Két héttel ezelőtt megtudhattuk, hogyan született az indiai szubkontinens első atomhatalma - mai posztunkban utánajárunk, hogy India ősellensége, Pakisztán hogyan tett szert az emberiség jelenleg ismert legpusztítóbb fegyverére.
Ahogy azt már megszokhattátok, pár kifejezést nem fogunk megmagyarázni és újra részletezni, mert az már megtörtént a sorozat korábbi epizódjaiban.
A sorozat korábbi epizódjait itt érhetitek el.
Új ország születik
Munir Ahmad Khan, a pakisztáni atombomba atyja. (forrás: Wikipedia)
Azt már az előző részben tisztáztuk, hogy a Brit Indiai Császárság megszűnése (értsd: a britek kivonulása) nem csak játék volt és mese...a felbomló birodalom ékkövén a hindu és muzulmán közösségek gyakran iszonyatos vérfürdőket és kvázi népirtásokat rendezve intézték el vitás ügyeiket, hogy aztán megszülessen a szubkontinens két új állama: India és Pakisztán.
Mai posztunk főhőse 1947-es megszületésétől kezdve egészen 1971-ig két, egymástól több ezer kilométer távolságra fekvő országrészből állt: Nyugat-Pakisztánból (a mai Pakisztán) és az 1971-ben egy véres háború során függetlenségét elnyerő Kelet-Pakisztánból (a mai Banglades, amely egyszer még fog szerepelni blogunk hasábjain, teljesen más okok miatt).
Pakisztán több konvencionális háborúban is alulmaradt a gyakran túlerőben lévő indiaiakkal szemben, ezért már a karacsi (később iszlámábádi) kormány fejében is hamar megfogant a gondolat: országuknak nukleáris fegyverekre van szüksége!
Az első pakisztáni kísérleti atomrobbantásnak örvendő tudósok és katonatisztek Beludzsisztánban... (forrás: Wikipedia)
Ha Indiáról azt állítottuk, hogy szegényes körülmények között kellett a fejlesztést végrehajtani, Pakisztánra ez fokozottan igaz: a világ egyik legelmaradottabb országáról beszélünk. Végül egy Munir Ahmad Khan nevű atomfizikus vezetése alatt az 1970-es évektől felpörögtek az események, olyannyira, hogy húsz évvel később, 1998. május 28-án a Chagai I-teszt során (néhány nappal az indiaiak után) a beludzsisztáni hegyek gyomrában végrehajtották az első pakisztáni kísérleti atomrobbantást, ezzel Pakisztán lett a világ első iszlám többségű állama, amely csatlakozott az atomhatalmak klubjához.
...és a földalatti robbantást megörökítő híradó egyik képkockája. (forrás: Wikipedia)
India és Pakisztán nukleáris versengésének szellemét ezt követően már nem lehetett visszaparancsolni a Gangesz vizével töltött palackba.
Szárazföldi atomököl
Mobil indítású Babur cirkálórakéták - az ellenség közelsége miatt az ilyen fegyvereknek is kulcsfontosságú szerepe lenne az indiai-pakisztáni atomháborúban. (forrás: Wikipedia)
Pakisztán napjainkban a nukleáris triád két elemével rendelkezik: a szárazföldivel és a légivel (tervek születtek a tengeri nukleáris elrettentés megteremtésére, de az elképzeléseket tett mindmáig nem követte).
A Ghauri-rakétacsalád egyik tagja kiállítási tárgyként végezte - aktív testvérei az indiai nagyvárosokból változtatnának nukleáris hamukupacot. (forrás: Wikipedia)
A szárazföldi atom-ütőerőt természetesen a ballisztikus rakéták képezik; mivel az ország legfontosabb ellensége, India éppen a szomszédban van, ezért - eddig - nem fejlesztettek ki ICBM-eket. A legnagyobb hatótávolságú pakisztáni ballisztikus rakéták, a Shaheen-III-asok 2750 kilométeres távolságra képesek eljuttatni halálos terhüket.
Az Ababeel és Ghauri-rakétacsaládok legizmosabb tagjai is hasonló távolság elérésére képesek, azonban így is tökéletesen alkalmasak megsemmisíteni a szomszéd legfontosabb ipari és katonai (plusz polgári) célpontjait.
Ha hinni lehet a szóbeszédeknek, a körülbelül 140-150 pakisztáni robbanófej többségét ezen, százas nagyságrendben rendszerben álló, kizárólag mobil indítású (tehát rakétasilók építésével ők sem vesződtek) MRBM-ek plusz a rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáik juttathatják célba.
Mobil indítású IRBM-ek bevetésre készen... (forrás: Wikipedia)
Légi atomököl
A pakisztáni elrettentő erő másik elemét a légierő adja, amelynek JF-17 Thunder vadászbombázói adnak készültségi szolgálatot nukleáris robbanófejjel felszerelt nem irányított bombákkal valamint a 350 km hatótávolságú Ra'ad cirkálórakétákkal.
A Pakisztáni Légierő a kínaiakkal közösen fejlesztett JF-17 Thunder vadászbombázói és az általuk hordozott Ra'ad cirkálórakéták segítségével mérne nukleáris csapást az indiai célpontokra. (forrás: Wikipedia)
Habár a jenkik egyáltalán nem örültek ennek, a pakisztániak a tőlük vásárolt F-16-os vadászbombázóikat is alkalmassá tették nukleáris csapásmérésre.
Made in Pakistan
Líbiai nukleáris centrifugák, amelyekről már csak a "Made in Pakistan" felirat hiányzik. (forrás: Wikipedia)
Miközben nem zárható ki, hogy Pakisztán a nukleáris programja során hathatós segítséget kapott a Nagy Testvértől, azaz Kínától, erősen feltételezhető, hogy a pakisztáni tudósok, khm, némi anyagi kompenzáció ellenében megosztották a fejlesztés során felhalmozott tapasztalataikat holmi észak-koreai, iráni és líbiai szakemberekkel, az említett országok (természetesen, csak és kizárólag) békés célú nukleáris kutatásaik előmozdítása érdekében.
Líbia még a 2000-es évek elején felhagyott atomprogramjával, Észak-Korea (a következő poszt főszereplője) maga is atomhatalommá vált, Irán meg folytatja a programját (hogy békés céllal-e vagy sem, az nézőpont kérdése).