Napra pontosan harmincöt éve, 1986. április 26-án, szombaton nem sokkal éjjel fél egy előtt nem csak a történelem egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófája következett be az akkor még a Szovjetunió részét képező Ukrajna északi részén fekvő Lenin (vagy ahogy azóta mindenki ismeri: csernobili) Atomerőműben; akkor még ugyan nem tudták, de az erőmű személyzete és családjaik számára felhúzott közeli Pripjaty város lakóinak élete is örökre megváltozott...
Ikonikus légifelvétel a csernobili atomerőmű négyes blokkjának maradványairól. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után ismerkedjünk meg röviden az utolsó szovjet (ukrán) atomváros, Szlavutics történetével.
A kitelepítés
Ugyan a szovjet vezetés nem igazán állt a helyzet magaslatán a katasztrófát követő első órákban, a felrobbant négyes reaktorból kiáradó sugárzás (amely nem sokkal később már fél Európát beterítette) hatására a helyzet kezelésével megbízott kormánybizottság másnap (vasárnap) reggelre meghozta a döntést: az erőmű tíz kilométeres körzetében azonnali hatállyal ki kell telepíteni mindenkit. Ez a gyakorlatban leginkább a felrobbant reaktortól alig néhány kilométerre fekvő Pripjaty (oroszul Припять, ukránul Прип'ять) városának mintegy ötvenezer lakóját érintette.
Többségük vagy az erőmű dolgozója, vagy annak családtagja volt.
A város a Szovjetunió egyik legfiatalabb és legmodernebb, legjobban felszerelt és legélhetőbb települése volt, amit csak 1970-ben alapítottak.
Az egykor ötvenezer embernek otthont adó atomváros, Pripjaty 2012-ben. (forrás: Wikipedia)
Figyelem, figyelem!
Kedves Elvtársak! A népi küldöttek városi tanácsa közli, hogy a csernobili atomerőműben történt baleset miatt Pripjaty városában kedvezőtlen sugárzási viszonyok jöttek létre. A párt- és tanácsi szervekkel, valamint a katonai egységekkel megkezdtük a szükséges intézkedések foganatosítását. Azonban a lakosság, elsősorban a gyermekek biztonsága érdekében felmerült a város lakóinak a Kijevi terület településeire történő időleges kitelepítésének szükségessége. Ezért minden lakóházhoz ma, április huszonhetedikén, tizennégy óra nulla-nulla perctől kezdődően autóbuszok állnak ki, rendőri közegek, illetve a városi [tanács] végrehajtó bizottság[a] képviselőinek kíséretével. Javasoljuk [személyi] irataik és feltétlen szükséges holmijaik magukkal vitelét, valamint [azt, hogy] gondoskodjanak megfelelő táplálékról. A vállalatok és intézmények vezetői, valamint a munkások meghatározott csoportja a városban maradnak a [város] normális működésének fenntartására. A kiürítés idejére minden lakóház rendőri őrizet alá kerül. Elvtársak, lakásaik átmeneti elhagyása idejére, kérjük, ne felejtsék el bezárni az ablakokat, kikapcsolni a villamos- és gázkészülékeket, elzárni a vízcsapokat. Kérjük, őrizzék meg nyugalmukat, a szervezettséget és a rendet az átmeneti kitelepítés végrehajtása során.
Április 27-én, vasárnap délután több, mint ezer busz részvételével végrehajtották a város kiürítését. A lakosok akkor abban a hitben hagyták el otthonaikat, hogy hamarosan visszatérhetnek majd megszokott életükhöz. Nem tudták, hogy erre már nem lesz lehetőségük.
Egy új város születik
Tér és park Szlavuticsban. (forrás: Wikipedia)
A kezdeti időszakban a több tízezer embert a viszonylag közeli ukrán és fehérorosz (belorusz) településeken, illetve Kijevben szállásolták el; konkrétan helyi családokhoz költöztették be őket, vagy éppen a frissen befejezett, más számára már kiutalt lakásokat kapták meg az eredeti tulajdonosjelöltek nem kis bosszúságára. A szovjet (ukrán) vezetés azonban rájött, hogy ezt az áldatlan állapotot nem lehet sokáig fenntartani, ezért már 1986 nyarán - párhuzamosan a csernobili erőműben végzett mentéssel és a mentesítéssel - elkezdték keresni a helyet egy újonnan felhúzandó, a kitelepített ex-pripjatyiak számára építendő város számára.
A város lakói a kezdeti időszakban "csak" panellakásokba költözhettek be. Az azóta eltelt időben számos családi és kisebb társasház épült a városban. (forrás: Wikipedia)
Ezt a helyet végül a Dnyeper folyó partján találták meg Pripjatytól 45 kilométerre északkeletre, a fehérorosz határ közelében. Miután megszületett a döntés, még 1986-ban hozzáláttak az új, Szlavutics (ukránul Славутич) névre keresztelt település felépítéséhez.
A "Szlavutics" a Dnyeper folyó régi, ószláv elnevezése.
Szlavutics térképe. (forrás: Wikipedia)
A litván fővárosról elnevezett Vilnius-kerület panelházai. A város negyedeit a Szovjetunió tagköztársaságaiból érkező brigádok húzták fel az adott régióra jellemző stílust magán hordozó tervek alapján. (forrás: Wikipedia)
Az építkezés - egyfajta hattyúdalként - a Szovjetunió tagköztársaságainak széleskörű összefogásával és támogatása mellett valósult meg: Ukrajna mellett még hét másik tagállam (Azerbajdzsán, Észtország, Grúzia, Lettország, Litvánia, Oroszország és Örményország) munkásai és mérnökei vettek részt a város létrehozásában. Ennek köszönhetően a rövid idő alatt felhúzott panelházak nyolc különféle építészeti stílust képviselnek.
