A 20. és 21. század diktátorait bemutató sorozatunk tizenhetedik epizódjában újból ellátogatunk Hispaniola szigetére (a korábban Haitin tett látogatás után), hogy megismerkedjünk a karibi térség egyik legvéreskezűbb diktátorával, a hazájának történetét hosszú évtizedeken keresztül meghatározó Rafel Trujillo Molinával.
Megnyerő tekintet az elnöki portrén. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után irány a Dominikai Köztársaság - lássuk, ki is volt a karibi generalisszimusz!
Viharos Dominika
A Hispaniola szigetének keleti kétharmadát elfoglaló, fél Magyarországnyi területű Dominikai Köztársaság a latin-amerikai spanyol gyarmatok többségétől eltérően viszonylag későn, 1844-ben nyerte el függetlenségét (többek között egy haiti megszállás után), ez azonban nem szegte kedvét a helyieknek, hogy virágzó és fejlődő hazát teremtsenek maguknak...
...pontosabban csak szerették volna ezt megteremteni; ennek köszönhető, hogy amikor 1891. október 24-én San Cristóbal városában Rafael Leónidas Trujillo Molina alsó-középosztálybeli családjában meglátta a napvilágot (tizenegy gyermek közül a harmadikként), egy jobb sorsra érdemes, szegény ország polgára lett.
Rafael Trujillo szülővárosa, San Cristóbal látképe napjainkban. (forrás: Wikipedia)
Apja spanyol, anyja pedig haiti mulatt felmenőkkel büszkélkedhetett - a család szerény anyagi lehetőségeihez képest igyekezett a legjobb oktatást biztosítani Rafael számára, amelyet a fiú meg is hálált: tizenhat évesen távírászként helyezkedett el, majd a sokkal jövedelmezőbb marhatolvajlás, csekkhamisítás és bankrablás révén a bűn útjára lépett.
Parasztokból lett gerillák 1916-ban - a fegyveresek az Egyesült Államok aktuális beavatkozása ellen harcoltak. (forrás: Wikipedia)
Törvénytelen karrierje nem tartott sokáig, emiatt több hónapot volt kénytelen börtönben tölteni. Időközben a haza egén viharfellegek gyülekeztek: az Egyesült Államok 1916-ban végrehajtotta aktuális megszállását a Dominikai Köztársaságban a helyi kormányzat megerősítésére; Rafael ekkor éppen munkavezetőként dolgozott egy cukornádültetvényen, s hamar meglátta a lehetőséget a jenkik felbukkanásában.
Út a hatalomba
Az amerikaiak ugyanis nem sokkal később létrehozták a rend fenntartására a helyi Nemzeti Gárdát (Guardia Nacional), amelyhez Trujillo is csatlakozott - kiképzését pedig az amerikai tengerészgyalogosoktól kapta meg; újdonsült barátai annyira meg voltak elégedve a katonai pompa iránt már igen fiatalon érdeklődést mutató dominikaival, hogy hamarosan tiszti (hadnagyi) rangot kapott.
A 31 éves Trujillo a frissen alapított Nemzeti Gárda századosaként 1922-ben. (forrás: Wikipedia)
Trujillo olyan gyorsan emelkedett a ranglétrán, hogy néhány évvel később már őrnagyként a Nemzeti Gárda regionális parancsnoka; az aktuális elnök 1924-ben kinevezte Rafaelt a rendőrség országos parancsnokává, négy évvel később pedig dandártábornokká léptették elő; hivatali idejében komoly gondot fordított a rendőrség militarizálására.
1930 februárjában Trujillo tudomására jutott egy puccskísérlet terve Vásquez elnök ellen; a rendőrparancsnok rendkívül diplomatikus módon lepaktált a puccsisták vezetésével, így rendőreit és katonáit a laktanyákban tartva tétlenségével járult hozzá a hatalomváltáshoz - jutalmul az új elnök, Rafael Estrella megerősítette rendőri és hadsereg-parancsnoki tisztségében.
1933-ban, hazája elnökeként, szépen kidekorált mellkassal. (forrás: Wikipedia)
Nem sokkal később tartottak egy elnökválasztást, amelyen Trujillo lett az egyetlen induló jelölt (a többieket a katonák hatékonyan lebeszélték az indulási szándékról), s a voksoláson el is nyerte majdnem az összes szavazatot - augusztus 16-án el is foglalta hivatalát.
Akkoriban még nem volt általános választójog az országban - a hivatalos eredmények szerint egyébként Trujillo a szavazatok 99,17%-át söpörte be.
