Az apartheidet bemutató minisorozatunk első epizódjában (miután röviden bemutattuk az előzményeket) láthattuk, hogyan alakult ki és élte virágkorát a szegregációra és faji alapú elnyomásra épülő dél-afrikai fehér diktatúra.
Dél-afrikai katonák járőrözés közben - a határvidéki szolgálat nem volt egy leányálom. (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkban megnézzük, hogy milyen volt a dél-afrikai haderő (amelyre a kormány nagyban támaszkodott a rendszer fenntartásában), és utánajárunk, miért kellett dél-afrikai fehér sorkatonák tízezreinek a hazától több ezer kilométerre, a szavannán és bozótosban harcolni.
Gyarmatosítás dél-afrikai módra
Német tevés járőr 1906-ból, amikor Délnyugat-Afrika még a Német Császárság fennhatósága alá tartozott. (forrás: Wikipedia)
Hogy az utolsóként felvetett kérdésre megfelelő választ tudjunk adni, nézzünk szét kicsit a mai Namíbiában, amelynek területét a 19-20. század fordulóján Németország gyarmatosította. Az első világháborúban az antant képzeletbeli zászlaja alatt harcoló dél-afrikai csapatok foglalták el a Vaterland gyarmatát, amelyet aztán a háború után a Népszövetség mandátumterületként a Dél-afrikai Unió igazgatása alá helyezett az ottani nagy számú német közösséggel együtt.
Értsd: a Német Délnyugat-Afrika névre hallgató, ásványkincsekben és drágakövekben gazdag (valamint a világ egyik legkietlenebb sivatagával is büszkélkedő), tíz magyarországnyi földdarab Dél-Afrika de facto gyarmata lett, immáron Délnyugat-Afrika néven.
A második világháború után a Népszövetség funkcióit (és tehetetlenségét) átvevő ENSZ ugyan kinyilatkoztatta, hogy a délnyugat-afrikai embereknek joguk van az önrendelkezéshez, a dél-afrikai kormány azonban formálisan felmutatván virtuális középső ujját a világnak nem igazán foglalkozott a különféle ENSZ-határozatokkal, s vígan élte életét...
Miután Dél-Afrikában a Nemzeti Párt, az ország által igazgatott Délnyugat-Afrikában (ahol az 1980-as években mintegy hetvenezer fehér élt) is bevezették az apartheid rendszert és az azt támogató bantusztánok hálózatát. A térképen a délnyugat-afrikai bantusztánok láthatóak. (forrás: Wikipedia)
Azt mondanunk sem kell, hogy a demográfiailag Dél-Afrikához nagyon hasonló helyzetben lévő (fehér kisebbség irányította fekete többség) Délnyugat-Afrikában is bevezetésre került az apartheid rendszer, miután a Nemzeti Párt helyi klónja megnyerte a választásokat.
A fekete közösségek elkülönítése érdekében Délnyugat-Afrika is számos bantusztánnal gazdagodott.
A dél-afrikai apartheid rezsim és annak délnyugat-afrikai kiszolgálói elleni harc jegyében, Namíbia függetlenségének kivívásáért született meg 1960-ban a South-West African People's Organisation (kb. Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, röviden és közismerten SWAPO), amelynek fegyveres szárnya, a People's Liberation Army of Namibia (vagyis Namíbiai Népi Felszabadító Hadsereg, azaz a PLAN) már nem elégedett meg a békés tüntetésekkel. Nagyon nem...
A baj nem jár egyedül...
Szóval az 1960-as években elkezdtek megszaporodni a SWAPO fegyveres akciói, miközben a Dél-Afrikával szomszédos államok a gyarmatbirodalmak megszűnésével fokozatosan a függetlenség rögös útjára léptek - nem egyszer véres polgárháborúba süllyedve.
Az afrikai gyarmatok függetlenné válásával Dél-Afrika nagyon kényes helyzetben találta magát: a fehérek által 1980-ig uralt Rodéziát és a semleges politikát folytató Botswanát leszámítva ugyanis a Szovjetunió és Kína által támogatott, potenciálisan ellensége államok vették körbe a nyugatbarát pretoriai kormányt. (forrás: Wikipedia)
A gerillák Angolából történő beszivárgásának megakadályozására Délnyugat-Afrika északi vidékét katonai ellenőrzés alá helyezték, ahol a harcok intenzitásának növekedését követően egy időben akár több tízezer dél-afrikai katona és rendőr is állomásozhatott. (forrás: Wikipedia)
A portugálok megpróbálkoztak gyarmataik megtartásával (Pretoria támogatását élvezve), és Rodéziában is fehér kisebbségi kormány jutott hatalomra, amely kikiáltotta a függetlenséget. Előbbiek végül 1975-ben megadták a függetlenséget gyarmataiknak - köztük a mostani írás szempontjából releváns Angolának -, míg utóbbiak 1980-ban eltűntek a történelem süllyesztőjében.
