Egy tavalyelőtti, az 1930-as években vívott bolíviai-paraguayi háborút bemutató posztunkban már futólag tettünk említést mai írásunk főszereplőjéről, a Bolívia közúti közlekedésében hosszú évtizedeken keresztül kulcsfontosságú szerepet játszó, rendkívüli veszélyességéről híressé (hírhedtté) vált Yungas-útról (vagy Északi-Yungas-útról).
Látkép a Yungas régióból: a terület Bolívia fontos mezőgazdasági vidéke, de sokáig csak nagyon körülményes kapcsolata volt a fővárosnak is otthont adó magashegységi Altiplano fennsíkkal. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után röviden megismerkedünk a bolíviai Andok vonulatait a lentebb fekvő, termékeny középhegységi régiókkal és a trópusi őserdőkkel összekötő országúttal.
Úttalan utakon
A Magyarországnál több, mint tízszer nagyobb területű Bolíviában az 1826-os függetlenné válást követően számos problémát örökölt meg a gyarmati hatóságoktól az újonnan felálló kormányzat. Ezek közé tartozott a jobban benépesített andoki magasföldek (különösen az Altiplano, avagy Bolíviai-magasföld) összeköttetése a gyérebben lakott, de gazdasági szempontból hatalmas lehetőségeket kínáló, az Amazonas-medencéhez tartozó trópusi területek közötti összeköttetés megteremtése.
Az ország de facto fővárosává 1898-ban váló La Paz 3650 méteres tengerszint feletti magasságon fekszik, de tőle keletre négyezer méter fölé tornyosuló csúcsok magasodnak, amelyek között szűk völgyek és szurdokok jelentik az átjárás lehetőségét, egy modern út kiépítése pedig rendkívül pénz- és időigényes vállalkozás, arról nem is beszélve, hogy mennyire veszélyes.
A szurdokokkal, völgyekkel tarkított, Andok és Yungas közötti átmeneti terület komoly kihívás elé állította az utat építeni szándékozókat. (forrás: Wikipedia)
Hosszú időn keresztül a terv tehát csak terv maradt (közben Bolívia elvesztette tengeri kijáratát a Chile ellen vívott háborúban), a nyugati és keleti, északi területek közötti összeköttetés pedig csak hosszú és körülményes (kerülő)utakon volt lehetséges.
Időközben a keleti országrészben kialakulóban volt egy másik - bolíviai mércével mérve - metropolisz, Santa Cruz is.
Új háború - új út
Mint említettük volt, az 1930-as években a Bolívia és Paraguay közötti, khm, nézeteltérések (amelyek elsődleges oka az volt, hogy Bolívia megszállta Paraguay területének több, mint felét) háborúvá fajultak. Mivel itt elsősorban gazdasági okok (kőolaj) szolgáltatták az ürügyet az összecsapásra és nem a másik fél iránt érzett gyűlölet, ezért mindkét fél szép számmal ejtett foglyokat a harcok során.
Számos szakaszon szó szerint a meredek sziklafal peremében kellett robbantással és kézi erővel kialakítani a helyenként mindössze néhány méter széles úttestet. A kevés bolíviai önkéntes miatt végül az 1930-as években paraguayi hadifoglyokkal végeztették el a legveszélyesebb munkákat. (forrás: Wikipedia)
A bolíviai döntéshozóknak ekkor pedig zseniális ötletük támadt: ha már úgyis rendelkeznek több ezer paraguayi hadifogollyal, akiket etetni kell, akkor miért ne használhatnák fel őket arra, hogy megépítsék az új utat La Paz és a tőle északkeletre fekvő Coroico között, kaput nyitva így az addig elhanyagolt Yungas régióra?
A Yungas egyfajta átmenet a magashegység és az alföldi őserdők között. Az itteni, középhegységi jellegű klíma- és talajviszonyok lehetővé teszik a magas szintű mezőgazdasági tevékenységet, így a terület Bolívia egyfajta éléstárává vált már a 19. században.
Úttalan utakon Yungas felé... (forrás: Wikipedia)
Az elgondolást gyorsan tett is követte (hiszen a végtelenségig nem állt rendelkezésre az ingyen munkaerő): a paraguayi "önkéntesek" kézi erővel és robbanószerek segítségével szó szerint a sziklák falába - közvetlenül a néhol több száz méter mély szakadék peremén - vájtak egy helyenként alig három méter széles lapos felületet, amelyet aztán kineveztek országútnak.
Azt nem tudni, hogy az építkezés során mennyi paraguayi hadifogoly vesztette életét, az ilyenfajta bosszantó statisztikákkal nem foglalkoztak.
