Blogjainkon már számtalan (na jó, számos) alkalommal foglalkoztunk főállásban államfői, másodállásban pedig kőkemény diktátori tevékenységet űző embertársainkkal. Megnéztük, hogy egy közép-afrikai elnök hogyan koronáztatta magát császárrá, egy másik afrikai diktátor pedig hogy rohant a vesztébe a szomszédja megtámadásával.
A türkmén főváros, Aşgabat központjának látképe. Az első türkmén elnök tevékenysége alaposan rajta hagyta nyomát a városképen... (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkkal új sorozatot indítunk, amelyben majd időről időre kiválasztunk egy-egy diktátort, s nagyon röviden bemutatjuk majd tevékenységét nektek. Az első epizódban ismerkedjünk meg minden türkmének atyjával, Saparmyrat Nyýazow-val.
Diktátor születik
Ha létezik is diktátor-lélektan, mi nagyon nem szeretnénk vele mélyebben foglalkozni; azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy mi sarkallhat arra valakit, hogy országában teljhatalomra tegyen szert, s ezt a teljhatalmat bármi áron igyekezzen megvédeni - akár élete végéig.
A diktátor (dictator), mint cím a Római Köztársaság idején keletkezett - a szenátus választott meg egy személyt fél év időtartamra diktátorrá (vagy hivatalos nevén magister populivá, azaz a nép vezetőjévé) a vészterhes időkben (konkrétan katonai veszélyhelyzet idején), aki erről a tisztségről hamarabb is lemondhatott.
Egy dictator nem volt felelősségre vonható a hivatali ideje alatt elkövetett cselekményekért.
A teljhatalom ugyanis az, aminek hangzik: teljes hatalom, befolyás az adott ország életére, amely lehetőséget biztosíthat a korlátlan egyéni haszonszerzésnek (és a titkos külföldi bankszámlák hízlalásának), de akár annak is, hogy a diktátor beírhassa magát hazája történelemkönyveibe, így téve halhatatlanná nevét (ez legtöbbször sikerül is - negatív értelemben).
Mint az a sorozatunkból ki fog derülni, egy diktátor demokratikus módon, választások útján is hatalomra kerülhet, de ez legtöbbször erőszakos módon, puccs által (a demokratikus kormányzatot megdöntve) következik be ilyen-olyan okokból. De nem szaporítjuk tovább a szót, irány sorozatunk első helyszíne, Türkmenisztán!
A Szovjetunió ölelő kebelén
Mai történetünk alig néhány évvel a Szovjetunió létrejöttét követően kezdődik, amikor moszkvai döntés nyomán 1925-ben megszületik a Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság (Türkmenistan Sowet Sotsialistik Respublikasy). A döntően iszlám vallású, türk nyelvet beszélő türkmének ugyan csak a másod- (vagy inkább harmad-) hegedűs szerepét kapták a szövetségbe forrt szabad köztársaságok uniójában (orosz irányítás alatt), de a kommunista párt iránt elkötelezett helyi funkcionáriusoknak azért jutott lehetőség a ranglétrán történő előmenetelre.
Az első türkmén elnök, Saparmyrat Ataýewiç Nyýazow. (forrás: Wikipedia)
Ezt a lehetőséget használta ki az 1940 februárjában világra jött Saparmyrat Ataýewiç Nyýazow (Сапармырат Атаевич Ныязов) is, aki nagyon fiatalon, mindössze negyvenöt évesen a Türkmén Kommunista Párt első titkára (tehát Türkmenisztán de facto vezetője) lett 1985-ben. Nyýazow igyekezett minél nagyobb befolyást és hatalmat szerezni a helyi pártszervezeten belül, ami olyan jól sikerült neki, hogy 1990 végén megválasztották Türkmenisztán első elnökének. Az ekkor még a Szovjetunió részét képező állam vezetője az 1991 augusztusi moszkvai puccskísérlet során a rossz (azaz vesztes) oldalt támogatta, de ez nagyon nem zavarta, mert ekkor már komolyabb álmokat dédelgetett: 1991. október 27-én kikiáltották hazája, Türkmenisztán (Türkmenistan) függetlenségét.