Mivel éppen a hidegháború kemény évtizedeiben vagyunk, nem felejthetjük el, hogy a nagy sakkjátszma részeként mindkét világrend igyekezett a maga oldalára állítani a függetlenedő Afrikát - a Nyugat (köztük a volt gyarmattartókkal) eleve hátrányból indult, így a szovjetek és a kínaiak komoly pozíciókat tudtak szerezni.
Az angolaiak valamint az apartheid-ellenes délnyugat-afrikai (namíbiai) gerillák komoly támogatást kaptak a Szovjetuniótól. A képen angolai katonák láthatóak szovjet kiképzők társaságában. (forrás: Wikipedia)
Angolában a függetlenné válást követően létrejött egy papíron kommunista, de mindenképp szovjetbarát kormányzat, amely nem átallott az apartheid-ellenes mozgalmakat támogatni pénzzel, paripával és fegyverekkel egyaránt (a szovjetek pénzével, paripájával és fegyvereivel természetesen).
Az akció reakciót szül, így a dél-afrikai kormány az 1960-as évek végétől elkezdte növelni csapatai létszámát Délnyugat-Afrika Angolával határos régióiban (ekkoriban még javában dúlt a portugálok háborúja is az országban). A portugálok kivonulását követően elmérgesedett a helyzet: az 1970-es évek közepétől Dél-Afrika már de facto háborút vívott a határvidéken grasszáló gerillákkal és az őket támogató reguláris angolai egységekkel.
Kuba híres volt arról a hidegháború idején, hogy aktívan részt vállal a szocialista államok támogatásában. Így szolgált több tízezer kubai előbb Etiópiában, majd Angolában. A képen egy kubai PT-76-os könnyű harckocsi az angolai főváros, Luanda egyik utcáján. (forrás: Wikipedia)
Hogy tovább bonyolódjon a helyzet: Angolában is véres polgárháború dúlt, amelyben a szovjetbarát rezsimmel szemben Dél-Afrika által támogatott gerillaszervezetek (elsősorban az UNITA) harcoltak - előbbiek támogatására a már ott lévő szovjet "tanácsadók" mellé Kuba több tízezer katonát küldött Afrikába, akik nem egyszer összecsaptak a dél-afrikaiakkal is. Az ily módon eszkalálódó konfliktussorozat a későbbiekben dél-afrikai határháború néven vonult be a kollektív emlékezetbe (de ismerik még namíbiai függetlenségi háborúként illetve angolai bozótháborúként is).
Samuel Nujoma, a Namíbia függetlenségéért küzdő SWAPO alapítója és az 1990-ben függetlenné váló Namíbia első elnöke. (forrás: Wikipedia)
A Nyugatnak éppen emiatt - mármint a szovjetek nyomulása okán - nem állt igazán érdekében az apartheid teljes bojkottja: a kommunista terjeszkedés elleni védőbástyaként tekintettek Dél-Afrikára, s emiatt habár szavakban elítélték, valójában nem akarták a nyugatbarát rezsim bukását - a pretoriai kormány legnagyobb megelégedésére.
Dél-Afrika vasökle
A Dél-afrikai Véderő lobogója. (forrás: Wikipedia)
Ugyan Dél-Afrika kivette a részét mindkét világháborúból (az elsőben dél-afrikai hadosztályok küzdöttek a francia lövészárkokban, míg a másodikban az afrikai hadjáratokban és az olaszországi összecsapások során tüntették ki magukat a Birodalom dél-afrikai alattvalói), hosszú időn keresztül nem volt szükség komolyabb reguláris haderő fenntartására. A búr katonai hagyományokon nevelkedett profi tisztikar irányítása alatt így még az 1960-as évek elején is mindössze húszezer (többnyire önkéntes) katona alkotta az 1957-ig Uniós Véderő, 1957-től pedig Dél-afrikai Véderő (South African Defense Force/Suid-Afrikaanse Weermag) névre hallgató fegyveres erőket.
