Miután Németország három éven keresztül támogatta - Olaszországgal közösen - a végül győztes oldalnak bizonyuló Franco-párti erőket az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban, Hitler joggal (?) várhatta el, hogy az adott szívességet majd viszonozzák újdonsült ibériai-félszigeti szövetségesei a közelgő világháborúban.
Délceg német katona...gondolnánk mi. A valóságban a fotón egy spanyol önkéntes látható valahol a keleti fronton. (forrás: Wikipedia)
Nos, bár minden bizonnyal nem így képzelte, végül viszonozták: következzen a Szovjetunió elleni harcban bevetett spanyol önkéntes alakulat, a Kék Hadosztály (División Azul) rövid története.
A polgárháború után
A több, mint három évig tartó testvérharc (amelybe a németek és olaszok mellett a szovjetek is tevőlegesen beavatkoztak, bár az általuk támogatott köztársaságpárti erők végül vereséget szenvedtek) gyakorlatilag teljesen romba döntötte Spanyolországot - nem csak a társadalom, de a gazdaság és az infrastruktúra is megszenvedte a bombázásokkal tűzdelt harcokat. Éppen ezért a spanyol állam vezetését átvevő Francisco Franco tábornoknak a legfontosabb feladata a háború utáni konszolidáció és az újjáépítés lett.
Heinrich Himmler szemléli meg beosztottjai kíséretében szemléli meg a spanyol polgárháború okozta pusztítást. (forrás: Wikipedia)
Természetesen Franco nem felejtette el, hogy ki(k)nek köszönhető a támogatást, így a polgárháború vége után nem sokkal kirobbanó második világháború első időszakában Spanyolország a formálódó tengelyhatalmak stabil szövetségesének bizonyult (csendestársként).
Túlzásba azért nem estek: Spanyolország idejekorán deklarálta semlegességét.
Francisco Franco tábornok (a fehér kesztyűs tábornoktól jobbra). A korábban mellőzött, Észak-Afrikában szolgáló katonatiszt a polgárháború alatt a köztársaság-ellenes erők parancsnokává, majd a háborús győzelme után Spanyolország vezérévé vált. (forrás: Wikipedia)
S ugyan a spanyolok nem kapcsolódtak be a harcokba (erre az első két évben a németeknek sem nagyon volt szükségük, bár a dél-spanyolországi brit haditengerészeti támaszpont, Gibraltár spanyolok általi vissza-, azaz elfoglalása nekik is jól jött volna, olasz barátaikról már nem is beszélve), a háttérben mindvégig együttműködtek Hitlerrel - különösen a hírszerzés területén volt szoros a kapcsolat.
Ezt később a britek előszeretettel ki is használták, amikor nem egy alkalommal igazinak tűnő, de mégis hamis információkat juttattak el a spanyolok lelkes közvetítésével a németekhez.
A nagy találkozó
Hitler és Franco találkozója a spanyol-francia határon. A tárgyalások végül nem vezettek eredményre (legalábbis a németek szemszögéből). (forrás: Wikipedia)
Hogy valahogy mégis nyomást tudjon gyakorolni a spanyolokra, Hitler személyes találkozót tartott Franco tábornokkal a dél-franciaországi (éppenséggel a spanyol határ közelében fekvő) Hendaye kikötővárosában 1940. október 23-án. A meglehetősen szerény spanyolok nem kértek sokat a Londonnak küldendő hadüzenetükért cserébe: Francia Marokkót, Algéria egy részét, valamint Kamerunt, továbbá a spanyol gazdaság helyreállítására támogatást és a polgárháborúban leamortizálódott spanyol haderő újrafelfegyverzését a legmodernebb német fegyverekkel.
Inkább húzzák ki három-négy fogamat, minthogy én még egyszer tárgyaljak vele!
- Hitler állítólag később így kommentálta a tárgyalásokat Mussolininek. A spanyol hadüzenet elmaradt (ahogyan a nyomában megindítandó Gibraltár elleni közös német-spanyol hadművelet - Felix-művelet - is), Franco pedig elégedetten térhetett haza Madridba, miután csak egy homályos ígéretet tettek arra, hogy a Spanyolország számára megfelelő időpontban mégiscsak belépnek majd a háborúba...
