Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság napjainkban nagyon szoros katonai és politikai szövetségben állnak, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a britek részt vettek az amerikaiak utolsó évtizedekben végrehajtott két legnagyobb vállalkozásában, az afganisztáni és az iraki háborúkban.
Washington lángokban: az 1812-es háborúban a britek sikerrel prédálták fel az amerikai fővárost. (forrás: Wikipedia)
Az 1812-es háborút bemutató posztunkban már felvillantottuk, hogy nem mindig volt ilyen szoros a kuzinok közötti együttműködés; mai írásunkban utánanézünk egy mára már feledésbe merült haditervnek, amely a végül soha meg nem vívott 20. századi brit-amerikai háborúra készült.
Amerikai és brit, a két jóbarát (?)
Az antanthatalmak az Egyesült Államok háborúba belépésének köszönhetően kerülhettek ki győztesen az első világégésből; az amerikaiak már a háború kezdetétől jelentős logisztikai támogatást nyújtottak a briteknek és franciáknak, majd 1918-tól a megjelenő milliós, friss amerikai haderő billentette a mérleg nyelvét az antant oldalára.
Amerikai katonák a francia fronton 1918-ban: az Újvilág katonai segítsége nélkül az Óvilág antantszövetsége nem biztos, hogy győzni tudott volna a központi hatalmak felett. (forrás: Wikipedia)
A háború utáni világról azonban már egészen más elképzelések voltak Londonban, Párizsban és Washingtonban - míg előbbi kettő az egykori központi hatalmak megbüntetésében volt érdekelt, addig utóbbi egy jóval pragmatikusabb békerendszert képzelt el Európa számára; a pénzt, paripát, fegyvert ugyan a jenkik adták, a döntést végül a franciák és a britek hozták meg, így a vén kontinens történelmébe kódolva lett egy újabb véres konfliktus, az Egyesült Államok pedig az izoláció politikáját választotta.
Az US Army Air Corps, azaz az Egyesült Államok Hadseregének Légi Hadteste által használt B-6A bombázó 1935-ben. az Egyesült Államok a két világháború között visszatért a kis létszámú, professzionális haderőhöz, amely komoly kihívás elé állította volna az amerikaiakat egy Kanada vagy egy Mexikó elleni háború során. (forrás: Wikipedia)
London és Washington viszonyában a háború alatt felvett brit hadikölcsön törlesztésének kérdése is feszültségforrást jelentett, ugyanakkor 1918 után nyilvánvalóvá vált, hogy a britek többé nem egyedül a világtengerek urai: a Washingtonban megkötött haditengerészeti szerződések papíron is rögzítették a nyilvánvaló tényt, tudniillik hogy az amerikai flotta már minimum egyenrangú erőt képvisel a Királyi Haditengerészettel.
Haditervek
Ugyan nem verik nagy dobra, a hadseregek vezetői általában minden eshetőségre szeretnek felkészülni, vagyis haditerveket készíteni. Nem volt ez másként az 1920-as és 1930-as évek amerikai haderejével sem, amely ugyan a leszerelés után Csipkerózsika-álmát aludta (a második világháború előestéjén például a jenki szárazföldi haderő a portugállal volt egyenlő méretben), de a washingtoni hadügy- és haditengerészeti minisztériumban is magukévá tették a mondást, miszerint ha "békét akarsz, készülj a háborúra".
Ennek megfelelően számos haditervet dolgoztak ki egészen változatos konfliktusok esetére. Ezeket különféle színekkel jelölték, mégpedig úgy, hogy a szín árnyalata jelezze az adott háború bekövetkezésének valószínűségét. Így a sötét árnyalatú haditervek alkalmazásának valószínűsége nagyobb volt, míg a világosabbaké kisebb.
A Narancs-haditerv (War Plane Orange) egy Japánnal vívandó háború, míg a Fekete-terv (War Plane Black) a Németország elleni konfliktus esetére készült.
Készült ugyanakkor egy Fehér-terv (War Plane White) nevű haditerv is, amely egy Egyesült Államok-szerte kirobbanó felkelés leverésének forgatókönyvét tartalmazta.
A Vörös-haditerv
Egyedül a világ ellen: az Egyesült Államoknak egy britek elleni háború során annak domíniumai (Kanada, Újfundland, Dél-Afrika, Ausztrália, Új-Zéland) mellett a kiterjedt gyarmatbirodalommal is szembe kellett volna nézniük. Szinte bizonyos, hogy a távol-keleti amerikai érdekeltségeket nem tudták volna sokáig megtartani. (forrás: Wikipedia)
Az 1920-as évek elején az amerikai vezérkar tervezői elkészítették a Vörös-haditervet (War Plan Red) az Egyesült Királysággal, pontosabban az egész Brit Birodalommal vívandó háború terveit tartalmazta. A korábbi amerikai elképzelések szerint a britekkel a Távol-Keleten csaptak volna össze az ottani érdekeltségek feletti uralomért, a Vörös-haditerv azonban már egy nyílt tengeri és a Kanadával vívott szárazföldi háború esetére készült.
