Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Barangolás a világban

A világ atomöklei - 5. rész

Kína

2019. február 11. - FuraTermék

Mai posztunkkal elérkeztünk az Atomököl-sorozat feléhez: négy országot már letudtunk, és mire az írás végére érünk, már csak négy ország nukleáris erőinek bemutatása marad hátra.

trinity_detonation_t_b.jpg

A "Tovább" gomb után nem kisebb atomököl története tárul fel előttünk, mint maga a Mennyei Középső Birodalom, a Kínai Népköztársaság!

Tovább

Egzotikus országok 9.0 - Grönland

Csendben eltelt három hónap anélkül, hogy foglalkoztunk volna az egzotikus országokat, területeket bemutató sorozatunkkal. Végül sikerült erőt venni magunkon, így ma folytatjuk ezen barangolásunkat a világban; a mai posztban a Spitzbergákat követően ismét a messzi északra (vagyis Magyarországról nézve inkább északnyugatra) látogatunk, hogy felfedezzük a kiviak hazáját, Grönlandot.

1024px-nasaasaaq.jpg

Grönland nem a nagyvárosi hangulatáról híres - ennek a legfőbb oka, hogy a nyugat-európányi területen alig hatvanezer ember él. (forrás: Wikipedia)

 

Nem is szaporítjuk tovább a szót (illetve talán még egy kicsit), s a "Tovább" gombot követően megnézzük, hogy mi is a helyzet a Föld jelenleg legnagyobb függésben lévő országában.

Tovább

A világ atomöklei - 4. rész

Oroszország

Miután (nagy nehezen) letudtuk a NATO atomököllel rendelkező országainak bemutatását, itt az ideje, hogy megismerkedjünk a Föld (mennyiségileg) legnagyobb nukleáris tűzereje felett rendelkező államával, Oroszországgal.

trinity_detonation_t_b.jpg

Tovább

Galgók szomorú sorsa

Mai írásunk témájára szerkesztőségünk egyetlen hölgy tagja (akinek megannyi írást köszönhetünk a testvérblogunkon), Miss Weaver hívta fel figyelmünket. Nézzük meg tehát, miért szomorú a sorsa a címben hivatkozott kutyafajta tagjainak.

galgo_espa_ol_en_los_campos_castellanos.jpg

Spanyol agár szemléli a tájat - talán észre is vette a prédát? (forrás: Wikipedia)

 

Mai posztunk tartalma egyesek számára felkavaró lehet - és alapvetően a 18. életévét betöltött korosztályok számára készült, ezért kérjük, ennek figyelembevételével kattints a "Tovább" gombra. 

Köszönjük!

Tovább

A világ atomöklei - 3. rész

Egyesült Királyság

Az újévben megújult erővel folytatjuk a tavaly év végén megkezdett, nukleáris hatalmakat bemutató sorozatunkat, amelynek harmadik epizódjában a Ködös Albionba, vagyis Oroszországba a NATO harmadik olyan országába látogatunk el, amely önerőből képes volt kifejleszteni az emberiség jelenleg ismert legerősebb fegyverét. Irány tehát az Egyesült Királyság!

trinity_detonation_t_b.jpg

Tovább

Ténéré fája

Mai posztunkban ellátogatunk a messzi a Nigerbe, hogy megismerkedjünk a Föld egykor volt talán legmagányosabb élőlényével - ma már nincsen közöttünk, de emlékét egy egész ország zárta szívébe. Nézzük, mi (ki?) is volt Ténéré fája!

fachi-bilma-dunen.jpg

Niger területének (amely Magyarországnál több, mint tizenháromszor nagyobb) legnagyobb részét a Szahara fent látható homokdűnéi valamint kősivatagai borítják. (forrás: Wikipedia)

 

Tovább

Minden tengerek halainak ura

Idi Amin Dada

Mai posztunkban (amely az év utolsó barangolásos bejegyzése) visszatérünk az ősi Afrika földjére, hogy megismerkedjünk egy alig néhány évtizeddel ezelőtt országát nyomorba és katasztrófába sodró diktátor (nem mellesleg az utolsó skót király) történetével - azután, hogy a FuraTermék Blogon már megnéztük a kontinens utolsó császárát, ezen blog hasábjain pedig olvashattuk a legismertebb császár történetét.

uganda_gv5_lo_4108162183.jpg

Uganda természeti szépségekben gazdag ország. (forrás: Wikipedia)

 

A "Tovább" gomb után tehát nézzük meg, ki is volt Idi Amin Dada Oumee!

Tovább

A világ atomöklei - 2. rész

Franciaország

A nukleáris hatalmakat bemutató, két héttel ezelőtt elindult sorozatunk második epizódjában (miután az elsőben az Egyesült Államokban tettünk látogatást) Franciaország nukleáris arzenálját vesszük alaposabban szemügyre. Való igaz, nem a szovjetekkel (oroszokkal) és nem is a britekkel folytatjuk, hanem a franciákkal, felrúgva ezzel az időrendi sorrendet és döntésünkkel teljesen szubjektív alapokra helyeztük a folytatás mikéntjét, amiért elnézést kérünk.

trinity_detonation_t_b.jpg

Tovább

Új fővárosok

Néhány héttel ezelőtt, amikor olyan fővárosokban néztünk szét, amelyek már nem fővárosok, felvetődött, hogy a színes nagyvilágban számtalan olyan település van, amelynek az adott ország kormánya szánt szándékkal adott fővárosi funkciót (általában azért, hogy tehermentesítsék az addig a kormányzat központjául szolgáló városokat).

1024px-aerial_view_of_white_house_and_the_ellipse.jpg

Washington központjának látképe madártávlatból. (forrás: Wikipedia)

 

Nézzük meg tehát, hogy a mai szubjektív válogatásunkban szereplő országok (pontosabban: azok kormányai) miért és hogyan váltottak fővárost!

Tovább

A világ atomöklei - 1. rész

Amerikai Egyesült Államok

Ma induló új sorozatunkban (miután Dél-Afrikánál, Las Vegasnál és a NATO-nál már érintettük a témát) bemutatjuk a Föld azon országait, amelyek az utolsó háborúban nukleáris fegyverekkel vívnának egymással csatákat. A sorozatban elsősorban a hagyományos nukleáris triádot, illetve annak egyes elemeit vesszük alaposan szemügyre, az egyéb nukleáris fegyverek mellőzésével.

trinity_detonation_t_b.jpg

A Trinitiy-tesztről készült fotó. (forrás: Wikipedia)

 

Az első részben következzék tehát a legrégibb atomököl birtokosa, az Egyesült Államok!

Tovább
süti beállítások módosítása