A helyzet keleten: bonyolódik
Miután Hitler kiduzzogta magát, utasítást adott a Szovjetunió elleni háború terveinek részletes kidolgozására, és a németek folytatták a felkészülést a nagy keleti leszámolásra. 1941 tavaszán tettek még egy kis balkáni kitérőt, 1941. június 22-én pedig a történelem legnagyobb (több, mint hárommillió katonát számláló) inváziós serege zúdult Sztálin birodalmára. A Barbarossa-hadművelet kezdetét vette.
Német csapatok a keleti fronton a Barbarossa-hadművelet idején, 1941 nyarán. (forrás: Wikipedia)
Franco külügyminisztere, Ramón Serrano Suñer még aznap felvázolta főnökének a nagy keleti bolsevikellenes kereszteshadjáratban való spanyol részvétel terveit, amelyet a hadsereg rangidős tábornokai is támogattak. Az ötletet tett követte: a spanyolok jelezték részvételi szándékukat a vörösök elleni hadjáratban, mégpedig egy önkéntesekből álló, a német szárazföldi hadsereg (Heer) közvetlen alárendeltségében működő hadosztály formájában.
A németek ugyan nem örültek annak, hogy a spanyoloknak eszük ágában sem volt feladni semlegességüket (azaz hadat üzenni a Szovjetuniónak, amellyel egyébként a polgárháború óta nem voltak diplomáciai kapcsolatai Madridnak), de mivel éppen nyerő szériában voltak (és ezért jó kedvük volt), hozzájárultak a tervhez.
Irány a Szovjetunió!
A Szovjetunió elleni harcba igyekvő önkéntesek egészségügyi vizsgálata. (forrás: Wikipedia)
Alig néhány nap alatt a spanyol hadvezetés hozzálátott a hadosztály megszervezéséhez - mivel Spanyolország semleges volt, szó sem lehetett egy reguláris hadosztály mozgósításáról, emiatt igyekeztek önkéntesekkel feltölteni az állományt. Ezzel nem volt különösebb probléma: rövid időn belül több ezer falangista (azaz Franco-párti) önkéntes jelentkezett a bolsevikok elleni harcra, többségük a polgárháború tapasztalt veteránja volt.
Öt nap alatt közel húszezer ember jelentkezett szolgálatra, több százan jöttek a szomszédos, akkoriban szintén németbarát Portugáliából is.
Agustín Muñoz Grandes tábornok, a spanyol önkéntes hadosztály első parancsnoka. Az alakulat tiszti állománya a frontra érkezés előtt intenzív német nyelvtanfolyamon is részt vett, hogy gördülékeny legyen a kommunikáció a német hadsereg többi egységével. (forrás: Wikipedia)
A hadosztály tiszti állományának felét végül a hadsereg aktív tagjai közül verbuválták, két héttel később pedig útnak indult az első különvonat Németországba, további kiképzés és felszerelés céljából. Az öt hétig tartó felkészítés végén hivatalosan is megalakult a Heer 250. gyalogoshadosztálya (250 Infanterie-Division), aminek beceneve a falangisták védjegyéül szolgáló kék felsők után a Kék Hadosztály (División Azul, azaz németül Blaue Division) lett, első parancsnokának pedig a polgárháború veteránját, Agustín Muñoz Grandes tábornokot nevezték ki.
A hadosztály német egyenruhát és felszerelést kapott, megkülönböztetésül azonban a katonák viselhették az ingujjukun egy pajzs formában hazájuk trikolórját.
A hadosztály egyébként három gyalogezredből, egy páncéloszászlóaljból, egy tüzérezredből, valamint a kiszolgáló és támogató alakulatokból (utászok, híradósok, egészségügyiek) állt.
A harcok sűrűjében
Miután végeztek a felkészüléssel (és július 31-én letették az esküt Adolf Hitlerre), a hadosztályt vonatra rakták, s útnak indították a keleti frontra 1941 augusztusában. Az eredeti tervek szerint az önkénteseket a Moszkva elleni hadműveletben vetették volna be, de mire odaértek volna, a német parancsnokság úgy döntött, hogy a Leningrád elleni offenzívában nagyobb szükség lesz rájuk.