Türkmenisztán atyja
Az 1990-es évek elejét Nyýazow arra használta fel, hogy stabilizálja hatalmát: a kommunista párt alapjain 1991 végén létrehozták a Türkmén Demokrata Pártot (Türkmenistanyň Demokratik partiýasy), amely természetesen az elnök irányításával az ország meghatározó politikai ereje lett (maradt).
És el tudjuk képzelni, mennyire felelhetett meg a nevében szereplő "demokrata" szó jelentésének...
Nem törekedett széleskörű nemzetközi kapcsolatokra, de Oroszországgal igyekezett jóban lenni. (forrás: Wikipedia)
Az elnöki hatalom (uralom) bebetonozását szolgálta, hogy a rendszerkritikus hangokat a rendőrség és a szovjet KGB alapjain újjászervezett titkosszolgálatok segítségével fokozatosan elnémították, s vasszigorral léptek fel mindenkivel szemben, aki akár csak megkérdőjelezni merészelte a személyi kultuszát lassan kiépítő Nyýazowot.
1991 után gombamódra szaporodtak a mecsetek a döntően muszlim többségű, de a szovjet időkben természetesen inkább ateista képet mutató Türkmenisztánban. Nyýazow hatalmának megszilárdítására használta fel a muzulmán vallást. (forrás: Wikipedia)
Persze nem lehet mindent korbáccsal elintézni: az ország alatt megbúvó hatalmas szénhidrogén-készletekből származó bevételeknek köszönhetően számos infrastrukturális fejlesztést, szociális intézkedést is végrehajtottak, hogy javítsanak a szovjet időkben meglehetősen alacsonyan (a béka feneke alatt két kilométerrel) lévő életszínvonalon. A 2000-es évek elejére drámai mértékben javult a közellátás, az üzemanyag-árak magyar szemmel nézve nevetségesen alacsonyak voltak, s mindezért cserébe csak annyit kértek a néptől, hogy a politikába ne nagyon szóljon bele. Jó üzlet, nem?
Egyébként az elnök Türkmenisztánt katonailag semleges állammá nyilvánította - ennek tudható be, hogy türkmén katonák még az ENSZ békefenntartó misszióiban sem vesznek részt.
Személyi kultusz
Saparmyrat Nyýazow nagyon szerette magát, de még jobban szerette volna, ha a népe is hasonlóan érez iránta. Éppen ezért első lépésként a törvényhozással 1999-ben megszavaztatta magát élethosszig tartó elnöknek (biztos, ami biztos, bár a továbbra is rendszeresen megtartott választásokon fel sem merült, hogy kikaphat). Még ez előtt azonban önmagára szerényen úgy kezdett hivatkozni, mint Türkmenbaşy ("A türkmének atyja"), vagy Beýik Türkmenbaşy (azaz "A türkmének nagy atyja").
Az ország legnagyobb kaszpi-tengeri kikötőjét, Krasznovodszk városát pedig már 1993-ban átkeresztelték Türkmenbaşy-ra.
Egy magára valamit is adó diktátor nem lehet meg egy róla elnevezett település nélkül. Türkmenisztánban ez a megtiszteltetés az ország legnagyobb kaszpi-tengeri kikötőjét, a korábbi Krasznovodszkot illette. A képen Türkmenbaşy vasútállomása látható. (forrás: Wikipedia)
Országszerte gomba módra szaporodni kezdtek a Türkmenbaşy-szobrok, utcák, parkok, terek, repülőterek, iskolák (de még az űrben is megjelent, miután egy aszteroidát neveztek el az elnökről). Az már csak hab volt a tortán, hogy a szüleiről is köztereket neveztek el, vagy hogy az elnök arcképe felbukkant az ország bankjegyein.
Hiszen a türkmének hálásak lehettek az elnök édesanyjának és édesapjának is, hogy ilyen hihetetlenül megbecsülendő és szeretnivaló államférfit hoztak a világra és neveltek fel.
