csapatoknak. (forrás: Wikipedia)
A király és felesége nem tudta sokáig ünnepelni gyermekük születését, két nappal később ugyanis az addig barátságos hangot megütő Olaszország megszállta Albániát, amit Mussolini Róma protektorátusává nyilvánított, III. Viktor Emánuel olasz királyt pedig megtették Albánia uralkodójának. A királyi pár éppen csak kicsúszva az olasz csapatok gyűrűjéből előbb Görögországba, majd onnan Törökországba menekült, végül pedig Párizsban telepedtek le.
Olasz csapatok Albániában. Mussolini egyfajta ugródeszkaként kívánta használni a kicsiny országot: 1940 végén innen kiindulva intézett támadást Görögország ellen, amely aztán totális kudarccal végződött. (forrás: Wikipedia)
Az olasz védnökség alatt álló Albán Királyság lobogója. (forrás: Wikipedia)
A francia fővárosból az 1940-es német megszállás után Angliába költöztek, a háború után pedig a Zoguval jó kapcsolatban álló egyiptomi király, Farúk meghívására a fáraók földjén telepedtek le. Zogu itteni tartózkodása idején, 1946-ban mondott le hivatalosan az albán trónról, miután hazáját akkor már egy bizonyos kommunista diktátor-főtitkár, Enver Hodzsa (Enver Hoxha) irányította, s belátható időn belül nem lehetett számítani a hazatérésre.
Enver Hodzsa (Hoxha) második világháborús partizánvezér, aki 1946-tól kommunista állammá formálta Albániát. Szó sem lehetett róla, hogy az egykori uralkodó visszatérjen hazájába. (forrás: Wikipedia)
Az egyiptomi friss levegőt sem élvezhették túlságosan sokáig, ugyanis 1952-ben fiatal katonatisztek egy csoportja megpuccsolta Farúkot, így az albán exkirály és családja kénytelen volt visszatérni Párizsba. 1961-ben, hatvanöt éves korában egy francia kórházban hunyt el Zogu a nem túlzottan jó egészségügyi állapotának köszönhetően.
Aminek biztos nem tett jót, hogy a csúcson képes volt napi kétszáz (200!) szál cigarettát elszívni.
Leka Zogu, Albánia utolsó trónörököse pompás egyenruhájában. Az 1990-es rendszerváltást követően visszatért hazájába, de már csak mint egyszerű polgár. (forrás: Wikipedia)
Felesége, Geraldine mindvégig hű maradt fiához és választott hazájához (habár férje halála után Dél-Afrikába költözött), így amikor fia, Leka visszatért a kommunista uralom alól felszabaduló Albániába az 1990-es évek végén, ő is követte őt Tiranába, ahol 2002 októberében elhunyt.
Az utolsó albán koronaherceg, Leka 2011-ben halt meg szintén Tiranában.
I, Zogu sírja Párizsban... (forrás: Wikipedia)
...és emlékműve Tiranában. A kommunista időszakban negatív szereplője volt az albán történelemben, manapság azonban már inkább pozitív a megítélése Albániában. (forrás: Wikipedia)