A Vörös-terv offenzívái során a helyi viszonylatban sűrűn lakott dél-kanadai vidéket (amely a határ közelében húzódik) szállták volna meg az amerikai csapatok - de csak miután megszerezték az atlanti kikötőket, hogy a Royal Navy ne tudjon utánpótlást szállítani Kanadába. (forrás: themorningnews.com)
A terv szerint a vitás kérdések miatt a britek ellen a háború útjára lépő amerikaiak a szárazföldön rövid idő (mindössze néhány hét) alatt tervezték elfoglalni a hivatalosan ekkor már független, ám továbbra is szoros brit szövetségesnek számító Kanada stratégiai fontosságú pontjait, úgymint az ország atlanti partvidékét (Új-Skócia és Új-Brunswick tartományokat) a nagy kikötővárosokkal, továbbá az ipari központnak számító és a népesség zömét magába foglaló Dél-Québecet és Ontario tartományt, valamint a nyugati, csendes-óceáni partvidéken Vancouver városát és környékét - a felsorolt területeken élt már akkor is a kanadai népesség több, mint 90%-a...
Halifax kikötőjének egy része a hajógyárral. Ugyan a brit haditengerészet már 1907-ben kivonult Kanadából, egy USA elleni háború esetén gyorsan nagy erőket tudtak volna az észak-amerikai keleti partvidékre juttatni, ezért az amerikaiak a kanadai kikötők gyors megszállását tűzték ki célul. (forrás: Wikipedia)
Azt, hogy az amerikaiak komolyan vették a Kanada elleni szárazföldi háborút, mi sem mutatja jobban, mint hogy a kanadai határ közelében az 1930-as években kialakították a hadsereg legnagyobb támaszpontját, Fort Drumot, amely egy konfliktus esetén több tízezer katonának biztosított volna felvonulási terepet.
Kiképzés Fort Drumban: a világ egyik legnagyobb katonai támaszpontja, amelyet a Kanada elleni háború jegyében fejlesztettek fel az 1930-as években, napjainkban a 10. hegyi hadosztály (10. Mountain Division) otthona. (forrás: Wikipedia)
Ahhoz, hogy a brit reguláris és gyarmati (ausztrál, új-zélandi, indiai, dél-afrikai, satöbbi) haderő ne siethessen a kanadaiak segítségére, az amerikai haditengerészetnek meg kellett volna akadályozni a Royal Navy-t az utánpótlás szállításában. Ezt a tervezők egy gigantikus, a jütlandinál is nagyobb tengeri csatában képzelték megvalósítani, amelyben az amerikai csatahajók elsöprő tűzereje leradírozza a briteket az Atlanti-óceánról.
Az HMS Royal Oak csatahajó az 1930-as években. Egy esetleges háború esetén az amerikai és a brit flotta valószínűleg a történelem legnagyobb tengeri ütközetét vívta volna meg az Atlanti-óceánon a tenger feletti uralom megszerzéséért. (forrás: Wikipedia)
Persze a két tengeri óriás közötti összecsapás kimenetele minimum kérdéses lett volna...
A terv után
Kanadai csapatok felvonulása Torontóban 1914-ben. A kanadaiak hosszú időn keresztül csupán tartalékos haderőt tartottak fenn minimális létszámú hivatásos tiszt irányítása alatt. Egy gyorsan kirobbanó háború esetén szükségük lett volna a brit anyaország logisztikai támogatására, hogy kitartsanak az amerikaiak ellen. (forrás: Wikipedia)
A britek hivatalosan soha nem készítettek terveket az Egyesült Államok elleni háborúra a 20. század első felében, ugyanakkor egy kanadai alezredes, James Sutherland Brown 1921-ben elkészített egy haditervet (Első Számú Védelmi Terv - Defence Scheme No. 1), amely a "Legjobb védekezés a támadás!" elv alapján a határ közelében fekvő amerikai nagyvárosok elleni offenzívával és légitámadásokkal számolt.
Az amerikaiak mellett a kanadaiak is készítettek haditervet a másik fél elleni háborúra. A kanadaiak a határ közelében fekvő nagyvárosok és ipari központok (például Detroit) elleni légitámadással is számoltak, miközben az 1930-as években turistáknak álcázott felderítők térképezték fel a kulcsfontosságú amerikai régiókat, bőszen fotózva a "tájat". (forrás: themorningnews.com)
Hosszú távon persze a kanadaiak nem tudták volna megtartani az esetleg elfoglalt amerikai területeket, de úgy számoltak, hogy képesek leszek olyan károkat okozni az ellenségnek, amelytől az letesz Kanada meghódításának tervéről.
Légifotó az amerikai autóipar fellegváráról, Detroitról az 1930-as években. A középen húzódó Detroit folyó túloldala már Kanada. Egy háború esetén a város minden bizonnyal súlyos légi- és tüzérségi támadásnak lett volna kitéve. (forrás: Wikipedia)
A kanadaiak számos turistaútnak álcázott felderítő küldetést teljesítettek az 1920-as és 1930-as években a tervek pontosítása és a potenciális célpontok megismerése céljából.
Az 1930-as évek végén egyre mélyülő európai konfliktus, majd a második világháború kirobbanása végül teljesen értelmetlenné tette a Vörös-haditervet, amely így - szerencsére - egy végül soha ki nem robbanó háború forgatókönyvévé redukálódott. Ennek ellenére a szigorúan titkos haditerv részleteit csak 1974-ben ismerhette meg a közvélemény - akkor, amikor már semmi esélye nem volt egy amerikai-brit háborúnak.
És hogy egyébként mi lett volna a célja, az értelme a Washington és a London közötti fegyveres konfliktusnak? Az amerikaiak egy ilyen háborúban minden bizonnyal szerették volna megtörni a britek világtengerek feletti vélt hegemóniáját (mintegy mellesleg Kanadából kiebrudalták volna őket, az amerikai kontinenseket úgyis saját homokozójuknak tekintették már akkor is), míg a britek bebiztosították volna az anyaország és a gyarmatok közötti összeköttetést és megszilárdították volna pozícióikat Kanadában.
