Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Barangolás a világban

Dávid Góliát ellen

A téli háború

2022. január 10. - FuraTermék

Amikor 1939 augusztusának végén Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött egymással, a szerződés titkos záradékában rögzítették az érdekszféráik határát. Ennek megfelelően az addig független balti köztársaságok és Finnország a szovjet érdekkörbe kerültek - anélkül, hogy az érintetteknek erről tudomásuk lett volna.

800px-a_finnish_guard_during_the_battle_of_salla.jpg

Finn katona őrszolgálaton Kemijärvi közelében 1940 februárjában. (forrás: Wikipedia)

 

A szovjetek a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia esetében sikerrel gyakoroltak nyomást a helyi kormányokra egy kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláíratásával, a finnek azonban makacsnak bizonyultak - bár akkor Helsinkiben még nem tudták, hogy ennek egy három hónapon át tomboló, véres konfliktus lesz a következménye. Következzen az 1939-1940-es szovjet-finn téli háború (avagy első szovjet-finn háború) rövid története!

Tovább

A nagy amerikai szesztilalom

Most, hogy elérkezett az új esztendő, a Barangolás Blog is visszatér a picit hosszúra nyúlt téli álmából. Idei első posztunkban - kicsit kapcsolódva a szilveszteri bulik világához - megemlékezünk egy olyan korról, amikor az Egyesült Államokban legálisan nem lehetett hozzájutni az újév-köszöntők fontos kellékéhez, a folyékony hangulatfokozókhoz.

800px-5_prohibition_disposal_9_cropped.jpg

Rendőrök felügyelete mellett a csatornába öntik a hordozó 1920 és 1933 között illegálisnak minősülő tartalmát a megboldogult '20-as években. (forrás: Wikipedia)

 

Következzen a nagy amerikai szesztilalom rövid története!

Tovább

Egzotikus országok 23.0 - Karácsony-sziget

Közeledik a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, a karácsony - ennek apropóján folytatjuk a világ egzotikus országait, területeit bemutató sorozatunkat.

1280px-flying_fish_cove.jpg

Indiai-óceáni naplemente a Karácsony-sziget északi részéből. (forrás: Wikipedia)

 

A mai epizódban a Húsvét-sziget után meglátogatjuk a második szigetet, amely egy keresztény ünnepről kapta a nevét; irány a Karácsony-sziget!

 

Tovább

Az utolsó szamuráj

Egy nem is olyan régen élesített posztunkban bemutattuk nektek, hogy milyen volt az élet Japánban a második világháborús vereséget követő amerikai megszállás alatt. Ez az időszak volt a szigetország újjászületésének korszaka, amikor a militarizmust - legalábbis a felszínen - felváltotta a pacifizmus.

panayislandphilippines1945.jpg

Amerikai katonák és harckocsik a Fülöp-szigeteken: a szigetcsoport visszaszerzéséért véres harcokat folytattak 1944-1945-ben. (forrás: Wikipedia)

 

1945 augusztusában és szeptemberében azonban nem minden katona tette le a fegyvert a császár, Hirohito parancsára. Következzen Onoda Hiroo története!

Tovább

Waltzing Matilda

Két évvel ezelőtt blogunk kulturális rovatában bemutattunk nektek egy Afrika-szerte ismert és énekelt dalt (amely nem egy és nem két állam nemzeti himnusza is egyben), mai írásunkban pedig a legkisebb kontinensre látogatunk el hasonló célból.

1024px-billabong_-fws.jpg

Jellegzetes ausztráliai holtág, azaz billabong az Északi Területen. (forrás: Wikipedia)

 

Következzen a "Waltzing Matilda" rövid története!

Tovább

Wojtek, a medve

Egyszer - nem is olyan régen - már bemutattuk nektek a norvég haderő egyetlen aktív pingvinjének történtét, mai írásunkban pedig utánanézünk egy medvének, aki szintén a katonaéletet választotta (pontosabban választották neki).

niedziwedz_wojtek_pomnik_park_jordana_krakow.JPG

Első ránézésre mindennapi medveszobor Krakkóban. Az állat azonban, amelyről mintázták a szobrot, nem mindennapi történettel rendelkezik. (forrás: Wikipedia)

 

Következzen Wojtek, a medve rövid története!

Tovább

A soha meg nem vívott háború

A Vörös-haditerv

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság napjainkban nagyon szoros katonai és politikai szövetségben állnak, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a britek részt vettek az amerikaiak utolsó évtizedekben végrehajtott két legnagyobb vállalkozásában, az afganisztáni és az iraki háborúkban.

800px-british_burning_washington.jpg

Washington lángokban: az 1812-es háborúban a britek sikerrel prédálták fel az amerikai fővárost. (forrás: Wikipedia)

 

Az 1812-es háborút bemutató posztunkban már felvillantottuk, hogy nem mindig volt ilyen szoros a kuzinok közötti együttműködés; mai írásunkban utánanézünk egy mára már feledésbe merült haditervnek, amely a végül soha meg nem vívott 20. századi brit-amerikai háborúra készült.

Tovább

A Salamon-művelet

1991 májusában Izrael nagyszabású evakuációs műveletet hajtott végre titokban mindössze harminchat óra alatt - olyat, amelyhez foghatót legutóbb néhány hónapja láthattunk Afganisztánban. 

ethiopian_jews_rescued_by_american_association_for_ethiopian_jews_aaej_8339300997.jpg

Egy amerikai zsidó civil szervezet által kimenekített etiópiai zsidók csoportja az 1980-as években. (forrás: Wikipedia)

 

Következzen a Salamon-művelet (מבצע שלמה) rövid története!

Tovább

A spanyolnátha

Amikor 1918 tavaszának végén az akkor még tomboló első világháborúban semleges Spanyolországból megjöttek az első hírek egy pusztító, fertőző megbetegedésről, kevesen gondolták, hogy a 20. század történelem első világméretű járványa van kialakulóban.

1024px-reconstructed_spanish_flu_virus.jpg

A járványt okozó influenzavírus elektronmikroszkóppal készített felvétele. (forrás: Wikipedia)

 

A "Tovább" gomb után ismerkedjünk meg a spanyolnáthaként is hivatkozott 1918-1919-es influenzajárvánnyal!

Tovább

Egy elfeledett konfliktus

Az 1941-es ecuadori-perui háború

Miközben Európa keleti részén éppen zajlott a történelem legnagyobb inváziója a Szovjetunió területén, a világ túlsó felén, Dél-Amerikában két koldusszegény ország úgy döntött, hogy rendezi régóta húzódó határvitáját - azonban nem tárgyalóasztal mellett, hanem fegyverrel.

1024px-manglares_de_tumbes_by_boat.jpg

Az Ecuadorral a Csendes-óceán mentén határos perui Zarumilla tartományt ilyen és ehhez hasonló mangrovés folyók tarkítják. Az egész ecuadori-perui határvidékre jellemző a nehéz járhatóság. (forrás: Wikipedia)

 

Következzen az 1941-es ecuadori-perui háború (La guerra peruano-ecuatoriana) rövid története!

Tovább
süti beállítások módosítása