A Barangolás Blogon nagyon ritkán foglalkozunk magyar témákkal - a második világháború környékén lezajlott érdekes epizódokat viszont szívesen villantjuk fel a Tisztelt Olvasóközönség előtt, így lett mai posztunk témája a második világégés előestéjén, 1939 tavaszán lezajlott magyar-szlovák határháború (vagy másik nevén magyar-szlovák kis háború, esetleg a Kelet-Felvidék felszabadítsa), amelyet úgy is említhetnénk, mint az utolsó fegyveres konfliktus, amelyből kis hazánk győztesen jött ki.
A magyar történelem fekete napja: magyar küldöttség érkezése a Párizs melletti Trianon-palotához. (forrás: Wikipedia)
Az előzmények
Ha a fent nevezett konfliktus előzményeit kellene felvillantanunk térben és időben, egészen 1920-ba és egy Párizs melletti palotába, Trianonba kellene visszautaznunk - blogunk keretei elég szűkek, ezért csak röviden: az itteni kastélyban az antanthatalmak képviselői előtt a magyar küldöttség által aláírt békediktátum értelmében Magyarország elveszítette területének és népességének jelentős részét; ennek egyik haszonélvezője pedig az ekkoriban létrejött Csehszlovákia volt, amely a Felvidék mellett megkapta Kárpátalját is.
Horthy Miklós altengernagy, Magyarország kormányzója fehér lovon bevonul az első bécsi döntés értelmében ismét magyar fennhatóság alá került Kassára. (forrás: Wikipedia)
A magyar politikai vezetés (és természetesen a nép) azonban nem törődött bele a (meglehetősen jogosan) igazságtalannak tartott döntésbe: a következő két évtizedben az irredenta mozgalomnak (is) köszönhetően életben maradt a remény és a vágy az elrabolt területek visszafoglalására.
A trianoni döntés felülvizsgálatára sajnálatos módon két diktátor, Benito Mussolini és Adolf Hitler szövetségre lépése hozta el a lehetőséget az 1930-as évek végén: a két mellőzött nagyhatalom, Olaszország és Németország fokozatosan tevékeny alakítói lettek Közép-Európa sorsának.
Magyarország fél éven belül - a formálódó tengelyhatalmak tevékeny közreműködésének köszönhetően - jelentős területeket szerzett vissza a Trianonban elcsatolt egykori országrészekből. Az első bécsi döntés során még többségében magyarlakta vidékekről volt szó, Kárpátalja okkupációja viszont már jelentős nem-magyar népességet is érintett. (forrás: Wikipedia)
Hitler szeretett volna leszámolni Csehszlovákiával (is), ennek keretében először elcsatolták Csehszlovákia németek által lakott területeit (az angolok és franciák asszisztálása mellett, lásd még müncheni egyezmény), majd a kiéleződő magyar-szlovák ellentétek miatt az olaszokkal közösen döntőbíróként lépett fel: 1938. november 2-án az első bécsi döntés értelmében a többségében magyarok által lakott dél-szlovákiai területeket a Magyar Királyság fennhatósága alá helyezték (az ekkor már Németország kvázi bábjaként függetlenedő Szlovákia csendes duzzogása mellett) - Horthy Miklós, Magyarország kormányzója hatalmas pompa mellett vonulhatott be Kassára...
1938 tehát az alig húszéves Csehszlovákia sírja megásásának éve volt, gondolták a kortársak (mint később kiderült, az ország csak tetszhalott állapotba került 1945-ig) - az elhunytat pedig a következő év tavaszán helyezték koporsójába, amikor Németország annektálta a megmaradt cseh területeket, Szlovákia pedig egy római katolikus papból politikussá avanzsáló, meglehetősen nácibarát férfi, bizonyos Jozef Tiso irányítása alatt független köztársasággá nyilvánította magát (értsd: de facto német bábállam lett).
Kárpátalja
A Magyar Királyi Honvéd Légierő vadászpilótái pózolnak gépük, egy olasz eredetű Fiat CR.32-es előtt. A kép 1943-ban készült, amikor a típus már elavultnak számított, de az 1939-es háború idején a magyar vadászerők gerincét adta, és a velük repülő pilóták számos sikert értek el a szlovákokkal szemben. (forrás: Wikipedia)
Mint írtuk volt, az egyébként rendkívül vegyes etnikumú (magyarok, ruszinok, szlovákok, románok éltek itt századok óta) Kárpátalja 1920-ban Csehszlovákia része lett, de a revíziópárti magyar vezetés soha nem mondott le visszafoglalásáról. Erre végül két esemény(sorozat) adta meg a lehetőséget: az egyik Csehszlovákia összeomlása, míg a másik a kárpátaljai ruszin közösség függetlenedési vágya volt - utóbbi előbb a csehszlovák kormánytól autonómiát kapott 1938 végén, majd Csehország német megszállásakor kikiáltották a független Ruszinföldet 1939. március 14-én (pont mikor a Szlovák Állam is létrejött)...amit egy nap után a Magyar Királyi Honvédség bevonuló alakulatai számoltak fel.
Jozef Tiso, a német bábállam Szlovák Állam (első Szlovák Köztársaság) megteremtője és irányítója, aki nem szívlelte a magyarokat. Második világháborús tevékenységéért 1947-ben kivégezték. (forrás: Wikipedia)
A magyar bevonulás hivatalos indoka a ruszinok által a magyar kisebbség ellen elkövetett atrocitások voltak. A bevonulást követően évszázadok után ismét létrejött a közös magyar-lengyel határ, valamint (grátiszként) hazánk a Szovjetunióval is határos lett.
