Mai rendkívüli, hétközi posztunkban szakítunk blogunk eddigi hagyományaival, s felkeressük lángoktól ölelt kis hazánk egyik legvarázslatosabb helyét, amely - nem titkolt módon - a bloggazda lakóhelyének közelében helyezkedik el.
Nem is szaporítjuk a szót tovább, irány Rudabánya és Borsod tengerszeme!
Ha jól belegondolunk, blogunk rövid története során még nem igazán foglalkoztunk kínai történettel (nem is mernénk állandó jelleggel ilyenbe belevágni, hiszen az kedves barátunk, mentorunk és szövetségesünk, Veve szak- és felségterülete), most azonban néhány bekezdés erejéig ellátogatunk a Középső Birodalomba, hogy megismerjük modern kori történetének egyik (ha nem a) legnagyobb és legjelentősebb beruházását.
A "Tovább" gombra kattintás után tehát irány Kína, azon belül is a Három-szurdok völgye!
Blogunk egyik első posztjában - amelyben a furcsa településneveket vettük górcső alá - egyszer már foglalkoztunk válogatással. Mai írásunkban egy újabb (természetesen ezúttal is erősen szubjektív) válogatást olvashattok, ezúttal azonban azon országok közül szemezgetünk, amelyekben nem csak egy nyelvet ismernek el hivatalosan.
Szóval elég egy kattintás a "Tovább" gombra, és feltárul előttünk a - soknyelvű - világ.
A vallási ünnepeket, az újévet és május elsejét leszámítva kevés olyan ünnep van a Földön, amely egynél több ország lakóinak szívét dobogtatja meg. Ezek közé tartozik mai posztunk témája, az Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt nemzeti ünnepként jegyzett, minden év április 25-én megtartott ANZAC-nap.
Az 1964-es év nagy jelentőséggel bír Japán történetében: a második világháború borzalmas pusztítását követően az ország nagy részét ekkorra már újjáépítették, a gazdaság szárnyalt, nem mellesleg pedig ebben az évben az ország fővárosa, Tokió adott otthont a soron következő, XVIII. nyári olimpiai játékoknak.
És mai posztunk témája is ekkor született meg: az olimpiához kapcsolódóan, de még annak megnyitója előtt adták át az utasforgalomnak a Tokió-Ószaka szakaszon a világ első nagysebességű vasútvonalát, az "Új fővonalat" - vagy ahogy talán többen ismerik: Sinkanszen (新幹線).
A 19. század alkonyán, 1898. február 15-én este hatalmas robbanás rázta meg az USS Maine amerikai hadihajót, amely éppen a Spanyolország fennhatósága alatt álló Kuba fővárosa, Havanna kikötőjében horgonyzott. A hivatalosan a szigeten tartózkodó amerikai állampolgárok védelmére odavezényelt hajón (amely a robbanás után gyorsan elsüllyedt) kétszázhatvan tengerész vesztette életét. A robbanás okaként a jenkik egy - minden bizonnyal véletlenül arra járó - spanyol aknát, míg a spanyolok a lőszerkészlet spontán berobbanását jelölték meg.
Azon a hűvös februári napon még senki sem sejtette, hogy ez az incidens lesz a kiindulópontja a néhány hónappal később háborúvá fajuló spanyol-amerikai konfliktusnak.
Ha jobban belegondolunk, a Barangolás-blogon még nem foglalkoztunk a finnugor rokonsággal (pedig téma azért akad bőven). Mea culpa, mea maxima culpa, Kedves Olvasók!
Mai posztunkban megpróbálunk valamennyit köszörülni a csorbán: következzenek tehát északi testvéreink, a számik (lappok)!
Azokban az időkben, amikor a Habsburg Birodalom Duna menti tartományai éppen véres háborút vívtak Magyarország területén az Oszmán Birodalom erőivel (tizenöt éves háború), több ezer kilométernyire Európától, Kelet-Ázsiában egy kicsiny ország szintúgy elkeseredett harcot folytatott a földjét megszállni kívánó idegenekkel szemben. Ezekben az időkben tevékenykedett az ország máig egyik (ha nem a) legnagyobb hadvezére és nemzeti hőse, aki a hagyományokkal ellentétben nem tábornok, hanem tengernagy (admirális) volt.
A helyszín (blogunk történetében már sokadjára) Korea - vagy ahogy akkoriban ismerték: Csoszon -, az idegen betolakodók (már nem először és nem utoljára) a japánok, a híres tengernagy pedig: I Szunsin (이순신).
Az egzotikus országokat bemutató sorozatunkban legutóbb Svalbard felfedezésénél érintettük a vén kontinenst. Most pedig (a hosszú kitérőket követően) visszatérünk Európába - a fagyos északnál jóval közelebb lángoktól ölelt kis hazánkhoz -, hogy megismerjük azon négy ország egyikét, ahol hivatalos nyelv az olasz.
Ne habozzatok tehát, bátran kattintsatok a "Tovább" gombra, s nézzünk szét San Marino hatalmas mesés földjén!
Néhány hónappal ezelőtt a testvérblogunkon megemlékeztünk az afrikai kontinens ezidáig utolsó császáráról - mai írásunkban pedig megismerkedünk Afrika talán (de Etiópia mindenképp) legismertebb uralkodójával, akinek személye köré egy egész kultusz, majd vallás alakult ki az 1930-as években.
Ismerkedjünk meg tehát Tafari Makonnen herceggel, vagy ahogy sokan ismerik: I. Hailé Szelasszié császárral.