Diktatúra a javából
Néhány hónap múlva - mintegy égi jelre - egy hurrikán elpusztította a fővárost, Santo Domingót és környékét. Trujillo ezt kihasználva statáriumot hirdetett, s vasmarokkal látott hozzá az újjáépítéshez. Eközben arra is jutott ideje, hogy beiktatása első évfordulóján pártját a Dominikai Pártot tegye meg az egyetlen legális politikai szervezetté, valamint létrehozza a később tízezrek által rettegett titkosrendőrséget vélt és valós ellenfeleinek elpusztítására.
A San Zenón hurrikán 1930 szeptemberében a földdel tette egyenlővé a fővárost, Santo Domingót és környékét, megölve több, mint kétezer embert. A hurrikán okozta pusztításban Trujillo meglátta a lehetőséget hatalma megszilárdítására. (forrás: Wikipedia)
1934-ben Trujillot elsöprő többséggel választották újra elnöki tisztségében - már arra sem figyeltek, hogy ne legyen ellenszavazat, így hivatalosan 100%-os eredménnyel teljesítette a választási "küzdelmet" -, s ekkortól indult be igazán a személyi kultusz kiépítése. Még ebben az évben (rendkívül szerényen) generalisszimusszá léptette elő magát, majd két évvel később (még szerényebben) a hurrikánt követő újjáépítés sikeres abszolválása után Santo Domingót egyszerűen átnevezte Ciudad Trujillóra...
Időközben a környezetvédelemre is fordított energiát: az 1930-as években például betiltotta az erdők égetéses irtását (a mezőgazdasági területek terjeszkedését), s bővítette a nemzeti parkok területét is.
A postai bélyegeken való megjelenés csak a személyi kultusz kezdetét jelentette... (forrás: Wikipedia)
Valamit azért adott a látszatra, 1938-ban ugyanis nem indult harmadik elnöki ciklusáért (ebben szerepet játszott a bevándorló haitiak lemészárlása, amelyről a következő bekezdésben emlékezünk meg) - 1938 és 1942 között így megbízható harcostársa, Jacinto Peynado töltötte be az elnöki tisztséget (a kormányrudat persze Trujillo eközben sem engedte el). 1942-ben újraindult, s megint száz százalékkal választották meg, ezúttal már öt évre.
Ez a fajta látszat-hatalommegosztás talán a közelmúlt Oroszországából lehet ismerős...
Trujillo uralma alatt támogatta az Európából történő bevándorlást - a második világháború idején a Dominikai Köztársaság több száz zsidó menekültet fogadott be (többségük később az Egyesült Államokba távozott), de a polgárháború sújtotta Spanyolországból is tárt karokkal fogadta a menekülteket. Miközben a fehér bevándorlókat szívesen látta, a szomszédos Haiti polgáraival kegyetlenül leszámolt: az 1937-es, úgynevezett petrezselyem-mészárlás (Masacre del Perejil) során több tízezer haiti bevándorlóval végeztek, még többet elűztek.
A dominikai karhatalom - talán éppen Trujillo sugallatára - nem bőrszín alapján azonosította be a haitiakat (ez egy kreol-mulatt világban elég nehéz lett volna), hanem mindenkit felszólítottak a "petrezselyem" spanyol szó ("perejil") kimondására - aki ezt nem tudta akcentus nélkül megtenni (márpedig a francia kreolt beszélő bevándorlók nem nagyon tudták), nem sok jóra számíthatott.
A Haiti és a Dominikai Köztársaság közötti határt északon jelentő Dajabón folyó napjainkban - az 1937-es mészárlás során rengetegen fulladtak itt vízbe, amikor a biztonságot jelentő óhazába próbáltak menekülni a dominikai karhatalom elől. (forrás: Wikipedia)
Trujillo összesen háromszor nősült: 1913-ban először (e feleségétől, Amintától két lánya született), 1927-ben másodszor (Bienvenidától nem sokkal később elvált), majd 1935-ben harmadszor (Maríától egy lánya született, de az asszony három fiúval, köztük utódjával, Ramfisszal is megajándékozta). Trujillo uralkodása idején nagy hangsúlyt fektetett a családi pénzügyekre, ennek köszönhető, hogy hivatali idejében még hivatalosan és évente egymillió (akkori) amerikai dollárnál is több pénzt keresett - a mellékes bevételeknek köszönhetően a Trujillo-család hamarosan az ország leggazdagabb famíliája lett.
A hivatalos feleségei mellett élete során nem egy (és nem két) hölgy mondhatta el magáról, hogy az elnök-generalisszimusz szeretője.