A halál országútja
Az 1930-as évek végén tehát beindult a közlekedés az új, közel hetven kilométer hosszúságú úton. Az első néhány évtizedben a viszonylag gyér forgalom (amely ekkor az országban fellelhető kevés teherautó miatt elsősorban gyalogosokból és állati erővel vontatott szekerekből állt) még nem okozott komolyabb problémát.
A keskeny és veszélyes útszakaszok különleges intézkedéseket követeltek meg: Bolíviában egyedül itt érvényes a baloldali közlekedés, és időnként egyirányúsítják is az utat, hogy ne kelljen a szembejövő forgalommal bíbelődni. (forrás: Wikipedia)
Amint azonban drasztikusan megnövekedett a teherautók száma (a méretükről nem is beszélve), az időközben Yungas-útnak (Camino a Los Yungas) vagy Északi-Yungas-útnak hívott "sztráda" hátulütői jelentkezni kezdtek: mint írtuk volt, helyenként mindössze három méter széles, korlátokat pedig sehol nem telepítettek a veszélyes szakaszokon (figyelmeztető táblákat is csak elvétve) - a föld- és sárcsuszamlásokról nem is beszélve...
A Yungas régióból La Pazba tartó kamionok látják el friss gyümölcsökkel és zöldségekkel a de facto fővárost (az ország alkotmányos fővárosa Sucre városa maradt).
Az utóbbi időszakban a kikapcsolódni vágyók is elkezdték felfedezni a Yungas-utat... (forrás: Wikipedia)
A különlegesen veszélyes út (voltak évek, amikor két-háromszáz ember is életét vesztette balesetben; buszok, kamionok borultak a szakadékba, ahonnan még a földi maradványokat sem volt esély kiemelni, nemhogy a roncsokat) különleges szabályok bevezetését követelte meg (az út egyben megkapta a Camino de la Muerte, azaz a "halál országútja" egyáltalán nem hízelgő becenevet). Bolíviában egyedül itt van baloldali közlekedés (azért, hogy a bal kormányos autók sofőrjei jobban felmérhessék az autójuk és a szakadék közötti néhány milliméter távolságot), illetve fő szabály, hogy a fennsík felé tartó (tehát kaptató) sofőröknek mindig elsőbbségük van a fentről jövőkkel szemben.
A lejtőn álló jármű a fék felengedését követően könnyebben indul el, mint az emelkedőn álló...
Turisztikai célpont
...amely a kerékpárosok számára ideális lehetőséges kínál a magashegyi edzésekhez. Persze nem árt figyelni, egy-egy vízmosás, vagy rosszul felmért kanyar eredményeként a bringás könnyedén néhány száz méterrel lentebb találhatja magát pillanatok alatt... (forrás: Wikipedia)
A sors furcsa fintora, hogy éppen a veszélyessége varázsolta a Yungas-utat Bolívia legkedveltebb turisztikai célpontjává az 1990-es évektől: évente több tízezren keresik fel az utat, hogy átéljék az itteni közlekedés izgalmait, sőt, az utóbbi időszakban a kerékpárosok körében is egyre népszerűbb, hiszen La Paztól elindulva gyakorlatilag hetven kilométeren át ereszkedik az út, így sportolásra is kiválóan alkalmas (már aki szereti a szakadék-elkerülő, sziklaomlás-megúszó izgalmakat közben).
Az utóbbi időben kialakításra került egy új út, amely a legveszélyesebb szakaszokat kerüli meg. Pirossal az eredeti út látható (amelyet ma már elsősorban a kerékpárosok használnak), zölddel pedig az új, autók számára épített szakasz. A térkép jobb felső sarkában az út végcélja, Coroico városa látható... (forrás: Wikipedia)
...ahonnan ilyen kilátás nyílik az új Yungas-útra. (forrás: Wikipedia)
A katasztrofális halálozási statisztikák enyhítésére a bolíviai kormány az 1990-es években hozzálátott az út felújításához, sőt, a legveszélyesebb szakaszt egy új útvonal kiépítésével meg is kerülték. Az út új, aszfaltozott burkolatot kapott (pontosabban: kapott szilárd burkolatot), végre felhelyeztek korlátokat és táblákat is, de még a 2010-es években is volt esztendő, hogy a Yungas-út több, mint száz embert ragadott el.
Az új útszakasz építése, illetve a régi felújítása egyébként közel húsz évig tartott: 2006-ra készültek el vele teljesen.
Turistacsalogatónak sem utolsó kép... (forrás: Wikipedia)
A Yungas-út veszélyességét számtalan dokumentumfilmben örökítették meg az elmúlt évtizedekben. A zárásként bemutatott felvételből kitűnik, hogy a bolíviai buszsofőrök élete sem csak játék és mese...