Önkéntesek búcsúztatása. (forrás: Wikipedia)
A hosszú vonatutat egy még hosszabb(nak tűnő), háromszáz kilométeres gyalogmenet követte (a német haderő legnagyobb része az egész háború alatt nem volt gépesített), majd a Kék Hadosztály elfoglalta harcállásait a Volhov folyó és az Ilmeny-tó mellett, Novgorod közelében.
A hadosztállyal párhuzamosan felállítottak egy vadászrepülő-századot is, amely a Kék Század (Escuadrilla Azul) nevet viselte, és német Messerschmitt Bf 109-es és (később) Focke-Wulf Fw 190-es repülőgépekkel volt felszerelve.
Német egyenruhába bújtatott spanyol katonák gyalogmenetben a keleti fronton. (forrás: Wikipedia)
Végül Leningrád ostroma lett a hadosztály alfája és ómegája: a város délkeleti részén kialakult frontvonalon a spanyolok számos elkeseredett összecsapást vívtak a szovjet erőkkel. Miután a sztálingrádi csata miatt több német alakulatot is kivontak Észak Velencéje alól, a spanyolok arcvonalára is nagyobb nyomás nehezedett: az 1943 februárjában Krasznij Bor mellett megvívott csatában a Kék Hadosztály egységei csak súlyos veszteségek árán tudták feltartóztatni a kialakuló szovjet gőzhengert.
A mediterrán klímához szokott spanyolok helyenként mínusz negyven fokos hidegben voltak kénytelenek felvenni a harcot az ellenséggel.
A Kék Hadosztály katonái akcióban. (forrás: Wikipedia)
Hazatérés
A februári harcok után Spanyolországban felerősödtek a fronton harcoló katonák hazatérését követelő hangok. Francónak végül sikerült elnyernie Hitler hozzájárulását a Kék Hadosztály kivonásához, így 1943 őszén hazahívtak minden keleti fronton harcoló spanyol katonát. Közel háromezer falangista azonban megtagadta a visszahívó parancsot; többségük később az SS különböző alakulataiban bukkant fel, majd esett el.
A spanyol katonáknak nem csak a szovjetekkel, de a rendkívüli hideggel is meg kellett küzdeniük 1943 telének végén. (forrás: Wikipedia)
A németek elismerték a spanyolok kitartását, ezért a Kék Hadosztály lett a német hadsereg egyetlen alakulata, amelynek saját kitüntetést (Kék Hadosztály-medál) alapítottak (maga Hitler úgy nyilatkozott, hogy a spanyolok a legkiválóbb német egységekkel egyenrangú teljesítményt nyújtottak).
A Kék Század pilótái két év alatt 160 szovjet gépet lőttek le, miközben húsz pilótájuk meghalt vagy eltűnt.
Spanyol katonatemető. (forrás: Wikipedia)
A fronton töltött közel két év alatt összesen 47 ezer fő fordult meg a hadosztálynál (az első lelkesedést követően sokakat már parancsra küldtek ki a Szovjetunióba, habár az alakulat hivatalosan mindvégig önkéntes maradt), közülük közel ötezer fő elesett, 8700 pedig megsebesült.
Külön kálvárián ment keresztül az a közel négyszáz spanyol katona, akik a Vörös Hadsereg fogságába estek. Kétharmaduk végül a Vöröskereszt támogatásával 1954-ig hazatérhetett hazájába.
A Kék Század egyik Messerschmitt Bf 109-es vadászrepülőgépének rajza. (forrás: Wikipedia)
A második világháború után az addig németekkel szövetséges Spanyolország az új szuperhatalom, az Egyesült Államok barátságát kereste, éppen ezért a Kék Hadosztály emléke szépen-lassan kezdett kényelmetlenné válni Madrid számára. Ennek ellenére 1962-ben a spanyol és a nyugatnémet kormány megállapodott abban, hogy a háború spanyol veteránjai jogosultak a német szolgálati nyugdíjra.
A Kék Hadosztály emlékműve egy madridi temetőben. (forrás: Wikipedia)
A Kék Hadosztály egykori veteránjai közül sokan szélsőséges jobboldali terrorcsoportokban talált munkát - egy részük még a demokratikus spanyol kormány és János Károly király elleni 1981-es puccskísérletben is részt vett, a többségük azonban csendes nyugdíjas éveket élt meg.