Trujillo hosszú időn keresztül igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani az Egyesült Államokkal és Latin-Amerika államaival. A képen 1951-ben az aktuális haiti elnök, Paul Magloire társaságában látható. (forrás: Wikipedia)
Külpolitika - és a vég
Rafael Trujillo országlása során igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani az Egyesült Államokkal; ennek köszönhetően 1941 decemberében a Dominikai Köztársaság is hadat üzent a tengelyhatalmaknak, noha harcoló csapatokkal végül nem vett részt az összecsapásokban - amiért talán annyira nem kár, ha figyelembe vesszük, hogy a latin-amerikai országok többségében a hadsereg elsősorban rendfenntartásra szolgál, nem pedig nagyszabású konvencionális háborúk megvívására. Az ország 1945-ben alapító tagja volt az ENSZ-nek is.
Rafael Trujillo (jobbra) és paripája 1946-ban. (forrás: Wikipedia)
Egy időben a környező országokkal is jó kapcsolatokat ápolt (Haitivel ez 1937-ben - nem véletlenül - hosszabb időre megszakadt), az 1950-es évektől azonban egyre gyakrabban avatkozott be a térség államainak (többek között Kuba és Venezuela) belügyeibe. A csúcs- (vagy inkább mély-) pontot a dominikai ellenzékkel rokonszenvező Rómulo Betancourt venezuelai elnök ellen elkövetett gyilkossági kísérlet jelentette 1960-ban.
Egy autóba rejtett pokolgépet élesítettek akkor, amikor az elnök autója elhaladt mellette - Betancourt súlyos égési sérülésekkel élte túl a merényletet.
A venezuelai elnök, Rómulo Betancourt ellen elkövetett pokolgépes merénylet után nem sokkal készült fénykép. Az akciót Trujillo emberei hajtották végre, hogy eltegyék láb alól a Dominikai Köztársaságot egyre gyakrabban bíráló államfőt. (forrás: Wikipedia)
Egyszer minden jónak vége szakad - tartja a közmondás, s így Rafael Trujillo három évtizedes diktatúrájának is eljött a vég; a Betancourt elleni merénylet hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki (az Amerikai Államok Szervezetének több tagja is megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Trujillo-rezsimmel), otthon pedig az egyre véresebbé váló terror miatti tiltakozással és ellenállással kellett szembenéznie. Rezsimjének végét végül saját tábornokainak összeesküvése hozta el: 1961. május 30-án a főváros közelében autóját lesből megtámadták, a hét fős "kommandó" által végrehajtott akció során kitörő tűzharcban ezután Trujillo sofőrjével együtt életét vesztette.
Trujillo ugyan államfőnek kijáró temetésben részesült, nem sokan gyászolták az országban - a főváros például még halálának évében visszakapta eredeti nevét.
"Ebben a háztartásban Trujillo nemzeti szimbólum" - az 1950-es években sok dominikai ilyen táblákkal fejezte ki véleményét az államfő-generalisszimuszról. (forrás: Wikipedia)
Ramfis Trujillo, az elnök legidősebb fia, aki annak halálát követően rövid ideig az államfői tisztséget is betöltötte, majd Spanyolországba menekült és élte le élete hátralevő részét. (forrás: Wikipedia)
Rafael Trujillo halálát követően rövid ideig a szintén generalisszimuszi rangban szolgáló fia, Ramfis vette át a stafétabotot (miután a puccsistáknak ez nem sikerült), de még az év vége előtt lemondott és Spanyolországba távozott, ahol 1969-ig élte playboy-életét. A diktátor halálát követő évek a diktatúráéhoz hasonlóan vérzivataros korszaknak bizonyultak, amely 1965-ben egy rövid, de véres polgárháborúban érte el tetőpontját. Az Egyesült Államok inváziójával véget érő összecsapások során több ezren vesztették életüket (többségük civil).
Sebesült amerikai katona a dominikai polgárháború (1965) idején - a harcoknak az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció beavatkozása vetett véget. (forrás: Wikipedia)
Becslések szerint a Trujillo-rezsim idején - a haitiakat nem számolva is - több tízezer ember vesztette életét a brutális elnyomásban; talán nem véletlen, hogy az elnök elleni merénylet kitervelői és végrehajtói azóta is egyfajta nemzeti hősnek számítanak a Dominikai Köztársaságban, amely azóta ha nem is lett szuperfejlett állam, többek között az idegenforgalomnak és a viszonylagos belpolitikai stabilitásnak köszönhetően tekinthető egyfajta béke szigetének a térségben.
Mondjuk az államként azóta de facto megbukott Haitivel párhuzamba állítva még a "szuperfejlett" jelző is használható.
Emlékmű a "Május 30." autópálya (Autopista 30 de Mayo) mellett - a gyorsforgalmi út a Trujillo elleni támadást végrehajtó katonák emlékére kapta nevét. (forrás: Wikipedia)
