Van egy történet, amely szerint a 19. század végén az amerikai Ohióban mindössze két autó volt, s a szerencsétlen véletlen úgy hozta, hogy ezek össze is ütköztek. Mai írásunk háttere is hasonló, azzal a különbséggel, hogy ez a karambol a 21. század elején történt, a helyszín nem Ohio, hanem az Atlanti-óceán, a résztvevők pedig nem automobilok, hanem ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárók.
Egyik mai főszereplőnk, az HMS Vanguard brit rakétahordozó tengeralattjáró az HMS Dragon romboló kíséretében. (forrás: Wikipedia)
Legutóbbi írásunkban bemutattuk a Végítélet-levelek történetét, a "Tovább" gomb után pedig következzen a brit-francia atomkarambol története!
Az Egyesült Királyság és Franciaország, noha sorrendben a harmadik és negyedik atomhatalom, a kevesebb nukleáris fegyverrel rendelkező atomhatalmak közé tartoznak (Kína éppen ezekben az években hagyja le őket mennyiségileg); ennek ellenére mindkét ország komoly hangsúlyt helyez a nukleáris elrettentés fenntartására, amelyet mindkét nemzet ballisztikus rakétákkal felszerelt, nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal (angol betűszóval SSBN-ekkel) old meg.
Az egyik brit Vanguard-osztályú tengeralattjáró belseje - a rakétahordozó tengeralattjárók több, mint száz fős legénységnek hosszú hónapokig kell ilyen zárt, szűkös terekben élnie, legyen szó brit, francia, amerikai, orosz vagy éppen kínai egységről. A hosszú ideig tartó, csendben végzett lopakodás garantálja, hogy a tengeralattjáró bármikor képes legyen végső feladata, a nukleáris csapásmérés végrehajtására. (forrás: Wikipedia)
Egyszerre legalább egy brit és francia SSBN folyamatosan járőrözik, s mivel mindkét ország elsősorban Oroszországot kívánja elrettenteni, ezt a járőrözést az Atlanti-óceán olyan területén kell megoldaniuk, amelyről a rakétákat elindítva kényelmesen el tudják érni a keleti medve hatalmas területének jelentős részét. Magát a járőrözést úgy kell elképzelni, hogy a tengeralattjáró lemerülve, nagyon alacsony sebességgel "cirkál" (szinte sodródik) egy megadott területen, mindezt teljes rádiócsendben - nevezhetjük ezt akár lopakodásnak is.
Erre azért van szükség, hogy az esetlegesen a környéken ólálkodó ellenséges vadász-tengeralattjárók ne tudják felderíteni és így még a rakéták indítása előtt megsemmisíteni az SSBN-eket.
2009 februárjának elején is az óceánban járőrözött egy brit (az HMS Vanguard, S28) és egy francia (Le Triomphant, S626) rakétahordozó tengeralattjáró, amikor a február harmadikáról negyedikére virradó éjjelen megtörtént a karambol: a 111 fős legénységet szállító, 14 ezer tonnás francia tengeralattjáró orral belement a 135 fős legénységgel úton lévő, közel 16 ezer tonnás brit egység jobb oldalába, enyhén behorpasztva azt. Persze mivel mindkét egység nagyon alacsony sebességgel haladt, szinte lebegett, inkább nevezhetjük koccanásnak a találkozást.
A francia haditengerészet Le Triomphant rakétahordozó tengeralattjárója, amely belement... (forrás: Wikipedia)
...a jobbkéz-szabály szerint elsőbbségadást elmulasztó Vanguard oldalába. (forrás: Wikipedia)
A franciák először azt kommunikálták, hogy egy teherhajóról leesett konténerrel ütköztek (persze rögtön felmerült a kérdés, hogy milyen nehéz lehet az a konténer, amely képes behorpasztani egy tengeralattjáró orrát), de később bevallották, hogy brit szövetségeseikbe botlottak; a britek először hallgattak, mint a sír, két héttel később azonban az Admiralitás első lordja - azaz a Royal Navy parancsnoka -, Sir Jonathon Band tengernagy elismerte a karambolt. Mindkét tengeralattjáró tíz napon belül hazatért honi kikötőjébe.
A balesetben egyébként senki nem sérült meg, s állítólag az összesen 96 db nukleáris robbanófej (48 a brit, 48 a francia hadihajón) egyikében sem esett kár.
Az egyik francia rakétahordozó tengeralattjáró visszatér honi kikötőjébe, amely a nyugat-francia Brest városa mellett található. Az ominózus karambol után hasonló látványban lehetett volna részünk. (forrás: Wikipedia)
Persze a bulvármédia rögtön feltette a kérdést. hogy hogyan fordulhatott elő, hogy két járőröző rakétahordozó tengeralattjáró a nyílt óceánon összeütközzön; erre a válasz a fentebb említett, Oroszország elrettentését célzó erőfeszítésekben rejlik - az Atlanti-óceán északkeleti részének egy bizonyos területe a legalkalmasabb arra, hogy a rakétákat indítsák.
Egy felvétel a történelem első dokumentált SSBN-karamboljáról. (forrás: Wikipedia)
A balesetet követő vizsgálat után felmerült, hogy a britek és a franciák egyeztessenek a tengeralattjáróik műveleti területéről, hogy a jövőben elkerülhessék a hasonló kellemetlenségeket, de hivatalosan nem született megállapodás a felek között, ami valahol érthető is, hiszen mindkét ország legféltettebb kincsei az egyfajta aduászként számon tartott rakétahordozó tengeralattjárók - miért is korlátoznák akár csak minimálisan is a saját mozgásterüket?
Egy rendkívül egyszerű technológiai problémával állunk szemben, mégpedig azzal, hogy ezek a tengeralattjárók nem észlelhetők. Kevesebb zajt csapnak, mint egy garnélarák.
- Hervé Morin akkori francia védelmi miniszter frappáns nyilatkozata a karambol után
Másrészről mivel a legdrágább és egyik legfontosabb fegyverrendszerről van szó, és mivel elvileg egymásnak (is) nagyon fontos szövetségesek, talán megérne egy informális egyeztetést a járőrözési terület, hogy még véletlenül se nullázzák le egymást elrettentő képességét.
Ki tudja, lehet, hogy erre sor is került, hiszen az elmúlt 16 évben nem történt hasonló karambol.
Vagy csak nem beszéltek róla.