A város tervezése során kiemelt hangsúlyt kapott az egészséges életmód támogatása és a rekreációs lehetőségek biztosítása. Természetesen egy külön bejáratú stadion sem hiányozhatott. (forrás: Wikipedia)
A tagköztársaságok támogatásának elismeréseképpen a város nyolc kerületét a nyolc köztársasági fővárosról nevezték el.
Szlavutics kertvárosi része. (forrás: Wikipedia)
Szlavutics első lakói végül 1988. március 26-án költözhettek be lakásaikba, akiket rövid időn belül közel harmincezer további ember követett (közöttük több ezer egykori pripjatyi gyermek). A várost úgy tervezték, hogy lehetőleg megfeleljen az akkor még ismeretlen 21. század követelményeinek is (fejlett közműhálózatot telepítettek például), de nyilván nem volt elhanyagolható a presztízs-szempont sem. Az iskolák, óvodák, szociális központok mellett jutott erőforrás egy folyami kikötő létesítésére is.
Egész konkrétan az építkezés lett az üzenet a nagyvilág felé, hogy a Szovjetunió gondoskodik a bajba jutott polgárairól.
A városban számos hétvégi ház található. (forrás: Wikipedia)
Ukrajna részeként
Egykori pripjatyi lakosok az akkor már szellemvárosban tett látogatásuk alkalmával. 1986. április 27. után már soha nem térhettek vissza otthonaikba. (forrás: Wikipedia)
A városban telepedett le tehát több tízezer pripjatyi menekült, de itt helyezték el a továbbra is működő csernobili atomerőmű személyzetét, valamint a károk felszámolásában részt vevő állandó személyzet, továbbá az ideiglenesen ide vezényelt likvidátorok egy részét is. Az erőmű dolgozói napi szinten ingáztak vasúttal új otthonuk és munkahelyük között.
1991-ig nem volt jelentősége, de a Szlavutics-Csernobil vasútvonal egy szakasza fehérorosz területen át vezet.
Szlavutics vasútállomása. A várost a csernobili atomerőművel összekötő vasútvonal egy szakasza a szomszédos Fehéroroszország területén vezet. (forrás: Wikipedia)
A város közúton is könnyen megközelíthető a fővárosból, Kijevből. (forrás: Wikipedia)
Miközben Szlavutics új lakói új életet kezdtek, a körülöttük megszokott világ - mármint a rendszer - szépen-lassan összeomlott: alig három évvel a település "megnyitása" után a szocialista köztársaságok szövetsége megszűnt létezni (nem kis részben a csernobili katasztrófa gazdasági hatásai miatt), a frissen függetlenné váló Ukrajna pedig megörökölte a kihívásokat: ugyan nagy szükség volt a csernobili atomerőmű még működő három reaktorában megtermelt elektromos áramra, nyilvánvaló volt, hogy a végtelenségig nem tartható működésben a veszélyes létesítmény; 2000 decemberében végül az utolsó reaktort is leállították, az erőműben dolgozó személyzet létszáma pedig a korábbi töredékére esett vissza.
Szlavuticsi szupermarket. (forrás: Wikipedia)
Szlavutics címere. (forrás: Wikipedia)
Kilencezer helyett háromezer ember is elég volt a karbantartási, állagmegóvási munkák elvégzéséhez.
Egykori likvidátorok Szlavuticsban. (forrás: Wikipedia)
A kezdetben harmincezres Szlavutics lakosságszáma (amely az átlagéletkor alapján még ekkor is Ukrajna legfiatalosabb települése volt) esni kezdett; megindult az elvándorlás, amelyet az ukrán kormány úgy próbált megakadályozni, hogy különleges gazdasági övezetté nyilvánította a várost, és átképzési programokat indított a korábbi erőművi dolgozók számára. Emellett Szlavutics Ukrajna egyfajta sport- és kulturális központjává is vált: számos itteni sportoló ért el kiváló eredményeket a nemzetközi versenyeken is, 2014 óta pedig filmfesztiváloknak is otthont ad a város.
Szlavuticsot egyébként a Csernyihivi terület részét képező földön építették fel, de a kezdetektől a Kijevi terület részét képezte közigazgatásilag.
Szlavuticsi piac. A város lakóinak többsége ma már nem az atomiparban dolgozik. (forrás: Wikipedia)
A város lakosságának nagyjából négyötöde egyébként manapság is panelházakban lakik, miközben a külső városrészekben kiépültek a családi házas övezetek is. A kezdetben nagyjából fele-fele arányban ukránok és oroszok által lakott városban a 2000-es évekre kétharmados többségbe kerültek az ukránok. Az 1990-es évek közepétől számos templom is épült az ateista Szovjetunió által létrehozott városban amellett, hogy számos emlékművet is emeltek az 1986-os katasztrófa áldozatai előtt tisztelegve.
A csernobili katasztrófa emlékműve a városban. (forrás: Wikipedia)
Csernobil áldozatai. (forrás: Wikipedia)
Zárásként itt egy rövid videó, benne jónéhány vágóképpel a városról:
