Hosszú hónapokkal (na jó, több, mint egy évvel) ezelőtt az egyik első posztunkban már bemutattuk, hogy a brazil haza hős katonái milyen dicső tetteket hajtottak végre a második világháborúban. Mai írásunkban egy másik latin-amerikai hatalom, Mexikó háborús útját járjuk körbe.
Amerikai katonák a fülöp-szigeteki harcok idején - mexikói bajtársaik a levegőből támogatták a jenkik földi harcát. (forrás: Wikipedia)
A háború küszöbén
Roosevelt amerikai és Camacho mexikói elnök. (forrás: Wikipedia)
Brazíliához hasonlóan Latin-Amerika második legnépesebb állama sem kapkodta el a hadba lépést az emberiség történetének legpusztítóbb fegyveres konfliktusában. Miközben az Egyesült Államok Pearl Harbor-i támaszpontja elleni 1941 decemberi japán támadást követően az amerikai államok (Panama, Honduras, Nicaragua, hogy csak néhányukat említsük meg, mintegy példálózó jelleggel) sorra deklarálták a hadiállapotot Németországgal, Japánnal és Olaszországgal szemben, az USA déli szomszédja kivárt még pár hónapot.
Manuel Ávila Camacho, Mexikó elnöke 1940-től 1946-ig. (forrás: Wikipedia)
Persze Mexikó gazdaságilag ezer plusz egy szállal kötődött a jenkikhez, emiatt a háborús részvételt nem lehetett sokáig halasztani, de erről majd később.
Az utolsó szöget Mexikó háborús semlegességének koporsójába a német tengeralattjárók karib-tengeri tevékenysége verte be: 1942 májusában rövid időn belül két mexikói kereskedelmi (olajszállító) hajót is a tenger fenekére küldtek, amely kiváló ürügyet szolgáltatott Manuel Ávila Camacho elnöknek ahhoz, hogy bejelentse hazája Németország elleni hadüzenetét 1942. május 22-én.
A harcok sűrűjében
A Mexikói Expedíciós Légierő és a 201. vadászrepülő század
Mexikói-amerikai felségjelzésű P-47D Thunderbolt vadászrepülőgép (Mexikóra a függőleges vezérsíkra pingált zöld-fehér-vörös sávok utalnak). A mexikói repülőcsapatok amerikai alárendeltségben harcoltak a Fülöp-szigetek térségében. (forrás: Wikipedia)
A mexikói hadüzenetet sokáig nem követte tett (hasonlóan Közép- és Dél-Amerika hadba lépő államaihoz fontosabb volt az erkölcsi kiállás, azon kívül az angolszász szövetségesek sem siettették az egyébként is spanyol ajkú hadosztályok megjelenését a frontokon), végül azonban 1944-ben felállítottak egy expedíciós repülőalakulatot (Fuerza Aérea Expedicionara Mexicana - "Mexikói Expedíciós Légierő", azaz FAEM). Ennek az expedíciós erőnek lett az egyetlen harcoló alegysége a Mexikóban később legendássá váló 201. vadászrepülő század (Escuadrón Aéreo de Pelea 201), amelyet 1944. július 25-én alapítottak meg, majd rögtön az Egyesült Államokba vezényeltek kiképzésre.
Radamés Gaxiola százados (jobbról a második) és szerelők egy csoportja miután a százados visszatért egy bevetésről. (forrás: Wikipedia)
Antonio Cárdenas Rodríguez ezredes, a 201. század parancsnoka a harcok idején. (forrás: Wikipedia)
A strapabíró P-47D Thunderbolt vadászrepülőkkel felszerelt alakulatot a hosszú és alapos kiképzést követően (hiszen gyakorlatilag a semmiből kellett megteremteni) végül a csendes-óceáni fronton, egész pontosan a Fülöp-szigetek fő szigete, Luzon japánoktól való megtisztításáért vívott harcokban vetették be 1945 tavaszától.
A 30 pilótából és 300 fő kiszolgáló személyzetből álló század (becenevén az Azték Sasok) lett az egyetlen mexikói katonai alakulat, amelyet bevetetettek a második világháborúban - s ez volt az 1944-ben de facto önálló haderőnemmé váló Mexikói Légierő egyetlen külföldi bevetése is, így duplán írtak történelmet.
A 201-esek századjelvénye napjainkban. (forrás: Wikipedia)
Mexikói történetíróknak (is) köszönhetően tudjuk, hogy a mexikói pilóták közel száz éles bevetést hajtottak végre (egy részüket a Luzonnal szomszédos Tajvanon lévő célpontok ellen), ezek során három pilóta vesztette életét - néhány pilóta pedig repülőbalesetben hunyt el.
Mexikóban több kiállítás is tiszteleg a második világháborús hősök előtt. (forrás: Wikipedia)
A század állománya végül a háború vége után két hónappal, 1945 novemberében tért haza Mexikóba, ahol hatalmas pompával fogadták őket a fővárosban. A FAEM-et feloszlatták, de a 201. vadászrepülő század még napjainkban is aktív a légierőben, mint annak egyik legpatinásabb egysége.
Az alakulat háborús szerepvállalásának tiszteletére azóta számos emlékművet emeltek Mexikó-szerte (már amennyire emlékműnek tekinthető a századról elnevezett metróállomás...).
A mexikóvárosi metróhálózat egyik állomását a 201. századról nevezték el. (forrás: Wikipedia)
Enrique Peña Nieto korábbi mexikói elnök tiszteleg a 201-esek emlékműve előtt 2015 novemberében. Mexikóban nagy becsben tartják a háborús hősök emlékét még akkor is, ha a második világégés során csak kevés lehetőségük volt bizonyítani felkészültségüket. (forrás: Wikipedia)
A munka frontján
A háború idején több tízezer mexikói vendégmunkás érkezett az Egyesült Államokba, hogy a hadiüzemekben és a földeken pótolják a seregbe bevonult amerikai kortársakat. (forrás: Wikipedia)
Habár Mexikó Brazília mellett az egyetlen latin-amerikai ország, amely harcoló alakulatokkal is kivette részét a második világháborúból (tudjuk, hogy ezt már említettük, de ismétlés a tudás anyja, vagy valami hasonló), a legnagyobb eredményeket mégsem a Luzon és Tajvan feletti égen, hanem az Egyesült Államokban érték el: 1942 augusztusától kezdve ugyanis több tízezer mexikói vállalt munkát a jenkik különböző hadiüzemeiben és a gazdaság különböző szektoraiban, így részben pótolták a frontra vezényelt fiatal amerikaiak millióit.
A mexikóiakat alkalmazó program olyannyira sikeres lett, hogy még később is ennek keretében csábítottak munkásokat az Egyesült Államokba. A fenti kép 1954-ben készült a déli szomszéd polgárainak érkezéséről. (forrás: Wikipedia)
A spanyol "bracero" (amely nagyjából kétkezi munkást jelent) kifejezés alapján Bracero-programként is hivatkozott együttműködés háborús szakaszának a csúcsán, 1944-ben közel hatvanezer mexikói munkavállaló dolgozott az Egyesült Államokban.
Mármint legálisan. A program maga egyébként az 1960-as évekig tartott.
Zárásként spanyolul tudóknak itt egy híradós riport a 201. századról (az orosz RT spanyol nyelvű adásából):