A dél-afrikai haderőbe besorozott újoncok kemény kiképzést kaptak... (forrás: Wikipedia)
...de az így megszerzett tudás sokszor volt választóvonal élet és halál között. (forrás: Wikipedia)
A kiszélesedő namíbiai délnyugat-afrikai konfliktus miatt aztán szükség lett a sorkatonai szolgálat bevezetésére - persze szigorúan csak a megbízhatónak tartott, tizennyolcadik életévüket betöltött fehér férfiakról lehetett szó -, amelynek köszönhetően az 1980-as években már nyolcvanezer dél-afrikain feszült katonai zubbony.
Dél-afrikai páncélosok járőrözés közben. A határvidéken számolniuk kellett az ellenséges légierő támadásával is - ilyenkor azonban számíthattak saját vadászbombázóik támogatására. (forrás: Wikipedia)
Habár az 1970-es évektől számos fegyverembargót hirdettek ki Dél-Afrika ellen, ez nem akadályozta meg őket abban, hogy nagy számban szerezzenek be (vagy fejlesszenek ki és gyártsanak le saját maguk) korszerű fegyvereket (kezdve a kézifegyverektől a harckocsikon és helikoptereken át a sugárhajtású vadászbombázókig).
És akkor a nukleáris fegyverekről még nem is beszéltünk...most nem is fogunk, korábban már feldolgoztuk a témát.
Ugyan hivatalosan embargó volt életben Dél-Afrika ellen az ottani elnyomó rendszer miatt, ez nem akadályozta meg őket abban, hogy korszerű haditechnikához (mint a fent látható Mirage F1 vadászbombázók). Ebben az ország egyik legfontosabb szövetségese, Izrael is nagy segítségükre volt. (forrás: Wikipedia)
A dél-afrikai haderő gerincét a gépesített alakulatok jelentették, a határháborúban ugyanakkor nagy szerep jutott a különleges felkészítésen átesett egységeknek (például a 44. ejtőernyős dandárnak) és a légierőnek is. Az otthontól távoli szolgálat, a gyakran hetekig vagy hónapokig tartó bevetések rendkívül megterhelőek voltak az állománynak, ugyanakkor a dél-afrikaiak számos sikert értek el a háborúban - ennek ellenére az 1980-as évekre patthelyzet alakult ki a térségben.
Pihenő a szavannán. (forrás: Wikipedia)
Mint írtuk volt, a dél-afrikai haderő néhány kivételtől eltekintve (egy-két fekete állományú, fehér tisztek által irányított alakulat) fehérekből állt. Ezt az is lehetővé tette, hogy Rodézia néhány százezres fehér közösségével ellentétben Dél-Afrikában négymillió európai származású ember élt. Ennek ellenére volt belső feszültség is bőven, hiszen a tiszti, főtiszti és tábornoki (tengernagyi) állományt domináló búrok sok esetben meglehetősen lenézően bántak az angolszász katonatársaikkal (például úgy, ahogy a lenti videóban is látható).
Vége a háborúnak - irány haza!
A csúcson mintegy harmincezer dél-afrikai katona teljesített szolgálatot Délnyugat-Afrikában és részben Angolában, akiket további húszezer fő egészített ki a Délnyugat-afrikai Véderőből. Velük szemben állt a SWAPO harmincezer gerillája, negyvenezer kubai és további ötvenezer angolai katona (plusz a szovjet tanácsadók).
A dél-afrikaiak korábbi támaszpontja a namíbiai Outapi közelében. (forrás: Wikipedia)
A dél-afrikaiak több tucat műveletet indítottak a határvidék megtisztítására (valamint a határ túloldalán található gerilla-támaszpontok elpusztítására) és a további beszivárgás megakadályozása érdekében, s mint írtuk volt, helyi sikereket arattak, végső céljukat (helyzetük stabilizálását Délnyugat-Afrikában, valamint az angolai rezsim megbuktatását) nem tudták elérni, ezért az 1980-as években döntés született a kivonulásról, amely a határvidéken felbukkanó ENSZ-megfigyelők szúrós tekintete mellett 1990-re fejeződött be (az 1989-ben a dél-afrikaiak és namíbiaiak által megkötött egyezmény részét képezte a SWAPO-gerillák és a Délnyugat-Afrika Véderő lefegyverzése is). Ekkor Délnyugat-Afrika Namíbiai Köztársaság néven elnyerte függetlenségét.
Az évtizedes háborúskodásban kétezer-kétezer-ötszáz dél-afrikai katona halt meg, az ellenség soraiban pedig szintén több ezer ember vesztette életét.
Folytatás következik.