Tízezer manatos bankjegy, elején magával az elnökkel. (forrás: Wikipedia)
A nemzetközi média mégsem ezek miatt kezdett el behatóbban foglalkozni Türkmenisztánnal, hanem az olyan hóbortok miatt, mint például a fővárosban, Aşgabatban az elnökről mintázott, színarannyal bevont szobor, amely folyamatosan a nap felé fordul, jelezve, hogy Türkmenbaşyra mindig ragyogva néz Allah tekintete. Vagy valami hasonló.
A mindig a Nap felé forduló díszes fővárosi aranyszobor. Spoiler: az elnök halála után a főváros központjából egy autópálya mellé helyezték át az alkotást. (forrás: Wikipedia)
Észak-Koreához hasonlóan Türkmenisztán is naptárreformot hajtott végre - itt azért nem kezdtek új időszámítást, de az elnök át"kereszteltette" a hónapokat: január lett Türkmenbaşy hónapja, de kapott egyet az anyukája (április, a kedves mama tiszteletére, ugyanis ebben a hónapban hunyt el) és az elnök által írt könyv, a Ruhnama is.
A péntek - ami az iszlámban a pihenés napja - kivételével a hét összes napjának nevét is megváltoztatta.
Aşgabat városkapuja. (forrás: Wikipedia)
Ami a "lélek könyve" jelentésű címmel felruházott művet illeti: az először az 1990-es évek elején papírra vetett irományt egyfajta erkölcsi-lelki útmutatás, szellemi táplálék a türkmének számára, s ma már annyira beivódott a türkmén közéletbe, mint idehaza a Biblia vagy Rejtő Jenő válogatott művei. Az általános iskoláktól kezdve az egyetemig tanítják, és aki nem tud legalább tíz random mondatot idézni belőle (fejezetenként), az nem nagyon számíthat jól fizető köztisztviselői állásra.
Állítólag aki háromszor elolvassa a könyvet, az a Paradicsomba kerül - ez valószínűleg igaz, hiszen hiteles forrástól származott (magától az elnöktől, aki közvetlenül Allahhal beszélt ez ügyben).
Az elnöki hülyeség
Az elnök által írt könyvről Ruhnamának elnevezett épület... (forrás: Wikipedia)
Persze egy hosszú évtizedeken át a nép szolgálatában álló elnöktől (diktátortól) nem várható el, hogy élete végéig a szellemi frissesség csúcsán maradjon. Talán az ilyesfajta leépülésnek tudhatóak be az olyan intézkedései, mint a vidéki kórházak bezáratása 2004-ben (mondván, hogy ha valaki beteg, az felutazhat a fővárosba az egyébként közel Spanyolország méretű, alig ötmillió ember által lakott országban).
Hasonló sorsra jutottak a vidéki könyvtárak is, mert ott meg nem olvasnak az emberek.
...és maga a Lélek könyve, amelyet számos nyelvre lefordítottak. (forrás: Wikipedia)
Az elnöknek maradt kapacitása a fiatalság védelmére is, ezért első körben betiltott minden videojátékot (azok erőszakossága miatt), majd felszólította az embereket, hogy ne ültessenek be maguknak arany fogakat, a rágószervek védelme érdekében inkább rágcsáljanak csontokat.
Sírig tartó barátság (vagyis inkább érdekközösség)... (forrás: Wikipedia)
Ki tudja, mit vihetett volna véghez Türkmenbaşy, ha nem szól közbe a szíve: 2006. december 21-én ugyanis szívroham következtében elhunyt minden türkmének atyja. Ugyan rövid ideig hatalmi vákuum keletkezett az országban (mivel hivatalos örököst soha nem nevezett meg), de a posztot stafétabotot végül régi bizalmasa és egykori fogorvosa, Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow vette át, akiről nincs kizárva, hogy ebben a sorozatban fog még poszt születni, ugyanis legalább annyira szórakoztató figura, mint elődje.
Azt nem tudjuk, hogy elődje tőle kapta-e az aranyfogakra vonatkozó tippet, de nagyon valószínű...
Fogorvosból államelnök: nem zárjuk ki, hogy Gurbanguly Berdimuhamedowról is lesz poszt az új sorozatunkban. (forrás: Wikipedia)
