Folytatjuk a Barangolás Blog leghosszabb ideje futó sorozatát, az egzotikus országokat, helyeket, területeket bemutató válogatásunkat, méghozzá egy nem is akármilyen országgal, hanem a világ harmadik (vagy második, listától függően) legkisebb népességű független államával.
Szóval nem ragozzuk tovább a gondolatokat, a "Tovább" gombra kattintással nézzünk szét Tuvalun!
Ha szóba kerül Dánia tengerentúli terjeszkedése, az átlag ember számára az első ezredforduló táján Angliában véghezvitt kalandozások (vesd össze: a sziget kvázi elfoglalása), esetleg Grönland, Izland és a Feröer-szigetek gyarmatosításának eseménnyel teli történetei ugranak be - teljesen jogosan, tesszük hozzá csendesen.
Azonban mai posztunkból kiderül, hogy dán barátaink ősei nem csak a zord, hideg északi vidékeken érezték otthon magukat.
A Barangolás Blogon nagyon ritkán foglalkozunk magyar témákkal - a második világháború környékén lezajlott érdekes epizódokat viszont szívesen villantjuk fel a Tisztelt Olvasóközönség előtt, így lett mai posztunk témája a második világégés előestéjén, 1939 tavaszán lezajlott magyar-szlovák határháború (vagy másik nevén magyar-szlovák kis háború, esetleg a Kelet-Felvidék felszabadítsa), amelyet úgy is említhetnénk, mint az utolsó fegyveres konfliktus, amelyből kis hazánk győztesen jött ki.
Mai írásunkban felelevenítjük a hidegháború egyik kevéssé ismert konfliktusát, amely nem a vasfüggöny két, ellentétes oldalán zajlott le, hanem két NATO-szövetséges között.
Nem, nem Görögország és Törökország konfliktusáról lesz szó, mai célunk a messzi Észak!
Mai posztunkkal köszörülünk egy kicsit a csorbán: az utóbbi időben eléggé elhanyagoltuk blogunk kulturális ismeretterjesztésért felelős szegmensét, amelyet most egy afrikai zenei történettel kívánunk felpezsdíteni.
A "Tovább" gomb után megismerkedünk egy dallal, amely az idők folyamán nem kevesebb, mint öt országban funkcionált nemzeti himnuszként.
Mi itt a Barangolás Blogon imádjuk az egzotikus témákat, helyszíneket, történeteket - különösen ha ezek egymással ötvöződve egy még érdekesebb történetet adnak ki.
Mai posztunkban ezért annak járunk utána, hogy a közhiedelemmel ellentétben (papíron legalábbis) miért nem ért véget mostanáig a második világháború.
Adva van egy norvég tengerbiológus, akinek a hobbija az antropológia volt, a második világháborúban harcolt a hazáját megszálló németek ellen, hogy azután Dél-Amerikából kiindulva felfedezze magának Polinéziát. Thor Heyerdahl egy igazi reneszánsz ember volt - ma pedig megmutatjuk legnagyobb tettét, amely őt világhírűvé tette.
Idén tavasszal volt huszonöt éve, hogy elkezdődött második világháború utáni kollektív történelem egyik (ha nem a) legsúlyosabb emberiség elleni bűncselekménye: egy kicsiny kelet-afrikai ország, Ruanda ekkor került fel a nemzetközi térképre - a "Tovább" gomb után bemutatott események egyben ékes példaként szolgálnak arra, milyen az, amikor a nemzetközi közösség teljes csődöt mond.
India és Pakisztán immáron hét évtizede ősellenségnek tekinthetők - kapcsolatukra az hosszú hidegháború (egy-két forró szünettel), a vallási ellentétek és a vitás határok mellett immáron egymás kölcsönös elpusztításának lehetősége (és igénye) is rányomják bélyegüket.
Van azonban egy mindennapos ceremónia, amely a várakozásokkal ellentétben teljesen békésen zajlik le. Nézzünk szét India és Pakisztán határán!
Magyarországon már megszoktuk, hogy a közúti közlekedésben a "jobbra tarts!" elve érvényesül: ennek megfelelően a járművek kormánya a bal oldalon van (kivéve ha most vettük a járgányt Angliában) - de nem volt ez mindig így: Közép-Európában utolsóként lángoktól ölelt kis hazánk váltott a bal oldali közlekedésről a jobb oldalira a második világháború előestéjén, 1941-ben.
Az utóbbi évtizedekben kevés példa van az ilyen menetirány-váltásokra a közúti közlekedésben - ezen kevesek közül nézünk meg mai posztunkban hármat.