Hitler nyomást gyakorolt a magyar és szlovák félre, hogy a kialakuló vitás határkérdéseiket békés úton rendezzék mégpedig lehetőleg minél hamarabb (Kárpátalja és Szlovákia közös határát egészen máshol képzelte el Budapest és Pozsony), ekkor azonban a háborúskodás szellemét még nem sikerült visszaparancsolni a német szövetségi rendszer alárendeltségi viszonyának palackjába: 1939. március 23-án a magyar csapatok Kárpátalja felől megindították támadó hadműveleteiket nyugati irányba...
A háború
Augustín Malár tábornok, a szlovák haderő parancsnoka a Magyarország elleni háború idején. Malár az egykori csehszlovák hadsereg kevés szlovák nemzetiségű tábornokainak egyike volt, mielőtt csatlakozott a frissen függetlenné váló Szlovákia fegyveres erőihez. (forrás: Wikipedia)
Az Augustín Malár tábornok által irányított szlovák hadsereg nem volt felkészülve egy háborúra, ami nem is csoda, hiszen maga a hadsereg csak napokkal korábban került megszervezésre az egykori csehszlovák haderő szlovák és átállt cseh katonáinak segítségével, az egykori közös hadsereg fegyvereivel felszerelve.
A korszerű csehszlovák fegyvereknek később a németek is nagy hasznát vették más helyeken...
A Szlovákia elleni hadműveletekben a magyar csapatokat vezető Littay András altábornagy, későbbi vezérkari főnök-helyettes. (forrás: Wikipedia)
A három gyalogezredre épülő, húszezer fős szlovák haderővel szemben a Magyar Királyi Honvédség harmincezer katonája támadott Littay András altábornagy parancsnoksága alatt (aki néhány nappal korábban Kárpátalja elfoglalását is irányította), az előrenyomulás azonban a háború második napján megakadt, s innentől a magyarok a már elfoglalt területek védelmére rendezkedtek be.
A háborúban mindkét fél vetett be (könnyű) harckocsikat: a szlovákok a csehszlovák örökségből származó LT vz. 34-eseket...
...míg a magyarok olasz gyártmányú L3-as kisharckocsikat (tankettákat) vonultattak fel a frontvonalon. (forrás: Wikipedia)
A könnyű páncélos erőkkel (kisharckocsikkal, úgynevezett tankettákkal) és tüzérséggel megtámogatott szárazföldi műveletek mellett a levegőben is összemérték erejüket a magyarok és a szlovákok: a légiharcokban és bombázásokban a magyarok több szlovák gépet is elpusztítottak saját veszteség nélkül.
A szlovák légierő a háború során a csehszlovák Avia B-534-es vadászrepülőgépeket alkalmazta...
...míg a magyarok a már korábban említett Fiat CR.32-esekkel szálltak harcba. A légi összecsapásokban a magyar pilóták voltak sikeresebbek. (forrás: Wikipedia)
A harcok során elvesztett egyetlen magyar repülőgépet a túlbuzgó magyar légvédelem lőtte le.
A magyarok hajtották végre a rövid háború legnagyobb légi hadműveletét is: 36 bombázó (27 vadászrepülő fedezete mellett) indult támadásra a szlovákok legnagyobb légi támaszpontja, Igló ellen. Végül csak tíz bombázó találta meg a célt, s dobta le bombáit a célpontra. A tizenhárom áldozat egy része civil volt, így a támadás után magyarellenes megmozdulásokra került sor a városban.
(Kényszer)béke
A magyar légierő Junkers Ju 86-os közepes bombázógépe. (forrás: Wikipedia)
A németeknek végül elegük lett két szövetségesük háborúskodásából, így Berlin erőteljes nyomására Magyarország és Szlovákia fegyverszünetet kötött. A március 23-án kezdődött harcok végül a hónap végére, március 31-re csitultak el teljesen, április 4-én pedig a két fél megkötötte a határegyezményt, amelyben Szlovákia önként (?) lemondott a magyarok által addigra elfoglalt területek jelentős részéről.
Az 1939-es magyar-szlovák kis háború eredményeként Szlovákia további területekről volt kénytelen lemondani Magyarország javára - piros: az első bécsi döntés során Magyarországnak ítélt területek; kék: a kis háborúban Magyarország által elfoglalt területek. Sötétebb szürkével Szlovákia azon részei láthatóak, amelyek német védnökség (értsd: megszállás) alá kerültek a Cseh-Morva Protektorátus védelmében, míg Délnyugat-Szlovákiában zölddel látható az 1947-ben elvesztett pozsonyi hídfő. (forrás: Wikipedia)
A harcokban összesen 23 magyar (nyolc katona és tizenöt civil) és 58 szlovák (22 katona és 36 civil) vesztette életét - az összecsapásokban foglyul ejtett hatszáz szlovák katonát később szabadon engedték (magyar katona nem esett szlovák fogságba). Magyar oldalon nagy volt az öröm, hiszen sikerült még több terület felett helyreállítani a fennhatóságot (gyakorlatilag a németek akarata ellenére), a szlovákok pedig szépen csendben hozzáláttak saját (báb)államiságuk megszervezéséhez (néhány hónappal később pedig részt vettek a németek Lengyelország elleni hadjáratában, elfoglalva néhány négyzetkilométert - 1945-ig pedig mindkét fél megszenvedte a német "szövetséget", de az már egy másik történet...).
A második világháború után Magyarország az 1938-1939-ben elfoglalt területek mellett még az 1920 óta birtokolt pozsonyi hídfőről is kénytelen volt lemondani az újjászerveződő Csehszlovákia javára.
